Szabadkán és környékén mintegy 250 régészeti lelőhely van, az ásatások során számos ékszer, használati tárgy, fegyver, sőt emberi maradványok is előbukkantak a földből. Arról, hogy mely korok milyen tárgyi emlékei hogyan mesélnek a múltról, Ricz Péter, a szabadkai Városi Múzeum régésze mesélt.
Szabadkán és környékén sok régészeti lelőhely van a neolitikumból, a rézkorszakból és a bronzkorszakból is. A több ezer éves leletek pedig a régészek kezében igencsak kitárulkozóvá válhatnak: „elmondják” magukról, hogy mikor kerültek a földbe és mely népek használták például azt az edényt, amelynek egyetlen darabkáját oly sokáig rejtegette a mély.
– Az embercsoportokról faji szempontból keveset tudunk, de ismerjük a telephelyeiket és a temetőiket, bár azokat kevésbé, mert temetőkre bukkanni nehezebb. Két lelőhelytípus van: a települések maradványai és a temetők maradványai. A települések maradványait úgynevezett felszíni terepjárással is meg lehet találni. Akár földműves munkálatok, például szántás során is felszínre kerülhet mondjuk egy-egy edénymaradvány. A temetőket nehezebb felfedezni, mert a sírok mélyebben találhatóak, a bronzkori, szarmata vagy avar sírok 2,5–3 méter mélyen vannak, ezért ezeket felszíni terepjárással nem lehet megtalálni, de mélyebb földmunkálatok, például építkezések során igen – mondta el Ricz Péter, akitől azt is megtudtam, hogy a legattraktívabb tárgyak a bronzkorszakból valók: akkoriban ugyanis az volt a szokás, hogy az emberek értékes holmijaikkal együtt temetkeztek, így használati tárgyakat, fegyvereket, ékszereket leltek a sírjaikban. – A kerámiatárgy, az agyagedény nagyon fontos, mert sokat elárul: az anyaga, a formája, a megmunkálása, a díszítése, a kiégetési módja alapján behatárolható nemcsak a tárgy ideje, hanem néhány tárgy révén a lelőhelyé is. A vaskorszakból, a szarmata időből és a népvándorlás korából is kevés lelőhelyünk van. Miután Attila kora után a hunok eltűntek Bácskából, a történészek megállapításai szerint germán törzsek jöttek ide, de ezt régészetileg nem lehet bizonyítani. Ám megjelent itt egy nép a 6. században, az avarok, akik mintegy 250 évig voltak ezen a területen, emiatt igen sok avar kori lelőhelyünk van. Sámán hitűek voltak, teljes pompával temetkeztek, tehát igazi élmény feltárni egy avar kori temetőt, és a leletek alapján megpróbálni képet alkotni a népről. A temetési szertartáshoz hozzátartozott, hogy egy vízzel teli edényt is a sírba tettek, hogy az elhunytnak legyen innivalója az úton, míg átjut a másvilágba. Az alapján, hogy ez az edény hol helyezkedett el, szintén lehet a temetkezés idejére következtetni, az avarok például az edényt a fej mellé helyezték. Az avar kort a honfoglalás kora követte, majd a középkor, amely időszakból úgyszintén sok lelőhely maradt fenn Szabadka község területén, így Ludas környékén is féltucatnyi. Nagyon eredményes feltárások zajlottak, ősszel például Kaponyán két középkori templom alapjait és sírokat tártak fel.
– A vízmosások partjain vannak még kunhalmok is, amelyek tulajdonképpen temetkezési helyek, és feltehetőleg a neolitikumból származnak. Kis piramisok: halmok egy vagy több sír tetején, de régészeti eredményt nemigen adnak, mert a halottakat nem ásták a földbe, hanem rájuk hordták a földet, a csontok viszont rossz állapotban vannak, mert nem konzerválódtak. Az avarok csontjai például a 2,5–3 méteres mélységben viszonylag jól megmaradtak, mert a sárgaföld megfelelően konzerválja a csontokat – hallottuk Ricz Pétertől, aki azt is elmagyarázta, hogy a '90-es évek végén született vonatkozó törvény szerint a múzeumok nincsenek feljogosítva régészeti ásatásokra. Erre a műemlékvédelmi intéztek jogosultak, azzal a kitétellel, hogy együttműködnek a múzeumokkal, és az anyagot is le kell adniuk nekik. A múzeum szakemberei tehát részt vesznek az ásatásokon, majd fogadják, tárolják, feldolgozzák, és írások vagy kiállítások révén prezentálják az anyagot. A szabadkai Városi Múzeumban sajnos nincs állandó tárlata a régészeti tárgyaknak, sok-sok régmúlt időkről mesélő tárgy dobozokba zárva várja az alkalmi megmutatkozási lehetőségeket.
