Amikor Önök, kedves Olvasók ezeket a sorokat olvassák, Leveles Zoltán szabadkai származású hindu szerzetes már Indiában tartózkodik. Vasárnap este azonban még Szabadkán köszönthettük őt, amikor az India iránt érdeklődőknek kitárt egy ablakot, amelyen keresztül beleshettünk ebbe a különleges világba.
Leveles Zoltán Szabadkán született és itt is élt 20 évig, majd 1991-ben Magyarországra költözött és végül hindu szerzetes lett. Mint mondja, ma már három otthona van: Szabadka, Magyarország és India. Gyakran jár a távoli országba, a vasárnap esti beszélgetéskor is csupán 27 óra választotta el tőle. Ő és két társa, az India iránt szintén elköteleződött Tóth Tamás és Bittner Meenakshi Dóra Vajdaság három városában, Újvidéken, Topolyán és Szabadkán tartott India-estet film- és könyvbemutatóval, fotókkal és tánccal, a szabadkai bemutatkozás végén pedig egy közönségtalálkozó során beszéltek az Indiához való kötődésükről.
Az Álmom India című, fényképekben gazdag könyv kapcsán a szerző, Leveles Zoltán elmondta, az olvasó nem egy klasszikus értelemeben vett útikönyvet vehet a kezébe, ez egy ablak, melyen benézhetünk Indiára, ugyanakkor India is kinéz ránk. A könyvben megjelent fotók Juhász Balázs munkáját dicsérik, a 24 kiválasztott fotóból pedig kiállítás nyílt, amely most Magyarországon látható, de hamarosan útjára indul a világban, hogy 2012-ben Indiába érkezzen. Mi, az est résztvevői abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy kivetítőn megcsodálhattuk ezeket a fotókat. Az esten Bittner Meenakshi Dóra három részből álló szólótánccal varázsolta el a közönséget. Az Indiában diplomázó művésznő, aki bharatanatyam stílusú dél-indiai klasszikus táncokat mutatott be, Magyarországon kezdett el foglalkozni a szakrális táncokkal, majd Indiában keresett mestert.
– Nehéz technika, a testnek sok mindent meg kell tanulnia, de az, amit ez a tánc ad, fantasztikus érzés. A mester mellett az embert rögtön megérinti a spirituális közeg, ami belengi a táncokat. Vonzottak a keleti hagyományok, a szakrális színház, s bár színházi közegben dolgoztam, Magyarországon a szakrális színházat nem találtam meg. Keresni kezdtem, és valahogy ösztönösen léptem bele a folyóba, ami Indiába vitt. Hogy milyenek a mesterek? Hirtelen az ember újra kisgyerekké válik, és a mester mellett olyan természetességgel tanul, mint a kisgyermek az anyjától. Nagy erejű átadás történik, zsigerileg átkerül az információ. Nincs távolság. A mester felé feltétlen elfogadás és tisztelet, a tanítvány felé pedig bizalom van – hallottuk Dórától.
Tóth Tamás 25 éve filmezik, és ő is a művészet által találta meg Indiát. Guru című fikciós dokumentumfilmjében az útkeresésről, önmagunk megtalálásáról szólt egy olyan főhősön keresztül, aki Vrindavanba, az indiai zarándokhelyre érkezik, hogy tanítót, gurut találjon magának, s végül önmagára, elégedettségre talál a kisgyerekek tanításában.
– Az az üzenete a filmnek, hogy legfontosabb megtalálni a belső békét. Ez pedig nem lehet gyors folyamat. Ami engem vonz Indiában, az éppen ez a befelé fordulás, ami a filmben is bemutatása került. Máshol ez a nyugalom már nemigen található meg. Van persze gyors India is, a nagyváros itt is nagyvárosokhoz jellemző módon létezik, de mégis még mindig megtalálható Indiában az a fajta igazán letisztult, ősi szemlélet, amelyre az európai kultúrában már egyre nehezebb rábukkanni. Rohamosan tűnik el ez is, de azért még fellelhetők a tisztán fennmaradt archaikus elemek. Engem, mint alkotót az érdekel, hogy mi éli túl azt a folyamatot, amelyben most vagyunk.
– Boldogabb emberek akkor lehetünk, ha függetlenedni tudunk a környezetünk viszontagságaitól – osztotta meg velünk gondolatait a film kapcsán Leveles Zoltán is, aki elmondta, azzal, hogy belépett a hindu szerzetesi rendbe, még nem akar indiai lenni. Nem ez a cél, hanem az, hogy ezáltal megismerje az indiai tudásanyagot.
– A spiritualitása érdekel. Az a nektár, amelyet úgy kell kifejni India külsőségei közül. A valósághoz való viszony terén sokat tanulhatunk Indiától.
