A világ női szemmel való láttatásának jegyében hirdette meg az idei évadját a budapesti Vígszínház, amelynek legújabb előadása, az október nyolcadikán bemutatott Mikve című produkció is ezt a célt valósítja meg, sőt ennél jóval többet is, hiszen a neves izraeli kortárs drámaíró, Hadar Galron azonos című művének magyar nyelvű ősbemutatója a színházi előadások minden valós és vélt feladatát kiemelkedően magas színvonalon teljesíti.
A sok humorral fűszerezett, ugyanakkor igencsak megrendítő és magával ragadó darab története egy női fürdőben játszódik, egy mikvében, ami egy rituális fürdő, ahol az asszonyok havonta egyszer, hét nappal a menstruációs ciklusuk befejeződése után megmerítkeznek annak érdekében, hogy megtisztuljanak, és ezt követően újra érintkezhessenek férjeikkel, azaz újra rendelkezésükre állhassanak.
A szereplők nehéz sorsú asszonyok, akik beletemetkeznek a hagyományok és a szokások béklyóiba, önmagukat feladva próbálják elhitetni a világgal azt, hogy minden rendben van köröttük, miközben a meggyőzni akarás elsősorban befelé irányul, ám önmagukat meggyőzése bizonyul a legnehezebb feladatnak. Mégsem beszélnek gondjaikról, kételyeikről. Hazugságok között élnek, amelyeknek láncolatából nincs kiút. A különböző életkorú, különféle státusú nők eltérő társadalmi és családi viszonyok között élik életüket a férfiak által uralt világban, amelyben bár a problémáik különbözőek, jobbára ugyanazokban a tényezőkben, a béklyókban és az ezekből fakadó alárendeltségben gyökereznek. Változtatniuk azonban semmin sem lehet, hiszen azt a szigorú törvények nem engedélyezik. Aztán érkezik valaki, aki másként gondolkodik. Aki folyamatosan mélyülő társadalmi kirekesztettsége ellenére is büszkén vállalja, hogy nem tartozik közéjük – nem elsősorban vallási, hanem sokkal inkább a magukra erőltetett látszatvalóságnak való megfelelni akarás szempontjából –, és minden tőle telhetőt, sőt talán annál jóval többet is megtesz, hogy felnyissa a szemüket: olykor bizony szembe kell menniük a hagyományokkal és a szokásokkal, olykor küzdeniük kell elfogadtatásukért, szabadságukért, jogaikért, sőt ha a sors úgy hozza, nemcsak küzdeniük, hanem lázadniuk is, hiszen csakis így léphetnek ki a rájuk kényszerített nyomasztó hazugságfolyamból.
Az előadásban – amit a rendező, Michal Dočekal, a Cseh Nemzeti Színház igazgatója mértani pontossággal párosuló nagyfokú művészi érzékenységgel állított színpadra – a Vígszínház kiváló színésznőit, Börcsök Enikőt, Eszenyi Enikőt, Hegyi Barbarát, Igó Évát, Kovács Patríciát, Pap Verát, Tornyi Ildikót, valamint megosztott szerepben két vendégművészét, Tóth Orsolyát és Stefanovics Angélát láthatjuk, akik kivétel nélkül igazán meggyőző alakításokat nyújtanak, elsősorban annak köszönhetően, hogy nem az egyébként valószínűleg igen sokrétű technikai eszköztáruk latba vetésével kívánják megformálni figuráikat, hanem inkább megpróbálnak azonosulni velük, teljes átlényegülésen mennek keresztül a színpadon, ami a legnehezebb feladat minden színésznek.
