Ascher Tamás rendező, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora volt a szabadkai Desiré nemzetközi színházi fesztivál keretében megrendezett Desiré Akadémia egyik vendége. A beszélgetés révén Ausztráliába is ellátogattunk, ahol Ascher a Sydney Theatre Company társulatával megrendezte a Ványa bácsit.
A Desiré fesztiválon Ascher rendezésében a Jógyerekek képeskönyvét láthattuk, amely óriási sikert aratott a nézők körében.
– A Borzas Peti című mesekönyvön alapszik, Hoffmann ezen művét, a verseket megzenésítette a The Tiger Lillies és e köré épül a darab. Parti Nagy Lajos írta a szövegkönyvet. Rémvarieté. Varieté, mert zenei számokkal gazdagított kis történetek sora, groteszk történetek ezek, és rém, mert ijesztgetős – mondja a rendező, aki azt is elárulja, hogy: Félő volt, hogy kicsit kellemes lesz. Nem szabad igazán feloldódni, és így énekelni, mert akkor nem tudjuk visszaadni azt a tányért villával kaparó hangulatot, ami az eredeti zenében benne van.
Ascher egyébként az abszurd, groteszk darabokban találta meg azt, amit legszívesebben állít színpadra: életörömmel rámutatni a totális viszonylagosságra, arra, hogy minden igazság viszonylagos. Ionesco, Mrozek, Ödön von Horváth, Beckett, Hamvai Kornél, Varró Dániel, Forgách András a kedvenc szerzői. A posztdramatikus színház híve, nem csak drámákból készít előadást, hanem szívesen csinál színházat epikából, például regényekből is.
– Nem fontos, hogy kizárólag drámából jöjjön a cselekmény. Klasszikus értelemben vett cselekménynek sem kell feltétlenül lennie ahhoz, hogy jó darab jöjjön létre. A feszültség a fontos, a szellemi erőtér, valami vibráló dolog. Enélkül nincs színház. Mindezt pedig megteremtheti a cselekmény mellett a gondolatok ütköztetése is. Nem haragszom a cselekményre, de úgy gondolom, hogy egy eseményhalmaz is lehet izgalmas. Például a Jógyerekek képeskönyvében sincs cselekmény, inkább események.
– Fontos nekem Csehov. Ő az egyik olyan szerző – a másik az Shakespeare – akinek a művein keresztül megmérheti magát minden színházi alkotó, mindig található bennük valami, amit előtte még senki sem fedezett fel. Én Csehovval tudtam elmondani a legtöbbet az elrontott életről. Legfontosabbnak az Ivanovot tartom (A Katona József Színház Ivanovja sikerrel szerepelt Sydneyben egy fesztiválon is. – a szerző megj.), legszebbnek pedig a Ványa bácsit.
Ascher rendezte a Sydney Theatre Company társulatával a Ványa bácsit, amely a kizsigerelő vidékiségről szól, de úgy, ahogyan a rendező a közép-kelet-európaisága szemüvegén keresztül látja, mert mint Ascher mondta, őt ez érdekli, Közép-Kelet-Európa, és nem is tud, nem is akar más prizmán keresztül dolgozni. A darabban Jelena Andrejevnát az Oscar-díjas színésznő, Cate Blanchett alakítja. 2008 óta ő és férje, a drámaíró Andrew Upton a színház művészeti vezetői. Állandó társulat nincs, minden darabra meghallgatást tartanak, és a színészek leszerződnek arra az időre míg az adott darabot játsszák.
– Két hónapig próbáltunk reggeltől estig, és csak az utolsó 9 napban színpadon. Így az olcsóbb. A 9 napból négyen már közönség is volt. Most pedig heti nyolcszor játsszák. Amikor ezt megtudtam, rögtön az jutott eszembe, hogy fogják ezt bírni. A színészek szerint ez megszokott, nekik az a furcsa, hogy nálunk egy előadást például havi kétszer játsszunk, és akár két hét is elmúlhat közötte. Szerintem nem olyan jó minden nap ugyanazt játszani, jobb délelőtt valami újat próbálni, este pedig megmártózni valami régiben. Ilyen szempontból esküszöm a repertoárszínházra.
Hogy milyen színészekkel dolgozik szívesen? Olyanokkal, akik hagyják az ösztöneiket működni, belevetik magukat a munkába és reagálnak a partnerek reakcióira, hatásaira és mindeközben meg is jegyzik a hasznos pillanatokat.
– Nem szeretem, ha nem érzik, hogy mit kell megjegyezniük, ha nem látják, hogy mi volt a jó, amit legközelebb is így kell játszaniuk. Nem szeretem, ha újra és újra el kell magyaráznom, mit is kérek. Nem szeretem, ha a színész képtelen rögzíteni az igazán jó pillanatokat. Szerencsére sok olyan színésszel dolgoztam, akik képesek erre.
