A magyarkanizsai Nagy József Regionális Kreatív Műhely számára véleményünk szerint 2011-ben a Prága-Magyarkanizsa- Szabadka – Belgrád – Ohrid vonal különösen fontosnak bizonyult. A prágai Kvadriennálé nemzetközi fesztiválon volt a Megnevezhetetlen című Nagy József-előadás világpremierje. Az előadást Magyarkanizsán, az Ohridi Nyáron és a szabadkai Desiré fesztiválon láthatta a közönség, és a belgrádi BITEF-en is nagy érdeklődés övezte mind a szakma, mind a publikum részéről. S tavaly jelent meg Belgrádban Milan Mađarev teatrológus Nagy József mozgásszínháza című új könyve is. S kiemelkedő eseménynek számított a Mezei Szilárd Énekes Zenekar koncertje is, amely zenei ősbemutató volt. E két premiert emelte ki Bicskei Zoltánt, a Nagy József Regionális Kreatív Műhely igazgatója is, akit arra kértük, értékelje a múlt évet, s szóljon terveikről is.
– Bocsánatot kérek, de egy kis kitérővel kezdem, ugyanis hetek óta sokakkal egyetemben engem is szorít az a rettenet, amellyel most a magyarság küzd, úgy Magyarhonban, mint itt, a vajdasági kisvárosban, Temerinben. Nem tudok szó nélkül elmenni mellette, hisz megpróbálnak bennünket ellehetetleníteni, szó szerint megsemmisíteni. Tehát, nem mindegy, hogy a magyarság hogyan áll helyt. Abban reménykedem, hogy most is mozdíthatatlanul tudunk állni abban az igazságban, amely mindig megőrzött bennünket évszázadokon keresztül. Ezt a kis kitérőt sajnos meg kellett tennem, mert a súlyos gondok közepette nem mindig a kultúra áll az első helyen – szögezte le Bicskei Zoltán. Néhány adat, a Nagy József RKM 2011-es évéből:
– Az intézmény anyagi teljesítménye több mint egyharmadában a saját bevételéből valósult meg, ami a mi viszonyaink között igen jó. Tavaly 43 előadást játszottunk, ebből 37-et külföldön. Két olyan fontos értéket teremtettünk, amelyek – meggyőződésem – egyetemes mércével nézve is elismerhetők. Egyik a Prágában bemutatott Megnevezhetetlen című előadás, amelyben Nagy József és Anne-Sophie Lanceline játszik. Igazából ez egy kiteljesedése Nagy József eddigi munkáinak. Egy egészen különös, a Tarkovszkij filmekhez hasonló időérzetet tapasztalhatnak a nézők. Az öröklétbe oltott léleknek az állomásait látjuk e darabban. A lélek e világi vergődését, nyújtózkodását, kibontakozását egy emberpár tükrében. Az ,,öröklétbe oltottan” a legfontosabb fogalom/tartalom itt, mert létünket egy egyetemes, égi szemmel nézi ez az előadás. Pontos rajzát mutatja föl a a fátyol mögötti világnak, ahol a lét teljessége van, s amiből mi csak egy rövid időt töltünk itt a Földön, a földinek nevezett életet élve. Ez az öröklét-érzet a művészetben csak a kiemelkedő előadásokban van jelen, ezek közé tartozik a Megnevezhetetlen is. Ilyen értelemben színházi fordulópontnak tekinthető, és nem csak a mi kultúránkra vonatkozólag. Valójában a teljes létet, a Teremtő mozdíthatatlanságát rajzolja körül. Ezt az időtlenséget, más szóval öröklétet az ember világának tükrében különös, lassú mozgással és apró kis elmozdulásokkal, történésekkel jelzi Nagy József. Ennek az öröklétnek, időtlenségnek a egyik táji megfelelője az alföld. A puszta, a sztyeppe az a végtelen táj, ahol alig van valami jel, és amelyben van valami elpusztíthatatlan, mozdíthatatlan, isteni nyugalom. Ahogy Babits mondja a versében Istenről: „…szent nyugalma háborúnkat meg se hallja...” Az előadásnak ezen az örökléten, időtlenségen alapuló szemlélete egyúttal a normális életrendet is jelzi. Az ember mindenkori helyét. Ez a normális életrend az, amely a mindennapi életünkben perdöntő, és valaha közkincs, közszellem volt. A normalitás jelentette a mércét, ez volt a szabály, amelyekhez a tömegeknek igazodniuk kellett. Óriási jelentősége van annak, hogy a normalitás és az öröklét kettőssége megvan-e egy a kultúrában. Lényegi, hogy folyamatosan újjászülessen, mint ahogyan 2011-ben ezzel az előadással létrejött Magyarkanizsán, egy magyari színházban. Magyari színháznak szoktam nevezni, noha egyetlen szó sem hangzik el benne, mégis minden ízében az, és amikor nézzük ezt az előadást is, érezzük, van benne valami számunkra otthonos. Külsőleg a zeneiségében, belsőleg, tartalmilag abban, ahogyan a világot magához öleli, ahogy a világot kibontja, megszüli. Jellegzetes szellemiségéről valószínű pontosabban lehetne versben beszélni.
