Mari néni, bár igazából nem is így hívják történetünk egyik főszereplőjét, de a 86 éves Mari néni, aki lehetne akár Teri néni is, nem járult hozzá, hogy neve nyomtatott formában a megjelenjen. Egyedül pergette nyugdíjas napjainak, mígnem a múlt télen arra kezdett panaszkodni az őt rendszeresen meglátogató lányának, hogy:
– Egér van a szobában!
Hát jó, illetve nem jó, de majd teszünk ellene, gondolta Mari néni lánya, és beszerzett egy tubus egérragasztót. Kartonlapra kolbászdarabka került, köré ragasztó és kész a csapda. Egy-két nap elmúltával a két asszony hitetlenkedve tapasztalta, hogy elfogyott a kolbász, a tettesnek viszont se híre, se hamva. A következő alkalommal falapra helyezett zamatos töpörtyű volt a csábító csalétek, körben széles sávban megragasztózva, hogy még egy nagylábú egér se tudja keresztüllépni. A töpörtyű is a kolbász sorsára jutott, de elkövetőnek továbbra sem volt semmi nyoma.
Ennek már fele sem tréfa, gondolta Mari néni és a lánya, itt hatásos méregre van szükség. A büdöspatikából lila szemcsés patkánymérget szereztek be. Ettől majd elmegy a kedve a hívatlan szállóvendégnek, hogy éjszakánként rejtekhelyéről előbújva Mari nénit ijesztgesse. A szemtelen férge mindent összerág, még a szekrénybe is bebújik.
A várakozás, a kivárás napjai következtek. A patkányméreg úgy, ahogyan oda volt öntve a sarokba, az utolsó darabkáig elfogyott.
– Nem árt ennek semmi! – mérgelődött Mari néni.
– Mi lehet az, ami kicsi, de nagyon bírja a mérget? – füstölgött magában az idős asszony.
Egyik éjjel Mari néni arra ébredt, hogy valami mászik a hajában, de mire felemelte fejét, az a valami villámgyorsan elillant. Az utcai lámpa beszűrődő fényében Mari néni csak annyit látott, hogy egy hosszú farkú, gyíkszerű állat suhan tova és tűnik el a villanykályha rácsai között.
A fehér párnahuzaton bordópiros foltok maradtak. Mari néni megrémült, vajon az ő vére festette pirosra a huzatot? Lánya azonban, ha nehezen is, de megnyugtatta. A piros pöttyök nem egyebek, mint a gyík ürüléke. A szemtelen kályhalakó odacsinált a párnára. Kiderült, Mari néni hívatlan szállóvendége megrágja a piros szőnyeget is, és attól színeződött el a kakija.
Valahányszor lánya meglátogatta, Mari néniből áradt a panasz:
– Amikor lekapcsolom a televíziót és a sötétben üldögélek a kályha mellett, negyed óra múlva, már hallom a mocorgást a villanykályhából, és csakhamar előjön. Hallom az apró neszeket a szoba különböző pontjairól. Még a rekamiéba is bemászik és megrágja a gyapjútakarót. Alvás előtt a levetett ruháimat el kell zárni, mert különben megrágja.
Mari néni lánya, aki maga is nyugdíjas, ráérő idejében új módszerek után kutatva egyik nap ultrahangot kibocsátó, a rovarokat, csótányokat, mindenféle rágcsáló elűzésére konstruált, a konnektorba csatlakoztatható készülékkel állított be, majd a kályha melletti dugaszoló aljzatba csatlakoztatta. Mondani sem kell, hogy a hívatlan gyíkvendég a füle botját sem mozdította a nagyfrekvenciás hanghullámokra. Nem hagyta magát kiűzetni a jó meleg szálláshelyéről.
Mit volt mit tenni, Mari néni egész sor óvintézkedést foganatosított, asztalos hívatott, a fiókok és szekrények belső szélét vékony lécekkel megpántoltatta, hogy akkorka rés se maradjon, amelyen keresztül a hívatlan vendég be tudna jutni és kárt tudna tenni a féltve őrzött csipkékben, terítőkben és még ki tudja, miféle hímzésekben és szőttesekben.
Mari néni lánya a megoldhatatlannak látszó gondokra az internetet hívta segítségül. Sorjáztak a jónak és még jobbnak tetsző gyíkűző, sőt gyíkgyilkoló ötletek, miféle praktikákat lehetne bevetni az alattomosan megbújó kártevő hüllő ellen. Kapott tanácsot számosat, de bírálatot is, mert, hát még sincs rendjén, hogy egyesek a törvény erejével védett törékeny hüllő ellen szövetkeznek a világhálón.
