Égető Gabriella szabadkai nyugalmazott zenetanár, karnagy neve összeforrt a szabadkai Pro Musicával, hiszen ő keltette életre a kamarakórust, és vezette 31 évig. Amikor a Magyar Életfa díj kapcsán invitáltam beszélgetésre, én is éppen a Pro Musicát emlegettem neki. Amikor azonban mosolyogva elmondta, hogy előbb talán mégis a tanári munkájáról kellene beszélni, hiszen a kórusvezetés is innen ered, örömmel tettem eleget a kérésének. Stílusosan a zenelejátszó és cédéhalmaz melletti kanapéra ülve beszélgettünk hát a tanári munkából kiforrott kórusvezetői emlékekről.
– Többféle tantárgyat tanítottam, többek között karvezetést is. Olyan szerencsém volt mindjárt a kezdetben, hogy az egyik osztályban volt hat kislány, mindegyiknek nagyon jó hallása volt és különböző hangszíne. Az első együttest ők alkották. Többek között karvezetést tanítottam nekik, és ezeken az órákon egyikük mindig vezényelt, a többi énekelt. Készítettünk egy reneszánsz programot. Egyre bátrabbak lettek. Az akkori igazgatónő a folyosón járva meg is hallotta az éneklést, és amikor a múzeum felkérte közreműködésre az iskolát a középkori freskók kiállításán, az igazgatónő a lányokat ajánlotta. A fiúk ezután megirigyelték a lányokat, és önként jelentkeztek, hogy ők is szeretnének bekapcsolódni. Így lett egy vegyes kórus, amelyet az igazgatónő elvitt Belgrádba is. Jó kritikát kaptunk. A diákokból álló vegyes kar ezután több helyen fellépett, Szabadkán is, a Zenekedvelő Ifjúság rendezvényein is.
Ebből alakult a Pro Musica?
– 1968-ban ünnepeltük a Szabadkai Zeneiskola fennállásának 100. évfordulóját, erre az alkalomra alakult az akkori diákokból, így a vegyes kar tagjaiból is, tanárokból és valamikori diákokból egy mintegy 100 tagú kórus, Mozart koronázási miséjét adtuk elő. Azután 15-16-an azzal jöttek oda hozzám, hogy ezt ne hagyjuk abba. Hát így kezdődött. Nagyon természetesen alakult ez, s gyönyörű emlékként él bennem, hogy saját maguk szerették volna tovább folytatni, nem rábeszélésre. Örülök, hogy legtöbben kiváló zenészek lettek. A legutóbbi vajdasági magyar kórusok szemléjén egy kivételével az összes kórus vezetője a valamikori diákom volt.
Úgy tűnik, igencsak megfertőzte őket a kórusszeretettel…
– Úgy látszik, igen. Ez nagyon jó érzés. A szeretett tantárgyam az ellenpont volt, ami a reneszánsz és a barokk zenével foglalkozik, és a Pro Musica az évek folyamán arra is szolgált, hogy az elméletben tanultakat meg tudtuk szólaltatni. Sokáig reneszánszot énekeltünk. 1974-ben a Pro Musica vendégszerepelt Belgrádban, megint csak középkori freskók bemutatásán. Úgy tűnik, ezek a középkori freskók végigkísérik az életemet. (Nevet) Itt fellépett a belgrádi Pro Musica kamarakórus is, és a karnagy együttműködésre kért bennünket. Persze örömmel igent mondtunk. Készítettünk egy barokk programot. Szabadkán betanultuk a műveket, így tettek a belgrádiak is. Akkor ők eljöttek Szabadkára, volt egy próba, este pedig a koncert, másnap mi mentünk Belgrádba és szintén: egy próba, este koncert. Voltak olyan évek, amikor tavasszal és ősszel is adtunk egy-egy ilyen hangversenyt. 10 évig tartott ez az együttműködés.
A 31 évből bizonyára nagyon sok ehhez hasonlóan szép emléket őriz. Mazsolázna belőlük nekünk?
– 1980-ban a dubrovniki Nyári Játékokon énekeltünk. Élőben közvetítette a zágrábi rádió. A következő évben pedig egy csodálatos vendégszereplésen jártunk, méghozzá Mexikóban. Ezelőtt is már sok európai országban vendégszerepeltünk. Szépek voltak azok a programok is, már csak azért is, mert ha például Lengyelországban jártunk, akkor azután a lengyelek eljöttek hozzánk fellépni. Az is nagy élmény, amikor Eisenachban, Bach szülővárosában énekeltünk, mert Bach valamennyiünknek a szívünk csücske. Ez egy nemzetközi kórustalálkozó volt. A zárórendezvényen az összes kórus egy sportcsarnokban népdalihletésű műveket énekelt. A legnagyobb dolog mégis az volt, hogy a saját programunkat abban a templomban énekeltük, amelyben Bachot keresztelték. A templom bejáratánál van egy Bach-szobor, a jobb lába kicsit előrébb van, mint a bal, és egészen fényes már, mert senki se bírja ki, hogy meg ne simogassa.
Büszke vagyok rá, hogy a közönség elfogadta a programjainkat. Érződött, hogy a kórus nagy szeretettel énekli a műveket, s ez a közönségre is hatott. Főként reneszánsz, barokk műveket adtunk elő, de a 20. századi művek közül is válogattunk.
Ma is ellátogat a hangversenyekre, a Pro Musica koncertjeire is. Hogy érzi magát Szabadka zenei életében?
– A Pro Musicával elégedett vagyok, Paskó Csaba nagyon lelkiismeretesen és lelkesen vezeti. Egyébként szeretném, ha több hangverseny lenne a városban, mert a szabadkaiak zeneszeretők, megérdemelnék.