Nincsenek illúzióm, hogy ez a normalitás-időtlenség kettőssége, amely a maga konkrétumában itt kibontakozik, tömegeket fog fölemelni, vagy megakadályozza majd a tömegek ellehetetlenülését, és ezáltal megállítható a huszadik és huszonegyedik századnak a jelentős létrontása, a tömegek lesüllyedése a semmibe, a civilizáció eltűnése. Nem, sajnos a dolgok nem így működnek. Ám azt tudni kell, hogy mindazok a közösségek, közösségmagok, amelyek a a lélek józanságát, éberségét megőrzik – és erre való a kultúra, a szellem – azoknak sokkal nagyobb esélyük lesz a túlélésre. Az anyagelvű zsákutca-civilizáció miatt egyre többen fognak lelki táplálék felé fordulni – fejtette ki véleményét beszélgetőtársunk.
A másik kiemelkedő eseményről Bicskei Zoltán a következőket mondta:
– A Mezei Szilárd Énekes Zenekar koncertje áprilisban volt. Mezei Kinga énekelt, és 9 muzsikus kísérte (ennek ,,előmegnyilvánulása” volt a 2010 szeptemberében tartott koncert, amelyen Berecz András is énekelt). Az Énekes Zenekar koncertjén a magyar dalt ,,szülték újra” Mezei Szilárd szerzeményei, Sziveri János, Domonkos István, Weöres Sándor és mások verseinek feldolgozásaival. Olyan eredeti módon újjászült magyar dalokat hallunk, amely nem a ma divatos bárak ruházatát ölti magára, hanem a valamikori templomos énekek magas minőségéhez próbál igazodni. Sziveri János Medve a temerini határban című verse az akkori, nyolcvanas évek eleji konfliktusokat jegyzi, hiszen akkor is egyfajta magyarüldözés folyt, csak a kultúrán keresztül. Ezt leplezi le Sziveri és ennek született meg végre egy méltó éneke, mégpedig világszínvonalon. Nem véletlen, hogy rögtön jelentkezett egy jeles lengyel kiadó, amely kiadta a lemezt, épp ma kaptam meg postán. Ez a lemez magas egyetemes szinten énekli meg a sorsunkat, s ez a Sziveri-vers ma is aktuális, ugyanis az akkori hóhérok és kivégzők ma is bocsánatkérés nélkül pöffeszkednek, jelen vannak a vajdasági közéletünkben – hallottuk Bicskei Zoltántól.
A 2012-es tervekről dióhéjban: az év végéig elkészül az Azami című új előadás, amelynek vázlatos munkabemutatóját tavaly szeptemberben már láthatta a közönség. A külföldi vendégszereplések most alakulnak, ami már biztos, hogy Kolumbiába is eljut a Megnevezhetetlen, s valószínűleg ott lesz az avignoni fesztiválon is. A magyar kultúra ünnepén Kobzos Kiss Tamás fog Csörsz Rumen Istvánnal énekelt verseket előadni, az idén vendégszerepel Magyarkanizsán és Szabadkán is a Hólyagcirkusz. Több színpadi és zenei műhelyt is tervezünk.
Visszatérve napjaink gondjaihoz: szorongással tölt el bennünket a magyarság sorsa. Egyéni életünkön is érezzük azt az iszonyatos szorítást, amit népünk elszenved, mert az a dögkeselyű mentalitás, amely ma a világot irányítja, és kifosztja immár a veszett róka állapotába jutott, és mindenkit magával ránt a pusztulásba – ha nem állunk ellen. Nincs hova hátrálni, a megsemmisülést nem lehet szótlanul tűrni. Rendkívül izgat, hogy tudunk-e erre méltó választ adni, és lelkiekben erős lesz-e a magyarság. A mi részünkről egy megtartó és minőséges kultúrával tudunk leginkább ezért tenni. Hogy a lélekbe lehessen kapaszkodni.