@k = A túlélés mestere
Védelem ide, védelem oda, Mari néni lánya szeretett volna végérvényesen pontot tenni a betolakodó ügyére, mert idős édesanyja addig úgy sem hagyja békén, míg ki nem vadásszák a villanykályhában tanyázó gyíkot.
A zaklató kilétének ismertében Mari néni lánya ízletes zöld csemegével, tyúkhúrral kínálta meg a pikkelyes őshüllők aprócska kései leszármazottját. Na, de nem csak úgy, friss zöld tyúkhúrt aprított egy kistányérra, hanem a bőven meghintette erős rovarölő méreggel zöld falatokat. A gyík egy éjszaka leforgása alatt elfogyasztotta a tyúkhúr-specialitást, meg sem kottyant neki.
Ha nem méreg, akkor valami mást kell kitalálni. Mari néni lánya kapott egy biztos tippet: gipszet kevert liszttel. Ha ezt a keveréket megeszi, a gipsz biztosan meg fog kötni a gyomrában és az majd megüli a hasát. Az újabb kísérlet, újabb kudarccal végződött. Le a kalappal a szívós ellenfél előtt.
– Majd adna neked a Vili! – jutott eszébe Mari néninek a kutyája. A kis keverékkutyus kiváló gyíkfogó hírnévnek örvendett, tavasztól őszig önfeledten rohangált, űzte és tizedelte a kis udvar napsütötte kövei közül előmerészkedő kisebb-nagyobb gyíkokat. Amelyik gyík nem volt elég fürge, és nem futott fel a kőfalra, az nagy valószínűséggel a Vili fogai között végezte. Huss, egy gyors mozdulat, halk roppanás, és gyík ugyanabban a másodpercben egészben landolt Vili gyomrában. Na, de hol van már a Vili kutya, meg különben sem tarthatna Mari néni kutyát a szobában. Mit szólna a lánya? Nem is engedné!
Mari néni gyíkja mindenevő, ez már biztos, a félbevágott körtét is megette a kisasztalon, amelyről a hívatlan vendég beköltözése óta hiányzik a megszokott hímzett terítő. Nem lehet kockáztatni, az éjszaka portyázó hívatlan vendég még kárt tenne benne, összerágná!
Száraz meleg kályhában élni és lédús körtét fogyasztani, nem is rossz telelés egy a téli zimankó elől menedéket találó gyík számára.
Piroska fürdik
Mari néni szokásához híven a villanykályha mellett álló fotelben bóbiskolt, a meleg meg az unalmas tévéműsor megtette a hatását. Arra nyitotta fel a szemét, hogy hívatlan szobatársa a villanykályhára helyezett cseréptálban önfeledten lubickol. Mari néni rendszeresen feltöltötte vízzel a cserepet, mert ugye a villanykályha szárítja a levegőt, kell a pára. Na, de ezek után…
A gyíkfürdő felfedezése arra sarkalta Mari nénit, hogy megvonja Piroskától a fürdővizet. Igen, ő a Piroska. Már neve is van a hívatlan vendégnek. Még ha hívatlanul és titokban surrant is be Mari nénihez, valahogy meg kell nevezni. Piroskát pedig a nevén lehet szólítani, korholni, szidni az újabb és újabb csínytevései miatt. Hogy mért éppen Piroska lett a gyík neve, amikor azt se lehetett tudni, hogy fiú-e vagy lány. A névadásból leszűrhető, hogy Mari néni kimondatlanul is megkedvelte, tisztelte Piroskát és a rátermettségét, elvégre háló- és lakótársat kapott a személyében, és ez már elég magyarázat kell, hogy legyen a Piroskára. Hogy nézne ki, ha mondjuk a Gyuri nevet adta volna a gyíknak. Gyuri gyík pedig nem is hangzik rosszul, de ne okvetetlenkedjünk. A női logika működésének eredménye a Piroska, amely egyben már becézés is, kedveskedő megszólítás. Piroskával való foglalatosság nyomán, az amúgy üres esti órák monotóniája észrevétlenül elszállt. Mari néni tulajdonképpen már várta az estét, hogy mi következhet még. Az unalmas tévéműsorok helyett Piroska szolgáltatta a programot.
Közben beköszöntött az újév, és Piroska továbbra is élvezte Mari néni vendégszeretetét. Csínytevései, amelyek kezdetben krátételnek tűntek, már nem is annyira izgatták.
