Lovas Ildikó A kis kavics című regénye érdemelte ki idén a Rotary Irodalmi Díjat, amelyet szerdán adtak át Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A szerzőt arról kérdeztük, milyen gondolatokkal fogadta a díjat, szerzőként mit érez, hogy miután útjára engedte az alkotását, a kötet egy ilyen neves díjjal tért vissza.
– Az a jó, hogyha befejeződik egy regény és a saját életét éli. A szerző kicsit hátrébb is léphet. A dicséretet és a kritikát is akkor lehet jól viselni, beépíteni a következő munkába, ha van némi távolság, távolságtartás a saját könyvünkkel szemben. Amikor egy ilyen jellegű díj megtalálja a könyvet, az egyszerre teher és öröm is. Minden, amit az ember leírt, elmondott, az néhány másodperc alatt újraértelmeződik, lejátszódik a fejben az egész könyv, azokkal a kérdésekkel, kételyekkel, tehertételekkel együtt, amelyek miatt az ember azt a könyvet megírta. Nagy visszaigazolás is, mert ezek szerint ezek a kérdések, problémák, értékrendbeli, erkölcsi dilemmák, amelyek engem ennek a könyvnek a megírására késztettek, találkoznak a szakma gondolatiságával, problémaérzékenységével. Ez nagyon jó érzés. Nagyon méltó ebben a sorban lenni Lator László, Darvasi László, Szilasi László mellett. Ami fontos, hogy a könyv kapta a díjat. Úgy is mondták, hogy A kis kavics kapta a díjat, amelynek szerzője Lovas Ildikó. Tehát a könyvet emelik ki. Nekem ez a legszigorúbb könyvem önmagam felé, és talán hozzám a legközelebb álló – hallottuk a szerzőtől. – Én szabadkai magyar író vagyok. Jó volna, ha a szabadkai, vajdasági olvasók büszkék lennének rám. Egy ilyen elismerést az ember hazavisz a szívében, és ott tud örülni igazán, ahol ismerik őt, és ahol visszamosolyognak rá. Ennek csak így van értelme, hogy az ember kötődhet oda, ahonnan eljött átvenni a díjat.
