– Az ajtó hol áll?
– A második felvonásban nincs is ajtó!
– Gyerekek! Akkor az ajtót vigyük ki!
Ilyen párbeszéd és ajtókicipelés fogadott, amikor – persze igazgatói engedéllyel – belestem a Népszínház Magyar Társulatának próbájára. A társulat szombaton mutatja be az Eastwicki boszorkányok című darabot, mi pedig arra voltunk kíváncsiak, hogyan is zajlik egy próba néhány nappal a bemutató előtt. A színpadon már állt a díszlet, a kellékek is előkerültek, közöttük pedig ott sürögtek-forogtak a rendezőn és a színészeken kívül a világosítók, a hangosítók, a dramaturg, a fodrász, a súgó, a színészkollégák is, hiszen mielőtt még elkezdődik a jelenet próbája és mindenki elfoglalná a helyét, a kellékeknek, a díszlet egyes elemeinek, a fényeknek is a meg kell lelni a helyet. Ezt pedig újabb és újabb instrukciók segítik:
– Varrjatok belső zsebet ebbe a pizsamaszerűségbe!
– Egy kis fényt! Egy kis fényt!
– Gyerekek, tudtok három milliméterrel arrébb állni? Ott, ott, ott! Ott jó lesz!
– Emeld feljebb a fényt! Ez az!
(...)
– Ez nem itt volt!
– De itt volt!
– Itt volt?! Nem egy kicsit arrébb?
– Igen, egy picikét arrébb volt.
– Akkor toljuk csak el egy picit! – és a jelmezbe bújt színészek már fogják is azt a nagy fekete ablakot, és tolják arrébb. – Jó, így jó lesz. Így jó helyen lesz a szék is, ugye?
– No, próbáljunk, próbáljunk!
Az előttem lévő sorban kinyitják a laptopot, abban van a szövegkönyv. Suttyomban odapillantok, így megtudom, mit is látok hamarosan a színpadon: A szobában a három nő. Sukie az ablaknál áll. Rosszkedvű csönd.Felhangzik a szaxofon hangja, mindenki elfoglalja a helyét, elcsendesedünk, és kezdetét veszi a jelenet.
Hernyák György, a rendező instruálja a három hölgyet, Vicei Natáliát, Kalmár Zsuzsát és Pesitz Mónikát, azaz Jane-t, Alexet és Sukie-t:
– Te jobbra kimégy. Géza muzsikál, te bejössz, leülsz a kanapéra. Amikor leültél, kezdődik a jelenet! No, ugorjunk neki!
Persze ez nem úgy megy, hogy végigpróbálják a teljes jelenetet, mert közben megvitatják, hogy mit kell például hangosabban mondani, vagy éppen, ki milyen jelmezben és hogyan jöjjön be:
– Jó, jó, jó. Menjünk még egyszer onnan, hogy: Eastwickben megjelent az ördög.
– Én miben jövök be? Abban az otthonkában? – kérdezi egyszer csak a takarásból előbújó, Darylt megformáló Mezei Zoltán.
– Abban a zebracsíkosban! – így a rendező. – Ahogy jössz be, az az ének, a tap-tap-tap legyen folyamatos. Úgy jössz be, mint a fogószél. Sabadaba-sabadaba, bejössz, ledobod a kulcsot, kimész, mint a forgószél, és itt hagyod a döbbenetet.
És jelenet, és instrukciók, és jelenet, közben pedig:
– Gyerekek, az ott a piszkavas?
– Hát bent kell, hogy legyen?! Nem? Akkor várj, kiteszem. Jó, mehet!
És jelenet, és instrukciók... Míg végül elhangzik ez a mondat is:
– Következő jelenet!
