Nevek, városok, műformák, avagy A Térey-misztérium darabkái címmel tartották meg szerdán, december 5-én a Magyar Tanszék Kontaktzóna rendezvénysorozatának újabb irodalmi találkozóját. A vendég Térey János magyarországi író volt, akivel Bordás Sándor egyetemi docens, a tanszék lektora beszélgetett.
A jelenlévőket Toldi Éva tanszékvezető köszöntötte, aki elmondta, a Tanszék állandó rendezvényéről van szó, ahol jeles írókat, költőket, egyetemi tanárokat látnak vendégül. Térey János művei tananyagnak számítanak az egyetemen, de a hallgatók a műsor folyamán közvetenül is megismerhetik az írót és munkásságát.
Bordás Sándor felvezetőjében kifejtette, a Nevek, városok, műformák, avagy a Térey-misztérium darabkái cím azt a kérdést generálja, hogy miért foglalkoztatják ennyire a nevek és a városok az írót. Térey elmondta, pontosan meg tudja határozni azokat a helyeket, ahol a dolgok történtek vagy nem történtek velünk: ‒ Az egésznek valahol a gyermekkorban rejtőzik az eredete. Nagyon sokszor kaptam magam azon, hogy úgy emlékszem pontosan a személyekre, ha azt a helyszínt meg tudom határozni, ahol az adott személlyel találkoztam.
Az íróról azt is megtudtuk, hogy soha nem készült irodalmárnak, költőnek pláne nem, ugyanis mindig építész szeretett volna lenni. Édesapja mérnökként dolgozott a vasúton, édesanyja orvos volt, és semmilyen sugallat nem létezett, ami a művészet felé irányította volna: ‒ Ennek ellenére mutatkozott bennem egy bizonyos fokú íráskészség. Az akkori tizenévesek leginkább Radnótit és Tóth Árpádot utánozták, és valahogy úgy voltam vele, hogy ilyet én is tudnék. Gimnazista koromban kezdtem érteni, hogyan működik a rövid és hosszú szótagok váltakozása, amelyek segítségével emberi mondanivalót is tudunk közvetíteni anélkül, hogy derékba törnénk a mondandónkat. Később kiderült, hogy mindez tanulható, de ha nincs elegendő tehetség, akkor nincs az a tehetséggondozó intézmény, amelyik írót teremt valakiből. Aki azt mondja, hogy a kötött forma a múlt része, azt is megértem. Nagyon sokszor csak kibúvó, hogy én ezt kipróbálni sem akarom, s mivel botfülem van hozzá, jobb erre nem rájönni. Ez olyan például, hogy ha én nem térek vissza a prózához, és nem próbálom ki magam például a Káli holtakban, sosem fogom megtudni, hogy milyen is tulajdonképpen egy nem verses regény.
Térey János több mint 20 önálló verseskönyve, novelláskötete, regénye jelent meg, műveiből színpadi művek, filmfordítókönyvek is készültek. A szerdai rendezvényen külön téma volt legújabb regénye, a Káli holtak, amely, mint elhangzott, az anyaországban az idei év legjobban várt könyve volt: ‒ A fogadtatás minden esetben abból indult ki, hogy én költő vagyok, és nem is lehetek más. Hiába gondolok el egy faltól falig prózát, továbbra is költő vagyok, és mindent ehhez képest mértek. Ez amennyire vicces, annyira szomorú is. Én azt gondolom, hogy nem múlhat azon egy könyvnek a modalitása, hogy így vagy úgy tördelem a sorokat, hiszen azt oda-vissza már megtettem.
A kritikát illetően Térey János kifejtette, azok közé tartozik, akik megbecsülik a kritikusokat, szerinte igazság nincs, csak vélemények vannak. Elmondják, hogy a könyv jó vagy rossz, de mindez egyáltalán nem befolyásolja a közérzetét.
A Káli holtakról szólva elmondta még, hogy amíg egyetlenegy olyan olvasó van, aki üdvözli ebben a formában a könyvet, addig érdemes volt megíródnia: ‒ Az, hogy túl sok tabut sért, nem véletlenül kelt zajos visszhangot. Nem a provokáció volt a célom, hanem inkább a tabunak vagy lezárt témának az újrabeszélése, vagy egy javaslat arról, hogy beszéljünk róluk.
A rendezvény folyamán részletek hangzottak el a Káli holtak című regényből, szó volt az Új versek című kötetről, amely a 2002 és 2006 közötti időszakban készült, és a vajdasági benyomásokról, az itteni viszonyokról is.
A Kontaktzóna rendezvénysorozat idei évi utolsó műsorának vendége Háy János író lesz.
