Mérföldkövek és talapzatok

A tömegjelenetek látványos koreográfiái Kiss Zselykó munkáját dicsérik

A nyárra való visszatekintés egyik központi momentuma a Tanyaszínház idei turnéja, amelynek során a társulat előadása rég nem látott sikert aratott Vajdaság-szerte. A falu rossza című népszínmű alapján készült előadást Táborosi Margaréta rendezte, a zenéjét Bakos Árpád szerezte, a koreográfus pedig Kiss Zselykó volt. A Tanyaszínház intézménye számára azonban nem kizárólag emiatt számít rendkívül fontosnak az idei év, hanem azért is, mert végre megkezdődhetnek a Kavillóra megálmodott épületkomplexum felépítésének munkálatai is.

Pámer Csilla és Hajdú Tamás kiváló alakítást nyújtott Feledi Boriska, illetve Göndör Sándor szerepében

A falu rossza című előadást a közönség mind a huszonhat településen kitörő lelkesedéssel fogadta, de szakmai körökben is sokan az elmúlt évek egyik legjobban sikerült produkciójának tartják, így a rendezőnő, Táborosi Margaréta előzetes célkitűzése – miszerint olyan előadást szeretett volna létrehozni, amelynek megtekintése során mindenki jól szórakozik, de amit a szakma is elismer – minden kétséget kizáróan megvalósult. Bár azt mondja, a próbafolyamat során rá kellett döbbennie arra, hogy bizonyos dolgok alól – amelyek alól szeretett volna kibújni – lehetetlen volt kibújni, ezért olykor kompromisszumokat kellett kötnie önmagával, ám mindezt úgy próbálta megvalósítani, hogy azután mégis nyugodt szívvel tudja kiengedni a keze közül. Az alkotók ugyanakkor láthatóan rendkívül sokat dolgoztak azon, hogy az előadás cselekménye ne csak a kifelé való játék szintjén valósuljon meg, ahogyan az a népszínművek klasszikus feldolgozásai során az esetek túlnyomó többségében történni szokott, hanem bizonyos háttértartalmakat is kapjanak a színpadon zajló történések, illetve ezáltal olyan folyamatok is lejátszódhassanak az előadás megtekintése közben, amelyek a felszín alatt, az érzelmi mélységek szintjén is képesek megérinteni az embert, feltéve, ha igénye van erre. De valószínűleg éppen ez a kettősség az előadás sikerének a titka: szórakoztatni akar, de nem tolakodóan, adni akar, de nem tolakodóan – azaz a befogadóra bízza a befogadás folyamatának mind a tartalmi, mind az érzelmi szintjét.

Tarisznyásné, Csapóné és Sulyokné, azaz Hegedűs Anikó, Lőrinc Tímea és Kardos Kinga Az előadás stílusát a rendezőnő nem titkoltan annak készítése közben próbálta megtalálni, mégpedig olyan módon, hogy igyekezett megkérdőjelezni és továbbgondolni mindazt, amit a táncos-zenés darabok kánonja előír. Mindennek jegyében a néptáncos motívumok – amelyek tekintetében főként a szatmári táncok és cigánytánc elemei dominálnak – egyfajta görbe tükröt kapnak, nem beszélve az egyéb népies elemekről, de ez egyértelműen jót tesz a produkciónak, akárcsak az, hogy a prózai jelenetek mondandóját továbblendíteni hivatott betétdalokat Bakos Árpád újrazenésítette és újrahangszerelte, sőt, vannak olyanok, amiket teljesen ki is cserélt, ennek köszönhetően a Tanyaszínház előadását a magyar népzene mellett balkáni zenei elemek alkalmazásával létrehozott vegyes zenei világ jellemzi, ami kiváló hangulatot kölcsönöz a produkciónak, ráadásul annak ténye, hogy a közismert dalok nem eredeti, a közízlésnek talán ma már kevésbé megfelelő formájukban szólalnak meg a színpadon, sokat tesz azért, hogy az előadás a magas esztétikai értékekhez szokott közönségréteg számára is befogadhatóvá váljon. A zenés-táncos jelenetek szinte kivétel nélkül jól kidolgozottak, a látványos koreográfiák – amelyek Kiss Zselykó munkáját dicsérik – jól illeszkednek az előadás egészébe, szerves részét képezve annak.

László Judit Finum Rózsi szerepében is bizonyította különleges tehetségét Az előadás sikeréhez mindemellett azonban valószínűleg az is nagymértékben hozzájárult, hogy a próbafolyamat mindvégig kiváló hangulatban zajlott, amit a társulat tagjai valamennyien hangsúlyoztak akkor, amikor még a bemutató előtt erről kérdeztük őket, kiemelve, hogy soha nem voltak feszültségek, nem voltak konfliktusok, amik esetleg rányomhatták volna a bélyegüket a hangulatra, ami elmondásuk szerint rendkívül fontos volt a fiatalok számára. Többen is kiemelték a rendezőnő pedagógiai érzékét, és azt is, mennyire jól megszervezte a színinövendékek időbeosztását úgy, hogy minden beleférjen, amit fontosnak tartott megvalósítani, ugyanakkor semmi ne legyen teher számukra. Mindenkit engedett kibontakozni, érvényesülni, ezért a próbák nem voltak megterhelők a színészek számára, sőt, ahogyan fogalmaznak, mivel mindvégig nagyon sokat nevettek, szinte észre sem vették, hogy valójában milyen kemény munkát végeztek. De érdekes módon Táborosi Margaréta számára is éppen a színészekkel való munka jelentette a legnagyobb kihívást, ugyanis mindig komoly félelmekkel jár számára az, hogyan adjon úgy instrukciókat, hogy még véletlenül se bántson meg senkit, mert attól tart, ha valakinek megsérti a lelkét – ami a színész legfontosabb munkaeszköze –, akkor az könnyen begubózhat, és ez meggátolhatja a felszabadító lelki folyamatok kialakulását. Azt mondja, ez valószínűleg mindig komoly kihívást jelent majd számára, még akkor is, ha olyan emberekkel fog dolgozni, akiket már ismer, hiszen az új impulzusok hatására mindenki folyamatosan változik, és ez ilyen szempontból igencsak megnehezíti az egymás közötti kommunikációt.

