2024. december 22., vasárnap

Önfeledten együtt táncolni

A Juhász zenekar muzsikájára ropták a táncot a kicsik és a kamaszok a VM4K-ban

Valódi táncházi hangulat uralkodott szerda estefelé a VM4K klubhelyiségében: a Juhász zenekar húzta a talpalávalót, a VM4K fáradhatatlan munkatársai pedig a néptánc rejtelmeibe, a népzene, a népi játékok világába kalauzolta el először a kicsinyeket és szüleiket, majd pedig a tizenéveseket. A VM4K és a Juhász zenekar célja, hogy a havi egy összejövetel alkalmával ne valamiféle verseny, ne próba formájában, hanem – mint Szakács Tamás, a VM4K szakmunkatársa, táncoktató fogalmazott – kötetlenebb módon vezessék be a részvevőket a néptánc, a népzene, a hagyományaink világába. Nagy hangsúlyt kap a közösen megélt élmény összekovácsoló ereje. S a családi táncház szünetében azt láttuk, hogy a kicsinyek nem húzódnak szégyenlősen a szülőkhöz, hanem a frissítő kortyolgatása közben egymással önfeledten csacsognak, majd futkosnak együtt egy kicsit, s a maximálisan rájuk figyelő oktatók: Szakál Nikolett és Szakács Tamás körül csoportosulnak.

Mint Szakács Tamás fogalmazott, azon dolgoznak, hogy a Vajdaság más területén élő fiatalokat is bevonják, hogy ismét legyen a Vajdaságban olyan táncházi alkalom, élmény, hangulat, ami a kilencvenes években Temerinben és másutt létrejött, s nemcsak a táncolni szeretők jöjjenek, hanem a népzenét hallgatni akarók, közösségi élményre vágyók is.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás