2024. december 22., vasárnap

A szárnyalás az élet metaforája is

Az újvidéki mezőgazdasági vásár keretében Magyarország egy táncprodukciót is bemutatott

Hétfő este az Újvidéki Színházban bemutatták a Kecskemét City Balett és az Esszencia Zenekar Szárnyalás című produkcióját. Az előadás, melyet Magyarország határain kívül most először mutattak be, a 89. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásár kulturális kísérőprogramjaként valósult meg. Az idei vásár partnerországa Magyarország, de ez nem csak a gazdaság területén, hanem a kultúrában is megmutatkozik. Az előadás előtt Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke köszöntötte az egybegyűlteket.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

– Elképzelhetetlen, hogy a partnerország úgy mutatkozzon be, hogy az identitását, a kulturális tevékenységét, mint az identitás hordozóját ne mutassa be. Ez különösen így van, ha a szomszéd országról van szó, és különösen így van, ha Magyarországról van szó. Ezért öröm a számomra, hogy a szervezők elfogadták az ötletet, találkoztak az elképzelések abban a tekintetben, hogy ez ne csak egy gazdasági megjelenés legyen, hanem a kultúrát is magába foglalja. Külön öröm a számomra, hogy a kecskeméti Katona József Színház mutatkozik be egy egészen különleges táncprodukcióval. Egy olyan produkcióval, amilyent, azt gondolom, ritkán lehet látni mifelénk. Az előadás ugyanis ötvözi, újraértelmezi a magyar népzenét és a magyar néptáncot, megőrizve az identitásjeleket és újraértelmezve azokat a modern követelmény, a modern üzenetek szempontjából. A szárnyalás az élet metaforája is. Minden benne van, ami jellemzi a két ország kapcsolatát ebben a pillanatban. Tizenkét évvel ezelőtt, amikor hozzáfogtunk ennek a viszonyrendszernek az építéséhez, akkor vajmi kevés esély volt arra, legalábbis kevesen hittek abban, hogy ez a szárnyalás idáig fog vezetni. Azt gondolom, a produkció egyfajta megkoronázása ennek az elmúlt tizenkét évnek – fogalmazott Pásztor István.

Fotó: Ótos András

Fotó: Ótos András

Venczel Valentin, az Újvidéki Színház igazgatója szerint az előadás csak egy apropó az együttlétre.

 – Minden társadalmi építmény egy alapból és egy tetőszerkezetből áll. A társadalmi építmény alapja tulajdonképpen az ipar, a gazdaság és a termelés, a tetőszerkezete pedig a kultúra. Nagy öröm számunkra, hogy a kecskeméti kollégákat, az üzletembereket és a gazdasági szektor képviselőit vendégül láthatjuk színházunkban. Itt a két ország történelmi szinten is nagyon magasnak minősíthető együttműködéséről van szó. Kegyelmi állapotban vagyunk, és ebben az állapotban érdemes minél több olyan helyzetet teremteni, amelyben együtt vagyunk és együtt cselekszünk – mondta Venczel Valentin

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás