Szabó Magda a következőképpen dedikálta Abigél című könyvét Érdi Tamás zongoraművésznek: „Érdi Tamásnak üzeni Szabó Magda, hogy ő csak írni tud, de Tamás ujjaival az Isten üzen.” S szinte biztos, hogy eljutott hozzánk is egy-egy üzenet, amíg a v ilághírű, fiatal kora ellenére koncertjeivel több mint 20 országot bejárt, világtalan zongoraművész kedd esti, szabadkai zongorajátékát hallgattuk.
Kilenc hangversenyből álló koncertkörútját nálunk, Vajdaságban kezdte meg, Szabadkán és Zentán lépett fel, később pedig Horvátországba, Szlovéniába és Szlovákiába is ellátogat, hogy ott is szárnyra kelljenek keze alatt a dallamok: a Liszt-műveken (Sposalizio, Desz-dúr Consolation, Mefisztó-keringő No. 1. és mások) kívül például Schumann-szerzemény is. A Kárpát-medencei turnét a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szervezi, és ahogy azt Horváth Viola határon túli kisebbségügyi referenstől megtudtuk, a Balassi Intézetnél pályáztak, a turnét pedig az intézet mellett az NKA és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatta.
A hangverseny előtt arra is volt alkalmunk, hogy elbeszélgessünk a művésszel, aki elmesélte, hogy az idén már sokfelé járt: Macedóniában, Angliában, sőt Kanadában is megfordult egy 8 koncertes körúton. A zene tölti ki az életét.
Érdi Tamással kiskora óta Becht Erika foglalkozik, aki sajátos módszert választott a tanításhoz.
– Emlékszem, hogy amikor Mozartot tanultunk, Erika megkérdezte: „Tamás, te ezt hogy folytatnád?” Tehát tulajdonképpen rá kellett jönnöm, hogy Mozart hogyan folytatta a művet. Ha nem találtam el, Erika azt mondta: akár így is lehetne, de a zeneszerző nem így gondolta. A g-moll fantáziát például hangszalagról tanultam meg. Az a helyzet, hogy vannak ugyan Braille-kották, de ezeket általában nem zenészek másolják át, s ha netán rosszul írnak valamit, és én úgy gyakorolom be, akkor azután már nagyon nehéz kijavítani. Több előadótól is meghallgatom a műveket, de csak miután begyakoroltam valamit, hogy ne másolás legyen – magyarázta a zongoraművész, akinek a repertoárjában Mozart, Chopin, Beethoven mellett kiemelkedő szerepet kap Liszt is. Szívesen játssza. Arról ugyan nem hallott, hogy volt már arra is példa, hogy Lisztet szinte popzenei megközelítéssel tolmácsolták, de így is megosztotta velünk a véleményét:
– Hogy popos feldolgozás? Nem hallottam még ilyet, de szerintem egy Liszt-műbe belenyúlni nem túl szerencsés dolog. Én a dzsesszes változatokat sem szeretem különösebben.
– Kanadában különleges élmény volt, hogy találkoztam Alan Walker világhírű Liszt-kutatóval, aki gratulált is nekem. Az ő könyvéből meséltem, amikor a Veszprém megyei iskolákban tartottam előadásokat Lisztről. Szeretek gyerekeknek játszani. Egy pisszenés nélkül végighallgatták a Liszt-előadást is. Azt mondtam a szüleimnek, hogy legszívesebben az összes iskolába elmennék. Egyszer Balatoncsicsón elsősöknek játszottam, és hallottam, hogy egy hatéves kislány ezt súgta a tanító néninek: „Attól félek, hogy mindjárt vége lesz.” Erdélyben, Zabolán felállt a közönség. Ezzel az érzéssel először Izlandon, Reykjavíkben találkoztam. Ott az olasz karmester figyelmeztetett, hogy hidegebb publikumra számítsak, azután mégis állva tapsoltak – mesélte, amikor meghatározó élményeiről faggattuk. – Az a célom, hogy minél több örömet szerezzek a szüleimnek és az embereknek, és persze arra is gondolok, hogy mindent lehet tökéletesebben csinálni.
