Mintegy 30 kosztolányis diák játszott bemutatkozós játékot, utánozta egymás járását, irányította a partnere mozgását csupán saját kézfejének és ujjainak mozgatásával, dobott teniszlabdát bekötött szemű, a labdákat a pattogás hangja alapján kivédeni próbáló társa felé Vadas Zsófia Tamará nak és Szász Dániel nek , a budapesti Tünet Együttes tagjainak és Halász Glóriá nak , a társulat kommunikációs munkatársának irányításával, akik elmondták: olyan gyakorlatok ezek, amelyeket maguk is alkalmaznak egy-egy darab vagy egy-egy koreográfia elkészítésénél, és a másfél órányi műhelymunka végén a tanulók láthatták is azokat a jeleneteket, amelyekben az általuk kipróbált gyakorlatok köszöntek vissza.
A foglalkozás vezetői azt is fontosnak tartották, hogy ne csak instrukciókat adjanak a feladatok elvégzéséhez, hanem beszélgessenek is a diákokkal a gyakorlatok közben megélt érzéseikről, meghallgassák a véleményüket. Kíváncsiak voltak arra, hogy a gimiseknek mi volt a jobb a mozgásirányítós játékban: irányítónak vagy irányítottnak lenni, és arra is, hogy mit gondolnak, mit érezhetett a bekötött szemű lány, miközben a labdák röpültek felé.
Mivel kiderült, hogy sok diáknak balett-táncos és néptáncos tapasztalata van, ebből az irányból közelítettek a kortárs táncról és a mozgásszínházról való beszélgetés felé. Mi a különbség a balett, a néptánc és a kortárs tánc között? Tánc-e a mozgás zene nélkül? Ha igen, milyen tánc, ha nem, mit gondolnak, mi kell még hozzá? Hangzottak el a kérdések, és érkeztek is a válaszok. A gimnazisták láthatóan jól érezték magukat, kommunikatívak voltak, felszabadultan nevettek, miközben komoly hozzáállással, koncentrálva igyekeztek megoldani a bizony nem is olyan könnyű feladatokat. Szinte biztos, hogy a jó hangulatú délelőtt után többen is kedvet éreztek ahhoz, hogy megnézzék este a Kosztolányi Dezső Színházban a Tünet Együttes Az élet értelme című előadását, amelyet az alkotókkal folytatott beszélgetés követett.
