A Jógyerekek képeskönyve egy 19. századi német mesekönyvből – a világon a legtöbb példányban eladott gyermekkönyvből –, a gyerekek által furcsa módon nagyon kedvelt Strümpfel Peter ből ( Kócos Peti ) készült. Kis rajzos versikék ezek, amelyekben a rossz gyerekeket mindig pórul járnak. Azt már Mácsai Pál tól, az Örkény Színház művészeti igazgatójától hallottuk, hogy nem mentes a humortól, a szeretettől sem, de a rémség is benne van. Rémvarieté készült hát belőle, amelynek szövegkönyvét Parti Nagy Lajos írta.
– Hogy mit szerettünk volna megmutatni a Jógyerekek képeskönyvével? Azt, hogy milyen borzalmas az a módszer, ahogyan a felnőttek gyerekeket a szépre és a jóra akarják oktatni. Másrészt pedig azt, hogy miközben a szépre és a jóra oktatja a felnőtt világ a gyermektársadalmat, aközben a saját mélységes belső szörnyűségei akaratlanul is feltárulnak. A nevelés hogyan leplezi le a felnőtt társadalomnak, a nevelő társadalomnak a rettenetes belső sötétségeit. Nyilván ez az önlelepleződés és ennek a kajánsága az, ami a The Tiger Lillies londoni együttes megihlette, hogy dr. Heinrich Hoffmann mesekönyvét megzenésítse, minket pedig ez a gondolat inspirált arra, hogy kellően friss és kellően undok előadást csináljunk – hallottuk Ascher Tamástól, a Jógyerekek képeskönyve groteszk rémvarieté rendezőjétől.
A darab fizikailag nagyon igénybe veszi az embert, mondta el nekünk Bíró Kriszta színésznő, akitől azt is megtudtuk, hogy az ő gyermeke már látta ezt a darabot, de míg ő úgy gondolja, hogy 11-12 éves gyerekek már megnézhetik, addig a rendező szerint akár már 9 évesen is bátran be lehet ülni a nézőtérre. Mácsai a 7 éves fiát hamarosan elviszi a darabra, és mint hallottuk, a kisfiú imádja a könyvet nézegetni.
– Kéjes borzongással nézi a rémségeket benne, szóval szerintem élvezni fogja a darabot is. Bár azt is megígértem neki, hogy az ölemben ülhet, mert hiába fogja érteni, hogy háromnegyede humor, a többi az rémület – mondta Mácsai.
A rendező a fizikai „strapa” okát is megosztotta velünk: különösen kreatív mozgásfantáziára van szükség, ahhoz ezek a felnőttek, akik gyerekeket játszanak, erőteljesen szürreális világot tudjanak létrehozni. Ami pedig a visszhangokat illeti: általában nagyon szeretik, megértik, hogy mi is akar lenni, ám majdnem minden előadáson akad olyan néző is, akit megbotránkoztat.