– De mi lesz, ha ez a szemtelen betolakodó még lefial nekem a villanykályhába – futott végig a hideg Mari néni hátán. Csak nem fognak itt a szobában csapatostul fel-alá rohangálni a gyíkcsemeték anyjuk kíséretében. Abból már tényleg nagy baj származhat!
Meg-megerősödő aggodalomhullámait Mari néni lánya igyekezett csillapítani. Télen ugyebár nem szaporodnak a gyíkok, meg nem is biztos, hogy lány, ugyanúgy lehet fiú is. Amilyen szívós, bár a lányokat sem kell félteni, válsághelyzetekben nagyobb a tűrőképességük, a tűrőképességünk – foglalta össze és zárta le a gondolatmenetet Mari néni lánya.
Tavaszig, a fűtési idény végéig még bő két hónap maradt hátra. Mari néni élete nem volt unalmas, erről lakótársa, Piroska, a hívatlan vendég gondoskodott.
Egyik este Mari nénit felbosszantotta Piroska újabb csínytevése. Gyógyszerei közül kiválasztott egyet, Xanaxot, nyugtatót kevert egy csészealjnyi vízbe. De nagyobb baj ebből sem lett, igaz, hogy két napig nem jelentkezett a Piroska, benyugtatózva szundikált villanykályha-várában, a szilárd és biztonságos erődítményében, amelynek samott-tégla labirintusaiban meddő próbálkozás lett volna keresgélni.
Rövidzárlat
Amikor Mari néni felfedezte Piroska rossz szokását, hogy minden textíliát megrág – a műszálasat nem – kénytelen-kelletlen a megpántolt szekrények oltalmába helyezte mind azt a sok szép, saját kezűleg hímzett asztalterítőjét, amelyek éveken át felváltva díszítették a szoba közepén álló kisasztalt, velük takarta le a rekamiét. Így most egész télen csupaszon árválkodik a kisasztal.
– Kályhában, jó melegen bujkálsz, adok én neked meleget! – fortyant fel egyik este Mari néni, amikor felfedezte Piroska rágásának nyomait a csipkés ablakfüggönyön. A gondolatot tett követte, maximális hőfokra csavarta fel a villanykályha hőszabályzó gombját. A várt hatás elmaradt, Piroska se nem főtt meg, se nem sült meg, de majdnem…
Kiment a biztosíték. Talán a túlfűtött kályha okozhatta? Az automata biztosíték szétkapcsolt, valami nincs rendben. Nincs mit tenni, Mari néni a lányát, az meg az ismerős villanyszerelőt, a Józsit hívta. Józsi megállapította: a kályha lehetett az oka az üzemzavarnak.
Telerakodik a villanykályha belseje porral, ami zárlatot okozhat. Józsi felnyitotta, levette a kályha fémlemez borítóját, és alaposan kiporszívózta a belsejét, a hőtároló samott téglák zugait, már ahová befért a porszívó csöve. Piroskával nem találkozott. Hitte is meg nem is, amit Mari néni Piroska rémtetteiről mesélt, de azért megszerelte úgy a kályhát, ahogyan azt Mari néni és a lánya kérték. Sűrű dróthálóval vette körbe a kályha alján végigfutó rácsot, ahol a meleg levegő áramlik ki a kályhából, amikor bekapcsol a ventilátor. Nem fog tudni kibújni a Piroska.
Három-négy nap elmúltával újabb áramkimaradás borította sötétbe Mari néni szobáját. Megint a Józsit hívták, akinek a figyelme kizárásos alapon ismét a villanykályhára terelődött, ha azt bekacsolta, a biztosíték kikapcsolt. Józsi újra felnyitotta a villanykályhát. A váltókapcsolón égésnyomot fedezett fel, a fekete égésnyomok egy négylábú kistermetű állat lenyomatára emlékeztettek. Mint amikor a gyerekek papírlapra különféle állatfigurákat nyomtatnak krumpli pecséttel, és az elmaszatolódik.
– Megvan! Tudhattam volna, hogy ez is Piroska műve! – fakadt ki Mari néni. Józsi a villanyszerelő nem értette pontosan, hogy mi van meg, ő egérre gyanakodott, hogy az okozta a rövidzárlatot a kályhában miközben jól megpörkölődött, és a nyoma ott maradt a kapcsolón. A tettes azonban nincs sehol. Ha az áramütés agyoncsapta az egeret vagy ne adj isten, a Piroskát, akkor élettelen tetemének ott kellene lennie a kapcsoló közelében, de sehol semmi, csak por.
A zárlatossá vált kapcsolót Mari néni kicseréltette, ettől kezdve nem volt probléma a villanykályha működésével.
Az írás Kilátó mellékletünkben jelent meg.
