Már az integrációs program intenzív beindulása előtt akadtak fenntartások az iskolák részéről, s a minap a horgosi diákok szomorú példája is bebizonyította, hogy valóban nem problémamentes a helyzet: a beintegrált roma diákok között vannak olyanok, akik megtámadják, meglopják, bántalmazzák a társaikat. Kovács Cerović Tünde, az oktatási minisztérium államtitkára elmondta, a minisztériumnak van egy csapata, amelynek tagjaitól segítség kérhető, de egy sikeresen működő integrációs programhoz újfajta gondolkodásmód is szükséges.
Amikor a minisztérium kidolgozta az inklúziós programot, milyen intézkedéseket irányoztak elő a jelentkező problémákra?
– Pozitív hatással van a közösség fejlődésére, ha minden gyerek iskoláztatva van. Sajnos a '90-es évek idején megnőtt azoknak a gyereknek a száma, akiket nem iskoláztattak be. Amit a minisztérium tavaly beindított, az tulajdonképpen az, aminek lennie kellett volna e program nélkül is. Minden iskola kapott felkészítést tavaly nyáron, iskolánként 3-4 személy és az iskolaigazgatók is részt vettek azon a tréningen, amely az inklúzióra készítette fel az intézményeket. Ötletekkel, megoldási lehetőségekkel teli kézikönyveket kaptak. Emellett létezik még egy segítséget nyújtó network is, azaz a minisztériumnak azon csapata, amely pedagógusokból, gyakorló tanárokból, minisztériumi alkalmazottakból áll, a tagjai pedig felkereshetők problémák esetén. A szülők, a tanárok, a község felkeresheti őket telefonon, de szükség esetén kimennek a helyszínre is, hogy a beiskoláztatás könnyen, egyszerűen és tulajdonképpen mindenki számára kedvezően történjen. Az, hogy jól működjön az integrált oktatás, az iskoláktól, a szülőktől, a diákoktól, a közösségtől egy újfajta gondolkodásmódot követel meg, fontos bevonni a civil szervezeteket is, hogy a különböző nemzetiségűek ezek révén is együtt tudjanak működni – nyilatkozta lapunknak Kovács Cerović Tünde, az oktatási minisztérium miniszterhelyettese.
A sikeres integrációs program és a jelentkező problémák megoldása érdekében mit kell az iskoláknak, a községnek, a tartománynak, a minisztériumnak tennie, hiszen különböző szinteken különbözőek a feladatok is?
Fontos, hogy az iskola tudjon hatni a diákokra. Az iskolák számára adottak a mechanizmusok, az iskolák feladata, hogy ezeket alkalmazza. A község szintjén fontos, hogy jól megszervezzék a beiskoláztatási tervet. Probléma ugyanis, hogy ha a marginalizált gyerekek mindegyike egy iskolába megy. A községnek meg kell szerveznie, hogy szétossza őket. Az sohasem szokott probléma lenni, ha az iskolákban, az osztályokban gyerekek 15–20 százaléka marginalizált csoportból származik. Ha ez nincs előkészítve és jól megszervezve, akkor valóban problémák jelenhetnek meg. Ami a tartomány és a köztársaság szintjén fontos, hogy segítségnyújtási lehetőségeket adjon, és minden iskolának lehetősége legyen, hogy segítséget kapjon. Ezt persze az iskolának kell kérnie, ha nem szólnak a problémákról, nem is tudunk segíteni. Az iskola vezetőségének a felelőssége, hogy jelezzék a problémákat, hogy beszéljenek róla a tanárok, az iskolapszichológusok, iskolapedagógusok, hogy bevonják a szociális munkásokat, bevonják a szakembereket is a problémák megelőzésébe és megoldásába. Nagyon sok jó példa akad Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és nálunk, Szerbiában is.
A jó példák mitől jó példák? Miért működik jól ezek esetében az inkluzív oktatás?
Egyes helyeken asszisztensek dolgoznak az iskolákban, másutt mentorok foglalkoznak a diákokkal. Vajdaságban létezik Roma Nemzeti Tanács, vannak roma civil szervezetek, roma koordinátorok, amelyek hatékonyan működnek.
