Egy kedves, pozitív kisugárzású, mosolygós művésznő volt a Szabadkai Filharmónia újévi hangversenyének díszvendége. Illényi Katica budapesti hegedűművész, énekes a kedves bájával, hegedűjátékával és énekhangjával ugyanúgy elvarázsolta a városházán egybegyűlt közönséget, mint ahogyan a koncertre való készülődése közben az őt faggató újságírót is. Azt vallja ugyanis, hogy művészetének legfontosabb meghatározója a közönség iránti szeretet.
n Hegedül, énekel és táncol is. A komolyzene és a könnyűzene is szervesen az élete része. Hogyan forrt mindez egésszé?
– Minden a zenéből indult ki. Édesapám három és fél éves koromban a kezembe adta hegedűt, és ő tanított. Azt mondanám, hogy még a főiskolai éveim alatt is, mert ott volt tanárom, de az apu mindig egy igazi kontroll volt számunkra. Azért mondom többes számban, mert még van három testvérem, ők is zenészek. Szét vagyunk szóródva a világban, és mindenféle műfajban muzsikálunk. Nagy álmom valósult meg azzal, hogy idén decemberben a budapesti Művészetek Palotájában a testvéreimmel együtt adtunk egy közös koncertet. Legalább tíz éve tervezgetjük ezt. Fél éven keresztül szinte bezárkóztam a dolgozószobámba és ezen dolgoztam. Örülünk, hogy minden úgy sikerült, ahogy terveztük.
Amikor főiskolás voltam, bekerültem egy operett-produkcióba, és megbabonázott az a világ. Néztem a színpadon történteket és arra gondoltam, hogy de jó nekik, énekelnek, táncolnak, szép ruhákban adnak elő szép történetet, és ekkor fanatikusan elkezdett érdekelni a színház, az éneklés, a tánc, a szórakoztatás. Így, azt a kis pénzt, amit főiskolás koromban a zenekari muzsikálással kerestem, táncórákra, énekórákra költöttem. A tanulás mind a mai napig tart, hisz ebben a szakmában nincs olyan, hogy meg lehet állni a tanulásban. De ebben a tanulási folyamatban egyszer csak azt éreztem, hogy van annyi bennem, van annyi kelléktáram, hogy egy önálló estet is létre tudok hozni. Sok koncertet adok azóta otthon és külföldön is. Ezeken a koncerteken pedig egyforma szerepet játszik a hegedű, az ének, és egy picit a tánc is.
Azt hallani Önről, hogy amikor az önálló estjeire készül, szereti kézben tartani a dolgokat, önmaga választani ki a dalokat, muzsikusokat, de ügyel a jelmezre, díszletre is. Egy-egy ilyen est készítésekor, de úgy egyáltalán: szakmailag, művészileg milyen elvek jellemzik a munkáját?
– Mindig abból indulok ki, hogy kellemes kapcsolat alakuljon ki köztem és a közönség között. Ez minden műfajra jellemző, hiszen különböző stílusú koncerteket adok. Amikor klasszikus zenét játszom, akkor is igyekszem kapcsolatba lépni a közönséggel, konferálással ismertetni a műveket. Amikor jazzkoncertet adok, akkor is történeteket mesélek. Számomra az a legfontosabb, hogy létrejöjjön egyfajta kapcsolat a közönséggel.
Otthon, Magyarországon a külföldi sikerei után lett igazán sikeres.
– Érdekes módon külföldön hamarabb megnyíltak a kapuk, mint otthon. Senki sem lehet próféta a saját hazájában. De azt hiszem a közönség mindenütt egyforma, és a közönség számít. Az, hogy a kultúrával összekössük az embereket. Számomra ez egy missziót jelent: hogy a legkülönbözőbb népeket vallási, nemzeti hovatartozástól függetlenül a muzsika összekösse. Nagyon boldog vagyok, hogy Szabadkán is felléphetek. Amikor megláttam ezt a csodálatos épületet, rögtön úgy éreztem, hogy ez méltó környezete annak a muzsikának, ami megszólal. Örülök, hogy itt lehetek, ez is életem egyik különleges élménye.
