Az év novellái 2011 című kötetben 24 magyar író prózája szerepel. A Magyar Napló kiadásában megjelentetett antológia szerkesztője a bácskossuthfalvi származású, jelenleg Budapesten élő Majoros Sándor. Nem kis büszkeséggel fedeztük fel, hogy a válogatásba két Újvidéken élő írónak, lapunk két munkatársának, Kontra Ferencnek és Németh Istvánnak a novellája is helyet kapott. Emellett a Szabadkáról elszármazott, Budapesten élő Szathmári István prózáját is olvashatjuk a kötetben.
Milyen koncepció alapján válogatta össze az anyagot? Feltételezem, az elsődleges szempont az volt, kiktől olvasna szívesen novellát egy kötetbe szerkesztve, tehát az ezen fölüli szempontok iránt érdeklődöm. Hány szerző írása került be a kötetbe? – kérdeztük Majoros Sándortól.
– Szerettem volna a mai magyar próza történetközpontú, olvasmányos, drámaiságot kifejező vonulatának legjavát egybegyűjteni. Olyan antológiát képzeltem el – látatlanban, amikor még hozzá sem fogtam a munkához –, amely nemcsak nekünk, magyaroknak mondhat valamit novellairodalmunk pillanatnyi helyzetéről, hanem a külföldnek is, feltéve, hogy lesz, aki a kötetet lefordítja valamelyik világnyelvre. Ez volt a kiinduló álláspontom, de mert ez ugyebár fellengzős idealizmus, nagyon gyorsan bekövetkezett az ilyenkor szokásos kijózanodás. Az ilyen, gyűjteményes kötetek szerkesztése ugyanis kizárólag olvasásból áll, és mivel a mai, pénzhiányos világban is csaknem 40 folyóirat jelenik meg magyar nyelven, no és mert ezeknek közel kétharmada közöl prózát – némelyik többet is –, úgy 300–400-ra tehető azoknak a novelláknak a száma, amelyeket el kellett olvasnom. Irdatlanul nagy munka ez, ráadásul egy idő után az ember – csakúgy, mint a sivatagi vándor – kezdi elveszíteni a tájékozódási képességét. Nekem például a munka felénél az a délibábszerű rögeszmém támadt, hogy a kortárs magyar irodalomban rengeteg kiváló íráskészségű alkotó tevékenykedik, de a témaválasztás meg a szerkesztés csak keveseknek az erőssége. Magyarán: ahogy haladtam előre a munkában, úgy találtam egyre kevesebb olyan novellát, amely maradéktalanul megfelelt az elvárásaimnak. Ezért egy idő után feladtam a kiinduló álláspontomat, és inkább aszerint igyekeztem válogatni, hogy minél jobban tükrözzem a jelenkori magyar novellairodalom sokszínűségét.
Vajdaságot három szerző képviseli: ketten itt élnek, egy pedig a kilencvenes évek óta Budapesten lakik, de azóta sem szakadt el a szülőföldjétől.
– A Magyar Napló Kiadó mindig éberen figyelt a határon túli irodalmakra, tehát a vajdasági szerzők beválogatása nem csupán az én érdemem. Németh István a jelenkori magyar próza egyik állócsillaga. Mesélő stílusa, míves nyelvezete mindig is nagyon közel állt hozzám, de ugyanezt elmondhatom Kontra Ferenc novellisztikájáról, amely számomra egyfajta sűrítménye a hatalmas tárgyi tudásnak és a művészi kifejezőerőnek. Szathmári István velük ellentétben inkább hangulatokról, életérzésekről ír, de ezt olyan árnyaltan teszi, hogy kevesen érhetnek a nyomába. Úgy véltem, mind a hármójuknak ott van a helye a magyar novellaválogatásban.
Hagyományosan az Ünnepi Könyvhétre jelenik meg az antológia. A gazdasági problémák és az egyéb gondok mennyire nyomják rá a bélyegüket a könyv ünnepi hetére?
– Az idei Az év novellái, története során először, puha borítással jelent meg, de legalább megjelent. Azt nem merem állítani, hogy ez a huszonnégy írás a legjobb, ami pillanatnyilag a magyar nyelvterületen föllelhető, mert hiszen az irodalomban sokkal inkább érződik a relativitáselmélet hatása, mint az alkotóművészetek egyéb területein, de hogy valamiképpen keresztmetszetét adják annak a sokféleségnek, ami az irodalmunkra mindig is jellemző volt, ahhoz nem férhet kétség. A kötet remek vitatkozási, elmélkedési alap lehet, de ehhez előbb el kell olvasni. Mindenkinek szeretettel ajánlom.