Különösen érvényes ez a rendkívül hányattatott sorsú, ám mégis mindig segíteni akaró, a rendíthetetlennek tartott dogmákkal szembeszálló új mikvefelügyelőt, Shirát megformáló Eszenyi Enikő, a mindig kimért úrinőnek tűnő, ám a valóságban igencsak zavarodott, sőt megrázóan tragikus életű politikusfeleséget, Chedvát alakító Hegyi Barbara és a zsigereibe ívódott vallásosságnak meg a dogmákhoz való csökönyös ragaszkodásnak köszönhetőn kíméletlenül egysíkú életet élő mikvefelügyelőt, Shoshanát játszó Pap Vera hármasára. Ők a figuráik személyiségfejlődésének és ezáltal az előadás ívének megrajzolása során is olyan magaslatokig jutnak el, amelyek alapján méltán sorolják őket Magyarország legjobb színésznői közé – még akkor is, ha a bulvársajtónak mindez csupán annyira elegendő, hogy arról szóljanak a hírek, Eszenyi Enikő meztelenre vetkőzött az előadásban, megszabadulva nemcsak ruháitól, hanem gátlásaitól is. A darab szempontjából azonban ez a legkevésbé fontos momentum, nemcsak azért, mert mások is megteszik, hanem legfőképpen azért, mert ez a színészi játék és a szituációk bemutatásának hitelességét szolgálja, így az öncélúságnak még a legapróbb csírája sem merül fel. A fürdőben értelemszerűen levetkőzik az ember, kiváltképp akkor, ha rituális megtisztulás céljából megy oda. A megtisztulást nyújtó merülőmedence egyébként a díszlet egyik központi elemét képezi. A benne játszódó jelenetek során sejtelmes félhomály vetül rá, amely kiválóan támasztja alá azt a tényt, hogy mérhetetlen mennyiségű titkot rejteget. Családi drámákat, amelyekről másutt nem beszélnek. Történeteket, amelyek még itt is csak leplezetten kerülhetnek szóba, köztük a baleset álcája mögé rejtett öngyilkosságot is. A tér másik részét képező helyiség avítt fémszekrényei, ócska műanyag székei és egyéb elemei ódon hangulatot teremtenek, bizonyítva ezáltal, mekkora hagyománya van a fürdőnek, amit az oda járó nők mindvégig tisztelnek és tiszteletben tartanak – legalábbis látszólag. A tereket elválasztó rácsszerű fal is kiválóan funkcionál, hiszen arra a kényszeredett bezártságra utal, ami a nőket jellemzi, nemcsak magában a fürdőben, hanem az egész közösségben is.
A budapesti Vígszínház Mikve című előadása hétköznapi, ám mégis rendkívül összetett személyiségű nőket mutat be, női sorsokat ábrázol, aminek köszönhetően – az előadás az alkotók szándékával összhangban – alkalmassá válik arra is, hogy a néző a zsidó közösség sajátos szabályrendszerétől elvonatkoztatva úgy szemlélje a történetet, hogy közben a saját maga által megélt élethelyzetekből fakadó tapasztalatait, a saját környezetének jellegzetes figuráit ismerhesse fel a színpadon. Összességében tehát egy elképesztően felkavaró, ugyanakkor mégis rendkívül szórakoztató produkció, amely minden olyan jegyet magán visel, amitől egy színházi előadás nemcsak élményszerűnek, hanem szakmai szempontból is kiválónak minősül, így a vígbéli mikve-napok az előadás meghökkentő és felkavaró volta ellenére is mikvebéli víg napokká magasztalódnak.
A díszletet Jan Dušek tervezte, a jelmezeket pedig Zuzana Krejzková kreálta. Az előadás zenéjét Miloš Orson Stědroň szerezte, a dramaturg Kovács Krisztina volt, a nyelvi fordulatokban vagy inkább bravúrokban bővelkedő fordítást pedig Parti Nagy Lajos készítette el a Vígszínház számára.
Szereplők: Shoshana – Pap Vera, Hindi – Igó Éva, Esti – Börcsök Enikő, Shira – Eszenyi Enikő, Chedva – Hegyi Barbara, Tehila – Tornyi Ildikó, Miki – Kovács Patrícia, Elisheva – Stefanovics Angéla, Tóth Orsolya
Rendező: Michal Dočekal