Amikor arra kérjük, mondja el, mi az első öt asszociáció a Tanyaszínház idei előadása kapcsán, a rendezőnő gondolkodóba esik, mondván, nincs könnyű helyzetben. Aztán mégis jönnek a gondolatok, szépen sorjában. Hatalmas égbolt, mondja először, majd hozzáteszi, szinte hihetetlen, mekkora az égbolt akkor, amikor sík vidéken van az ember, ott, ahol nincs körülötte semmi, még házak sem. Sokszor jártak ki nézni az eget éjszakánként, meséli révedezve. Aztán eszébe jut a nyugodt falusi környezet is, ahol rendkívül jó sétálni, ugyanis séta közben nagyon felgyorsulnak a gondolatok. Ahogyan fogalmaz, gyakran találkozott a belső zakatolás és a külső nyugalom, amikor esténként sétálni ment, hogy összegezze egy-egy nap eredményeit. A harmadik a közösségi élet, ami szerinte ezúttal nagyon intenzív, ugyanakkor rendkívül harmonikus volt – az ebéd szertartásosságával, a közös kártyázásokkal, a tábortűz melletti beszélgetésekkel. A negyedik a kosztümözés, mert csodálatos volt számára az, amit a lányok véghezvittek, amikor kialakították a szereplők személyiségéhez teljes mértékben idomuló ruhadarabokat. Az ötödik pedig az, amikor még a koreográfiák betanításának megkezdése előtt a koreográfus az alapokat próbálta elsajátíttatni a színészekkel, hogy minél közelebb kerüljön hozzájuk a szatmári táncok világa és a cigánytánc világa, ugyanis ezen folyamat során rendkívül szép pillanatokat éltek át, olykor valóságos táncházi hangulat alakult ki a próbákon.

A rendezőnő azt mondja, nagyon örül annak, hogy lehetőséget kapott, és annak is, hogy ennyire sikeres lett az előadás, bár elképzelhetőnek tartja, hogy ha most kellene választania, már egészen más stílusú szöveghez nyúlna, mint korábban, valami olyasmihez, aminek a színpadra állítása nagyobb bátorságra vall, amelyben hangsúlyosabb szerep juthat a mozgás kifejező erejének és a testtudat jelentőségteljes hangsúlyozásának. A turné lezárása után azonban most már egyértelműen kijelenthető, a visszajelzések alapján úgy tűnik, a közönség az idei előadást a Tanyaszínház utóbbi éveinek egyik legjobb, egyik legközkedveltebb előadásának tartja. A tervezett huszonhat előadást – a bemutatót megelőző előzetes betervezett szünnap miatt – huszonhét nap alatt sikerült teljesítenie a csapatnak, egyetlenegyszer sem kellett megszakítani a turnét, ami eleve igencsak örömteli tény. Ráadásul a kalapozás eredménye is rendkívül kellemes meglepetéseket tartogatott a Tanya-csapat tagjai számára, hiszen bizonyos településeken a vártnál is nagyobb mértékben fejezte ki ilyen módon elégedettségét a közönség. Igaz, ahogyan Magyar Attila, a Tanyaszínház koordinátora fogalmaz, rájuk is fért a támogatás, hiszen bár már véget ért a turné, az anyagiak előteremtése még mindig gondot okoz, ám ennek ellenére bízik abban, hogy a problémáknak a megoldódása csak idő kérdése. A nem minden esetben kedvező körülmények ellenére azonban ezúttal sem állnak meg egyetlen pillanatra sem, hiszen szeretnének minél erőteljesebben rákoncentrálni a Tanya-művésztelep megépülésének projektumára, ugyanis – mint az köztudott – az idei év nemcsak az előadás sikeressége miatt számít mérföldkőnek a Tanyaszínház életében, hanem azért is, mert a Tartományi Nagyberuházási Alap huszonnégymillió dináros támogatást ítélt meg a Tanyaszínház számára a Kavillóra megálmodott rendkívül impozáns épületkomplexum megépítésére, amelyben az elképzelések szerint a meglévő épületek mellett helyet kap majd az emlék-harangláb, a tanyamúzeum és egy négyszobás, irodahelyiséggel ellátott vendégház is, de ruhatárat és konyhát is kialakítanak majd a területén, az udvarban pedig nézőteret építenek, hogy méltó módon tudják fogadni a vendégeket – ha minden a tervek szerint alakul, várhatóan már a jövő bemutató idején is.

Az idei nyár tehát több szempontból is mérföldkő volt a Tanyaszínház életében, amely éppen ezen események hatására harminchárom év után remélhetőleg valamivel közelebb kerül majd ahhoz, hogy megkapja mindazt, ami a vajdasági magyar kulturális életben évtizedek óta betöltött kulcsfontosságú szerepe miatt megilleti, annak érdekében, hogy ezek a mérföldkövek szilárd talapzatok is lehessenek egyben, amelyekre felkerülhetnek majd a következő évek képzeletbeli szobrokká szilárdított eredményei is.