A szabadkai Móra Regina kéziratát tartotta a legjobbnak a muzslai Sziveri János Művészeti Színpad 2010-es, vajdasági szintű verspályázatának bírálóbizottsága, a díj pedig a kézirat könyv alakban történő megjelenését jelenti. Így gazdagodott tehát Móra Regina Színek című verseskötetével a vajdasági magyar irodalom.
A több mint 30 versből álló kötet két ciklusból áll, a Történetekből és az Áthelyeződésekből. Az utóbbi ciklusban kaptak helyet a régebbi költemények, amelyek más művészeti ággal, ebben az esetben a képzőművészettel érintkeznek. Festmények ihlették ezeket a verseket, de nemcsak ezeket, hanem az egész kötetet áthatják a színek. Nagyon szereti a medialitást, a művészetek közötti átjárhatóságot, mondta el nekünk Regina, amikor a kötet kapcsán beszélgettünk.
A versírás, a költészet milyen szerepet kap az életében?
– Kikapcsolódás. Megpihenek. Amikor mindenki elalszik, csend van, akkor törődhetek magammal, és a versírás az egyik kifejeződése ennek. Szeretek megbújni a sorok között. Hogy úgy tűnjön, mintha nem is rólam szólna, de közben mégis ott vagyok. Hogy mióta írok verseket? Elcsépeltnek hangzik az, ha kimondom, hogy gyerekkorom óta. De így van. A koraiak nem voltak jók. Szerintem a versíráshoz tanulni kell. Ez is furcsán hangzik, de ez a véleményem. Tanulnom kellett ahhoz, hogy tudjak verset írni.
Milyen ez a tanulási folyamat?
– Tanultam a versolvasások során, de irodalomelméleti dolgokkal is találkoztam, amit igyekeztem megérteni és alkalmazni. Úgy érzem, mintha tanultam volna a versírást, nem olyan, mintha minden velem született tehetségből fakadna. Könnyebben írtam prózát, de valójában nem írok nehezen. Ha akarok verset írni, akkor verset írok. Elgondolom, hogy milyen témában, milyen formában írnék. Például nem használok írásjeleket.
Keresi a témákat, vagy Önre találnak?
– Amikor eldöntöm, hogy verset írok, akkor rögtön van témám is. Visszatérő az elmúlás, a halál, de úgy általában inkább az elmúlás. Például, ha meglátom szabadkai Népszínház épületét, akkor arról mindig tudok írni, mert földühít az a látvány. A másik a pénz, meg az is érint, hogy állandóan öregszünk. És ami még visszatérő téma, az a nő. Szeretem a szerepjátszást is. Szeretek például úgy írni egyes szám első személyben, hogy férfi vagyok. Ugyanúgy nagyon szeretek többfajta, eltérő korú nőként is írni. Izgalmas ez. És a színek is mindig jelen vannak.
Színek címmel meg is jelent az első verseskötete. Ez mindenképpen egy nagyszerű jutalom.
– Igen. Hihetetlen! Mondtam is, hogy ez olyan, mintha nem is rólam beszélnénk. Olyan, mintha nem is én írtam volna, szinte meg kell győznöm magam, hogy igen, ezt én írtam, és ezt felfedezni mindig jó érzés. A kötettel meg vagyok elégedve.
Prózaírással is foglalkozik. A következő talán egy prózakötet lesz?
– Mostanában vers nem született, próza igen, de babonás vagyok, úgyhogy ezt inkább nem kiabálom el.
