A Bharat Rang Mahotsav fesztivál Ázsia legnagyobb színházi fesztiválja, az idén hat helyszínen hetven előadást láthatott a közönség Újdelhiben, főként Indiából és Indiát körülvevő országokból érkeztek az előadók, de volt többek között kanadai, olasz, francia, japán darab is, és ahogy arról már hírt adtunk, e rangos fesztiválra a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Urbán András rendezte Brecht – The Hardcore Machine című előadása is meghívást kapott. A kosztolányisok hat napot töltöttek Indiában, mi pedig hazatértük után kifaggattuk őket, hogy milyen is volt az ott töltött idő.
– Jó volt – hallottuk Urbán András igazgatótól – Sikeresnek ítéljük meg a vendégjátékot, jók voltak a reakciók és a visszajelzések. A nézőtér 400 férőhelyes volt, mi pedig ezt az előadást mintegy 50 embernek szoktuk játszani, szóval már ez különleges volt. Izgultunk is, persze, mert az előadásban több olyan momentum is van, amelyek Indiában színházművészeti, vallási, tradicionális szempontból mondjuk úgy, hogy nem megfelelőek. Szóltak is nekünk erről a cenzorok, és mi bizonyos mértékben alkalmazkodtunk is, valamennyivel takartabbak voltak a testek az itthoni verzióhoz képest. Nem is adódtak problémák, éreztük, hogy az előadás együtt élt a közönséggel. Az előadás után pedig sokan odajöttek hozzánk, főleg fiatalok. Elmondták, hogy pozitívan élték meg a darabot, s ez hangzott el a rendezőkkel való beszélgetésen is. Az a fajta színház, amit mi csinálunk, ott újnak számít. Az indiai színház egyrészt inkább a klasszikus európai alapokra építkezik, másrészt a nagyon tradicionális indiai alapokra.
A csapatnak sikerült néhány előadást megnéznie a fesztiválon és jutott idő városnézésre is.
– A japán és a francia előadás megtetszett, rögtön el is kezdtünk a Desiré fesztivál kapcsán beszélgetni. Min Tanakával nem csak az idén a Kelet alcímet viselő Desiré fesztivál alkalmával szeretnénk együtt dolgozni, így egy későbbi együttműködés alapjairól is beszélgettünk. Az indiai színházakkal is sikerült kapcsolatokat felvenni. És hogy milyen India? Csodálatosnak éltük meg. Nagyon furcsa az, amit ott láttunk. Furcsa látni, hogy így is lehet élni. És lehet. Érdekes volt egy teljesen más kultúrával találkozni. Mi azon voltunk, hogy menjünk, lássunk, kapcsolatban legyünk emberekkel, szó szerint. Menjünk oda, ahol nyüzsgés van. Ki az utcára, piacra... Persze furcsállottam, hogy akadtak olyanok, akik hol a cipőmet, hol a fülemet akarták tisztítani, ez olykor már egy kicsit idegesítő is volt, de esténként mindig azt éreztem, hogy milyen csodálatos volt a nap. Tettünk egy kirándulást Vrindavanba, amely egy zarándokhely. Ez hihetetlen élmény volt! A több ezer éves településen 5000 templom, szentély van. Láthattuk itt az igazi Indiát. A templomok fele dől össze, tehenek vannak az utcán, ott is etetik őket, a sikátorokban nyílt szennyvízcsatorna...Olyan helyen is jártunk, ahol annyi majom volt, mint nálunk veréb. A higiéniáról alkotott elképzelésük is különbözik a miénktől, ugyanakkor ott vannak a csodálatos kertek, templomok, épületek, az éneklő, imádkozó, közvetlen emberek is. Olyan is akadt, aki csak azért jött oda hozzánk az utcán, hogy üdvözöljön minket. Emberileg és szakmailag is sokat jelentett ez a találkozás ezzel a másik világgal.
