Hosszú, súlyos betegség után, 79 éves korában szombat éjjel Belgrádban elhunyt Milena Dravić, a szerb és jugoszláv filmipar egyik legnagyobb csillaga.
Alakításait számos díjjal tüntették ki. A legismertebb alakításait a Kozara, a Ljubavni život Budimira Trajkovića, a Rad na određeno vreme, a Moj tata na određeno vreme, a Sekula se opet ženi, a Nije lako sa muškarcima és a Zona Zamfirova című filmekben láthatták a nézők.
Olyan népszerű sorozatokban is szerepelt, mint például a Policajac sa Petlovog brda.
A művésznő két és fél évvel ezelőtt veszítette el férjét, egyben szintén legendás pályatársát, Dragan Nikolićot, s attól kezdve folyamatosan romlott egészségi állapota.
A Szerbiai Drámai Művészek Egyesülete megerősítette a művésznő halálhírét, temetésének időpontjával és helyszínével kapcsolatos információkat leghamarabb hétfőn tesznek közzé.