Vicai Olivér szabadkai fotós, a Pannónia Fotóklub elnöke lett a Magyar Fotóművészek Világszövetségének új alelnöke, s az új feladatkör ellátása mellett szülővárosában is igen aktív: az elmúlt hónapban két kiállításon is közreműködött. A Képzőművészeti Találkozó Modern Galériájában a képeit láthattuk, a szolnoki Jászkun Fotóklub tárlatát pedig ő szervezte meg a Népkörben. Áprilisban a szabadkai Bash-ház falaira kerül fel többek között az ő fotója is.
A Magyar Fotóművészek Világszövetségének alelnökeként milyen feladatai vannak?
– A vajdasági magyar fotósokat kell egy csoportba tömörítenem, és világszövetségi tagságot kell felajánlanom nekik, emellett pedig közös tárlatokat kell szerveznem, vándorkiállításoknak kell helyet találnom. Ezenkívül tartom a kapcsolatot azzal a másik négy országgal, ahol tagsága van a szövetségnek: Romániával, Ukrajnával, Szlovákiával és Magyarországgal.
A fotósoknak jó, ha szervezetbe tömörülnek?
– Szerintem igen, mert több pályázatról értesülhetnek, könnyebb kiállítást összehozni. Önálló kiállítást nehéz létrehozni, mert igen költséges is, de egy szervezet tagjaként a közös tárlatok révén több a megmutatkozási lehetőség.
Önnek mi a tapasztalata: könnyen betársulnak a fényképezéssel akár hobbiszinten, akár professzionálisan foglalkozók egy-egy szervezetbe?
– Nehéz rávenni őket. Vannak, akik azt gondolják, nincsenek olyan szinten a fotózással, hogy tagok legyenek egy fotóklubban, vannak viszont olyanok is, akik meg éppen úgy érzik, hogy ők már magas szinten vannak ahhoz, hogy tagok legyenek, végül vannak azok, akik önállóan, bármiféle kötöttség nélkül szeretnék járni a maguk útját.
Az önállóságról jut eszembe: mennyire jellemző a fotósok világára, hogy segítenek egymásnak, ötleteket, tanácsokat adnak a másiknak?
– A mi fotóklubunkról tudok szólni, ránk ez jellemző.
A lányai már tagok?
– Igen, Nicolet már régebb óta fényképez, Ivett most kezdett fotózással foglalkozni.
Maguknál senki sem „menekülhet” a fotózástól? Az Ön édesapja, Viczay Lajos is foglalkozik ezzel.
– Szinte mindegyikünk kezében van fényképezőgép. Apukám a nagy fotós a családban, minden tőle ered. Én 1977 óta fotózom, akkor nyertem a Jó Pajtásban egy képemmel első díjat. A középiskolás Nicolet lányommal sokat járunk együtt fényképezni. Ivett 13 éves, ő nemrég kezdte a fotózást.
Ivett, mint a legújabb társuk ebben a világban, hallgat a nagyapai, apai, testvéri tanácsokra?
– Nem. Én próbáltam már ajánlani neki, hogy mit csináljon, de ő csak annyit mond: „Hozzá ne nyúlj a képeimhez a Photoshopban!” Pedig szerintem most már mindenki megdolgozza a képeit. A digitális fotózásnál már maga a fényképezőgép is manipulálja a képet, már a gépen be lehet állítani sok mindent.
Gondolom, a technika fejlődésével egyre rövidebb idő alatt válnak elavulttá a fényképezőgépek.
– Igen, ami egy évvel ezelőtt csúcsgép volt, az most már nem is annyira jó. A családban mi egymástól örököljük a gépeket.
Mi kell ahhoz, hogy valaki jó fotós legyen?
– A tehetségen kívül sokat kell olvasni, más képeket nézegetni, de szükség van a jó felszerelésre is. Sok pénz kell hozzá, meg még egy kis pénz. És családi béke, az is kell.
