2024. július 17., szerda

Melyik Kosztolányi(m)?

ÚJ KÖNYV

Néhány cím Hózsa Évának a szabadkai Életjel kiadásában megjelent könyvéből: Az irodalomtörténet mint aparegény? (Kosztolányis-karinthys kanyarítások a szabadkai Kosztolányi Dezső Napokon 2009-ben), Az első kiadás varázsa (Meztelenül az új versekben), Esti Kornél ,,átszállásai” a vajdasági magyar irodalomban, A levél: a lélek pongyolája (Mikes, Kosztolányi és Garaczi ,,átlevelezése'”), A lomtalanítás irányai – a lomtalanító képlékenysége (Kosztolányi és Tolnai Ottó), Három német Pacsirta (a Kosztolányi-fordítások időszerű kérdésfelvetései), Bukdácsoló Kosztolányi-képépítés.

A Kultuszteremtés és görögpótló irodalomszemlélet (Kosztolányi-napok a szülővárosban) című tanulmányban egyebek között a következő is olvasható:

– A húsz éve megtartott Kosztolányi Dezső Napokhoz ma már kritikai látásmód is kapcsolódik. Legfontosabb hozadéka a vajdasági és magyarországi recepció közeledése, a ,,találkozás” tudatos elősegítése, valamint (Tverdota György koncepciójának jegyében) a formálódó kultusz párbeszéde a recepcióval, a recepcióról való elméleti gondolkodással. Az empirikus kutatások ihlető ereje sokrétűen megnyilvánul, és teoretikus törekvésekhez kapcsolódik. A helyi kultuszképző tevékenység könyveket és szépirodalmi, valamint önreflexív szövegeket eredményezett. A tágasság, a kilépés igénye újításokra ösztönzi a szervezőket és újabb nemzedékek tagjait, ugyanakkor az elágazásokba is élénken belejátszik az eddig megvalósult Kosztolányi-kultuszteremtés néhány mozzanata.

– Hogy itt és most melyik Kosztolányi érvényesül? Az író játszótársának lenni egy kicsit mindig más, de a Számadás és a Pacsirta olvasatai, a német kapcsolatok és a kultuszképzés stációi kiemelt szerepet kaptak a kötetben. A Szabadkára érkező magyarországi Kosztolányi-kutatók szintén motiválták a szakadatlan böngészést. Rögeszmémmé vált a magyarországi és a vajdasági recepció egyeztetésének ösztönzése és elősegítése, ezen a téren még sok a tennivaló. A hűséges Kosztolányi-olvasó soha nem hagyja abba a kutakodást, és mindig örömmel fedezi fel magának azt a Kosztolányit, aki éppen időszerű, akivel még nem találkozott – áll a kötet utószavának utolsó bekezdésében.