A kanizsai galéria padlóját telehintettük apró, tarka történetekkel, hogy ne csupán a falak legyenek itt mindig a leghangsúlyosabbak. Kellemesen duruzsoló pillanatok, csöndes koboldpillantások csillannak a sarkokban. Lassanként letompul a csillárok lángnyelveinek ragyogása, végül csak egy gyertya pislákol az asztalon, s ismét csak a falon tárul fel négyszög alakban egy fényes új világ. Az artézi kút kicsorgó vize kacagva csilingel a róna közepén, közben lírai szép hangon regölő mondatokat sorjáztat a mesélő. Emina süti fel szép szemét a vásznon, majd lábujját kisvártatva a hideg sárba dugja óvatosan…
Maradunk a líránál, apró történeteknek szemezgetése következik. Innentől már igazán meghitt a légkör – a gyertya kitartó fénye teszi-é vagy a tekintetek csendes/kedves össze-összevillanása? Eszterünk kezd, cseppnyi izgalma hamarosan elenyész, kellemetes hangjára összébb bújnak a galériában széthintett lelkek a gyertyaláng és a lányka meséje köré. Esztert Tamás követi, majd Lillán a sor, az én kettős kicsi múzsámon, aztán tovább, tovább, folytatódik a lírai szép Eszter-lánc, mígnem a mese lassan körbeér, ahogyan a fényes napszekér járja végül körbe kerek e világot, bárha tél is van s hűvös szél is dudál odakünn az utcákon. A mesék hőfoka idebent kellemes melegen tartja a baráti légkört.
A szikesek szőlőleve, megfröccsentve kevéske szikvízzel, öblíti regélésben kitikkadt torkunk összes járatait nemsoká, amikor még közelebb húzódunk a többiekhez, egyszersmind önmagunkhoz is, a galéria barátságos varázserdejében még mindig. Koccint a család s tovább mesél, tényleg egészen kötetlenül immár. Károly, a gazda hangja csilingel hamarosan, ide hallgass már, koma: a szomszédban vár reánk egy szerény lakoma! Induljuk, nosza, nem kell kétszer mondani!
És mesés az est is, akárcsak a délután volt az előbb… majd a történetét egyszer még elmesélem, ha érdekel – csak röviden, persze, ahogy szoktuk. De mondd, mért nem jöttél el személyesen?… Ha már ott laksz a közelben amúgy is?… Nem nézőnek… á, nézők nem is voltak… hanem mint a barátunk, beszélgetni, esetleg elmesélni a saját rövid történeteidet… családiasan, bensőségesen… csakis. Nézőkre egyáltalán nincs is szüksége a költészetnek, a mesének. (Persze hallgatókra igen! Egymásra…) Mivel remekül megvan magában: egymás között. Ez a lételeme. Te és én együtt: mi. Semmi más nem számít!
