– A kulturális stratégia kapcsán a közösségi találkozókat regionális megfontolás alapján szerveztük, Versecre Dél-Bánát, Zomborba Nyugat-Bácska, Nagybecskerekre Közép-Bánát és Dél-Bácska, Magyarkanizsára pedig Észak-Bácska, Észak-Bánát és a Tisza mente kulturális életének aktorait vártuk.
A stratégiában is szerepel, hogy kulturális hálót szeretnénk létrehozni, s ez feltételezi azt is, hogy ne csak a bejáródott helyekre menjünk el. A közösségi találkozókon a kulturális stratégia kapcsán megvalósítható programokról, az ötleteikről beszéltek a megjelentek, azt mondták el, mit szeretnének megvalósítani a stratégia keretében. Szó esett az örökségvédelemről és arról is, hogy a kiemelt jelentőségű rendezvényeket támogassuk, s az is benne van a stratégiában, hogy segítenünk kell a közönségnek utazni, mozogni.
Az ilyen ötleteket, javaslatokat beépítjük a stratégia megvalósítását célzó programokba – mondta el Lovas Ildikó, az MNT kulturális kérdésekkel megbízott tanácsosa, a Vajdasági magyarkulturális stratégia 2012–2018 felelős szerkesztője, akivel a dokumentum kapcsán a sajtóban megjelent reagálásokról is beszélgettünk.
– Úgy látom, hogy a sajtó hasábjain napvilágot látott reagálások egy-két olyan pontra koncentrálódtak, amelyek a pénz meg a pályázati pénzek körül forognak, s egyetlen mondatot sem érdemelt az a hatalmas munka, amit kulturális örökségünk számbavétele, megőrzése és bemutatása kapcsán leírtak a szakemberek. De nem szólnak például az új formák, a XXI. századi lehetőségek beemeléséről, mint amilyen a videó- és fotókultúra, a kulturális kalauz internetes kiterjesztése, a kortárs művészeti tár létrehozása. Azt hiszem, a kritikai észrevételek mellett ezek a kihagyások is pontos látlelet adnak arról, hogy egy kissé önzően, csak a saját szemüvegünkön át, az érdekeink mentén szemléljük a vajdasági magyar kulturális élet egészét.
Nehezen éltem meg azt a megjegyzést, hogy a folklór területén a szakmai ismeretek hiánya mutatkozik meg. A stratégián három, egyetemet végzett néprajzos is dolgozott. Nehézkessé teszi az együttműködést az ilyen elutasítás. Remélem, hogy ezek a gyűrődések időközben kisimulnak – mondta a tanácsos. – Volt a stratégia kapcsán egy első megbeszélés Szabadkán, ahová mindenkit meghívtunk: elhangozhattak az észrevételek, elmondtuk, hogy töltsék majd ki az adatlapokat és lesznek részstratégiák, amelyek megírására szakembereket kértünk fel.
A nyilvános konzultáció kezdetén azonnal kiderült egy probléma, mégpedig az, hogy a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség nem került bele a stratégiába, mert nem írták meg a maguk fejezetét. A közvita ideje alatt pótolhatták, s ezt meg is tették. A szabadkai Népkör munkatársai is megkerestek egy javaslattal, amely a néptáncoktatás problémáját érintette. A november 9-ei kulturális bizottsági ülésen ez a javaslat is belekerült a stratégia végleges változatába: szakemberek fogják két éven keresztül oktatni a művelődési egyesületek által kijelölt tagokat, akik a későbbiekben a tudásukat a művelődési egyesületükön belül kamatoztatják és továbbadják.
A kulturális bizottság szerdai ülésén a szabadkai Népszínház Magyar Társulata által megfogalmazott megjegyzéseket mintegy két órán át hallgatta a Kulturális Bizottság, de alapvetően nem változtatott az eredeti szövegen. A tájolás kapcsán kompromisszumra jutottunk, és úgy fogalmaztuk meg, hogy a tájolás az egyik alapfeladatunk. A részstratégia szerzőjét támogatta a bizottság abban, hogy kiemelten fontos feladat a tájolás, amely az egyetlen (részben) tartományi alapítású intézményünket terheli, nem pedig a városi alapításúakat.
A Vajdasági Magyar Nemzeti Színház kapcsán is felmerültek aggályok, éppen a kezdeményezők részéről. Mindannyian emlékszünk, milyen nagy feszültségeket okozó hangulatban döntöttünk tavaly októberben, hogy létre kívánjuk hozni a VMNSZ-t. A szakma szabta feltételül, hogy a tájolás alapfeladatként szerepeljen. A Népszínház Magyar Társulata ezt szerette volna módosítani, de a bizottság arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezen nem lehet változtatni, mivel nemzeti közösség vagyunk, specifikus feladatokkal.
– Amit a kulturális stratégia és a sajtóban megjelent reagálások kapcsán nem kerülhetünk meg, az az irodalom, pontosabban a könyvkiadás kérdése. A stratégiában ugyanazon okból helyeztük a Forumra a hangsúlyt, amiért a színházak és a kulturális örökség esetében is az intézményeinkre építettünk, és nem a független társulatokra, szabad színházi társulásokra, civil szerveződésekre. Egy stratégiának következetesnek kell lennie. A könyvkiadás kapcsán fontos adatnak tartom, hogy 10 év alatt a zEtna 60 könyvet adott ki. Ehhez kell hozzáfűzni, hogy a Forum 54 év alatt 2300-at, az Életjel pedig 43 év alatt 208-at. Ami azt jelenti, hogy az Életjel évtizedeken át nagyon nehéz helyzetben volt, hozzá képest a zEtna szinte évi másfél könyvvel jobb helyzetben van. Persze ezek nem releváns mutatók, arra azonban mindenképpen jók, hogy összehasonlítsunk és hátra is pillantsunk, miközben előre iparkodunk. Magam is fontosnak tartom, hogy legyenek kortárs alkotásokat megjelentető, magukat függetleneknek nevező kiadók. De ugyanolyan fontos volna, hogy a kiadványok eljussanak az olvasókhoz. Ezért szakmai körökben le kell folytatni azokat az egyeztetéseket, amelyek a könyvraktári kötelezettséget, az áfakört érintik – hogy csak ezt említsem –, hogy a Forum könyvbusza árulhassa a kiadványaikat. Jelenleg ezt nem teheti meg, mert megbüntethetik. Arra próbálok utalni, hogy a könyvet nemcsak megjelentetni kell, hanem az olvasóhoz is el kell juttatni, de erre jelenleg ezen okok miatt a Forum könyvbusza, aminek elvileg a teljes vajdasági magyar olvasóközönséget kellene szolgálnia, nem alkalmazható.
– A kulturális stratégia egyik legfontosabb üzenete, hogy az egyetemes magyar kultúrának és a szerbiai kultúrtérnek egyaránt a részei vagyunk. Értékteremtőként is részei vagyunk, és haszonélvezőként is része kívánunk lenni. Szeretnénk megvalósítani azt az elképzelést, hogy a vajdasági magyar kulturális örökséget feldolgozzuk és bemutassuk az állami intézményekben is. Nagy mulasztás, ha például nem teszünk azért, hogy legyenek a múzeumainkban magyarul beszélő néprajzosok, mert ez a hiány már a tárgyak begyűjtésénél alapvető fontosságú mozzanatok megtörténtét vagy elmulasztását okozza. Hosszú távon pótolhatatlan momentumokról van szó, amint azt a szakemberek le is írták – hallottuk Lovas Ildikótól.
