Hétfőn 19 óra 30 perckor ismét láthatunk egy produkciót a magyarországi Réti Anna táncművésztől a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban. A művésznő nem először jár Szabadkán, a Kártyavár és a Lélek pulóver nélkül után most a Fregoli-szindróma, avagy nem a ruha teszi az embert című előadást hozza el nekünk. Amikor Réti Annát felkerestük, és arra kértük, meséljen néhány kulisszatitkot kedvcsinálónak, megtudtuk, hogy a színpadon nem kevesebb, mint 400 kilogramm ruha van.
Már láthattuk Szabadkán a Kártyavár és a Lélek pulóver nélkül című produkcióit, azokban is megmutatkoztak az emóciók, most pedig egy olyannal érkezik hozzánk, amelynek az alcímében még az érzelem szó is szerepel. Ezek szerint ismét egy érzelemgazdag előadást láthatunk? Egyáltalán mit is jelent a „méretarányos érzelem-show” kifejezés?
– Azt hiszem, ezt mindenkinek magának kell majd megfogalmaznia. Én csak játszottam, ezúttal a szavakkal. Ez a szépsége és egyúttal a nehézsége is ennek a műfajnak: nincsen szöveg, ami megmagyaráz, és a nézőnek a saját benyomásaira kell hagyatkoznia befogadás közben.
A címeknél maradva: Ön szerint nem a ruha teszi az embert?
– A ruha nemcsak a meztelenségünket takarja el, hanem maszkot is formál körénk. Kommunikál a külvilág felé, sok mindent elmondva a viselőjéről. De az előadásomban a ruha annak a szimbóluma, hogy mennyi minden mögé bújik el az ember, és mennyiféle arcot tud ölteni.
Ahogy olvasom, igazán különleges nemzetközi csapattal dolgozik együtt a Fregoli-szindrómában: a Belgiumban élő olasz előadóművésszel, Claudio Stellatóval, aki egyébként cirkuszművésznek és dzsesszzenésznek tanult, Amos Ben Tal Hollandiában élő izraeli zeneszerzővel, koreográfussal, a színpadi partnere pedig Újvári Milán, akinek az útja a diszkótánctól a balettig vezetett, de a harcművészetek is érdeklik. Ha szabad így fogalmaznom, egzotikus csapat. Hogy találtak egymásra, és milyen volt az együttműködés, hogyan készült a produkció?
– Nemzetközi koreográfus-versenyeken ismertem meg Claudio Stellatót és Amos Ben Talt, és majdhogynem pár perces ismeretség után, munkájukat látva kértem fel őket az együttműködésre. Sok előkészület után egyszer csak itt voltak Budapesten, és számomra is hihetetlen módon ment a munka. Úgy éreztem, hogy egy háromfejű sárkány alkot. Milánnal szintén a Fregoli-szindróma volt az első közös munkánk, és azt gondolom, jó párost alkotunk a színpadon.
