Nagy örömmel fogadott Miroslav Jovančić szabadkai festőművész a Lifka Sándor art mozi klubjában a róla készült portréfilm bemutatója előtt. Mindjárt ki is faggattam, hogy tetszik neki a film, hogy érezte magát a forgatáson...
– Én persze már láttam a filmet, és nagyon tetszik. Hát hogyne tetszene! Még nem készült rólam portréfilm. A forgatáson is jól éreztem magam, sokat beszélgettünk Csillával.
Fejős Csilla, a Zenével és színekkel érkezem című film rendezője, a magyarkanizsai Cinema Filmműhely tagja elmondta: nincs hiányérzete, hiszen úgy gondolja – és reméli, a nézők is így érzik –, hogy sikerült sok mindent bemutatni a művész sokszínű, gazdag világából. És valóban, akik ott voltak a szerda esti vetítésen, meggyőződhettek erről.
(A film plakátjának egy részlete)
A 40 perces filmben láthattuk azt a Miroslavot, aki gyerekkora óta szereti a Ludasi-tó világát. Mint mondta, ez az ő Tüskevára. A vízzel egyébként is különleges kapcsolata van, ezért szereti Orfűt is. A Ludasi-tóból fogta ki az első halat (egy ideje már visszaengedi zsákmányait a vízbe): egy gyönyörű, sárga kárászt, amelyet a képein rengetegszer megfestett, ahogyan az ott látott tavirózsákat is, de az állatok, a hangulat, a színek, a hangok, a tűző nap mind-mind megihlették. Hogy hogyan lesznek ezekből az élményekből festmények, arról a műtermében beszélt, majd elkalauzolt minket, a film nézőit Pécsre, abba a városba, ahol mindig azt érzi, hogy otthon van, Orfűre is magával vitt, sőt benéztünk a szabadkai Zeneiskolába is, ahol hallhattunk arról, milyen fontos számára a zene. Megismerhettük azt a Miroslavot, aki beszélget a hegedűjével, kérdezgeti, szólongatja. Így zenélnek ők, egyenrangú társakként, közösen. Ilyen beszélgetés gyümölcsét hallhattuk a film vetítése után, amikor is Jovančić együttese, a Cadabra adott egy minikoncertet a szabadkai mozit színültig betöltő közönségnek.
A vetítés után beszélgetésre invitáltam a rendezőnőt is, aki elmondta, már vagy 20 éve ismeri a művészt, s emiatt nagyon élvezetes, közvetlen hangulatban zajlott a forgatás.
– Úgy érzem, ő egy nagyon izgalmas ember a művészvilágban, hiszen zenélni tanult, mégis festő lett belőle. A zene és a festészet nála olyannyira összefonódik, hogy a képein is szinte hangokat hallani, dallamok, ritmusok szólalnak meg rajtuk. A filmben igyekeztem hűen visszaadni a zenének és a festészetnek ezt a kapcsolatát, az átjárhatóságot a két művészeti ág között. Arra törekedtem, hogy a vele való beszélgetés során feltérképezzem tevékenységének kulturális információit, mint például a hallás, a kihallás, a misztikus és a térbeli gondolkodás, a természetkémlelő figyelem... Igyekeztem ezt az eszköztárat felvillantani, hiszen erre épül az ő művészete. Próbáltam egy pontból kiindulni, ez volt a Ludasi-tó és a rét, hiszen itt érték azok az élmények, amelyek elsőként ihletet adtak neki. Ezután tettem egy sétát a városban, a számára kedves Pécsett, Orfűn, a zenedében, az alkotóműhelyében, belestem az egyik koncertjére, majd visszatértem a tóhoz, hiszen Miroslav is folyamatosan visszatér ide.
