Hová tűnik a G ondolat? Belőlem. Szemem szűk résén át figyelem lustán a Napot, közben egyetlen értelmes szó ki nem szökik fogaim kerítésén. Kisvártatva erős érzelmek dagadnak keblemben, tovaáradnak a tág horizonton, de a széles mellű Anya tengerein s szárazföldjein még most sem moccan a Szellem, hogy minderre cseppnyi magyarázatot is adjon. Hová tűnt el a Gondolat? Mily ravasz hajszálcsövesség által szivárgott át magasb régiókba vajon?…
A számodat, kedves, jegyzi helyettem a telefonom, a születésnapodra (névnapodra, házassági évfordulónkra) a mindentudó Háló figyelmeztet évről évre. Gombnyomásra kél a Hold, bevilágítja gondolattalan, boldog révületünk – mindaddig, amíg aznapra ki nem kapcsolom a pacemakerem. Virtuális fényromantika, szemhéjaink alatt zavartalanul folyik tovább a mechanikus géprománc.
Mennyire valós a hangya gondolattalan boldogsága? Kollektív tudata rajta kívül élvez. S mit érez a Gép, mely az én tudatomat szívja el és építi magába – lassan, de halálosan biztosan? Élvez-e vajon rajtam kívül, bele virtuális gépvaginákba? S mindebből kapok-é valamit is vissza? Van-e még egyáltalán bármi köze hozzám? Hozzám, hozzád, az Emberhez?
Az a baj, hogy már nem látom a Célt. Nem vagyok képes bepillantani a világ virtuális szeméremajkai mögé. Egyáltalán: ki irányít kit? Én a Gépet? Alig hiszem… A Gép éngemet? Többé-kevésbé… De a Gépet – a lassanként az én néhai tudatomra ébredőt – tényleg: ki? És hogyan és mi célból? Képtelen vagyok rájönni. Csodálod? Ezen a tudati szinten?
Az evolúció csatahajója nem állhat meg! A szellem a Gépben fejlődik tovább, az emberi faj két rasszra, majd újabb fajra szakad: testre és lélekre. Már csupán az Érintésre van szükség, s végleg háromfelé veszi útját a néhai Egy.
A test-ember talán marad még a bolygón a szellem-gép árnyékában, ideig-óráig, bár nagy szükség nem lesz rá tovább. A szerepét többnyire betöltötte.
Lélekké váltam, Kedves, bolyongok a tág horizonton, miközben szemed szűk résén át lesed lustán tétova mozdulataimat. Lélek lettem, kiáradtam, de hová innét most már tovább? Mely távoli bolygó fogad be mostani valómban? Avagy rám sincs Neki szüksége immár? Nem látom a Célt… s már Ő sem akar segíteni, pedig elvette tőlem a Gondolatot…
Isten különösen ihletett… de különös isteni ihletettségében kiszámíthatatlan.
