A pipicslámpa fényénél címmel jelent meg Boja Patyi Sarolta népköltészeti gyűjtéséből a moholi népmeséket, mondákat és más történeteket tartalmazó kötet, amelyet szombaton mutattak be Moholon, a művelődési otthonban. A szerző első önálló kötetét az idén adta ki a szabadkai Életjel Kiadó.
A hétvégi könyvbemutatón Boja Patyi Saroltával az Életjel Könyvek felelős kiadója és szerkesztője, Dévavári Beszédes Valéria mgr., néprajzkutató beszélgetett. A néprajzkutató bevezetőjében kiemelte, hogy a könyv megjelenése Boja Patyi Sarolta és a moholiak nagy ünnepe, mert bebizonyították a vajdasági, a magyar, a szerb folkloristáknak, hogy a népköltészetet nem lehet csak úgy eltemetni. A kötet emellett olyan újdonságokat tartalmaz a folklórtudomány számára, amely bizonyos kérdéseket jobban megvilágít.
Boja Patyi Sarolta és Dévavári Beszédes Valéria a könyvbemutatón (Csincsik Zsolt felvétele)
Ezután Boja Patyi Saroltával a néprajzi gyűjtőmunkájáról, a mesegyűjtés szépségeiről és nehézségeiről, az adatgyűjtőkről és kötetről beszélgetett. A könyvbemutatót két helybeli produkciója, mégpedig Berec Blanka éneke és Aranyos Boglárka meseelőadása tette ünnepélyesebbé. Boja Patyi Sarolta lapunknak elmondta, hogy csaknem húsz éve foglalkozik néprajzi kutatómunkával, egyebek mellett szülőfaluja prózai, epikai hagyományának felkutatásával, ennek eredményeként született meg az első önálló kötete is.
– A pipicslámpa fényénél könyvem moholi meséket, mondákat és más történeteket tartalmaz. A gyűjtés elég hosszú folyamat volt, körülbelül tizenöt évet vett igénybe. A 181 történtet 14 adatközlő mondta el. Ez a kötet Kiss Lajos Néprajzi Társaságtól kapott díjnak és a Mesefa díjnak a folytatása. Mindkettő megerősített abban, hogy folytatni kell a munkát, aminek a kötet kézzel fogható eredménye. Nagy öröm volt a kötet megjelenése, de nagy felelősség is, mert a megkezdett munka folytatására ösztönöz – közölte Boja Patyi Sarolta. – Először pályázatra jelentkeztem az összegyűjtött néprajzi anyaggal, de később döbbentem rá, hogy mekkora érték ez nemcsak a falunak, hanem Vajdaságnak és a Kárpát-medencének is.
Ezután már tudatosan próbáltam összeszedni azokat a történeteket, amelyek még élnek a nép száján, mert egyre kevesebb ilyen történet létezik. Ezeket most kell megőrizni, mert lassan feledésbe merülnek. A nagy tündérmesék és állatmesék kora lassan lejár, és inkább előtérbe kerülnek a viccek, az anekdoták és a pikáns történetek. Mindig akadnak újabb és újabb történetek. Valószínű, hogy a kötetet olvasva sokakban felötlik egy-egy olyan történet és mese, ami még lejegyzésre érdemes lenne. Reménykedem, hogy gyűjteni fogok még történetet, mert a sok év alatt belém rögződött, hogy mindenkitől meg kell kérdezni, hogy tud-e „hol volt, hol nem volt” kezdetű történetet. Moholon akad még összegyűjthető mese, de jó téma lenne a további kutatásokra a népi vallásosság és a táplálkozás, valamint az asszonysorsok; mindezt érdemes lenne összegyűjteni – nyilatkozta a kötet szerzője.
