Régen azt tartották, hogy ha alacsonyan repül a pacsirta, akkor még hideg idő várható, de ha magasan száll, akkor közel a jó idő. Sokak szerint ha „befagyott a pacsirta szája”, akkor a hideg idő még tovább tart. Topolyán kedvező jelnek tekintették, ha Zsuzsanna napján (február 19.) csorgott az eresz, mert jó termést ígért. Őseink hosszú évek során gyűjtötték időjárással kapcsolatos megfigyeléseiket, amelyeket nevezetes napokhoz kötöttek.
Még nagyszüleink is figyelték az állatok viselkedését és a természet jeleit. Ma már azonban a népi hiedelmekből és naprakész időjóslásokból alig-alig tudunk valami. Pedig érdemes odafigyelni például a madarakra! Sok mindent megtudhatunk tőlük.
A madárvilág legintelligensebb képviselői közé tartoznak a varjak. Éberen őrködnek, gyakran riadóztatják a környezetüket, ha veszély közeledik. Táplálékszerzés során szinte minden akadályt leküzdenek. A dolmányos varjú, ha vastag ágra vagy kerítésre telepszik, hátát felpúpozza, tollait felborzolja, és így gubbaszt, miközben rekedten károg, a népi megfigyelések szerint ez biztos jele az esőnek, „szaggat a varjú dereka, károgja az esőt”. A varjúfélék megérzik a szél, a vihar, a havazás, a fagy és az olvadás kezdetét is. Fagyra van kilátás, ha a varjak a fák csúcsaira telepednek. Ha az alsóbb ágakra szállnak, szél közeledik. Ha a hóra ülnek, olvadás várható. Amikor csapatokba verődnek, és a levegőben kavarognak, kárognak, havazás vagy fagy közeledik. Amikor a varjú szárnya alá dugja csőrét, hideg időre van kilátás.
Kitűnő időjós a fácán, a fürj, a fogoly és a fajd is. Amikor a fácán este a fák ágaira telepszik, azt azért teszi, mert megérzi, hogy jó idő lesz, csendes és száraz éjszaka elé néz. Ha azonban fedezéket keres, elrejtőzik a bokrokban, erős szél várható. A fürj jellegzetes kiáltásával adja hírül a világnak, hogy eső közeledik. Ha ilyenkor télen a foglyok a nyílt területekről áttelepülnek a fenyvesek oltalmába, az erdők sűrűjébe, ez a közelgő hóviharnak a biztos előjele. A hóvihar kitörése előtt néhány órával a fajdok például beássák magukat a hóba.
Kemény tél elébe nézünk, ha tapasztaljuk, hogy a cinegék nagy tömegben húzódnak be a városok, falvak kertjeibe. Az etetésüket csak akkor kezdjük meg, amikor már hó takar mindent, és kemény fagy uralkodik a természetben. Március elejéig rendszeresen kell etetni, ha azt akarjuk, hogy a cinegék és a többi nálunk telelő énekes ne szenvedjen hiányt. Naponta kell kihelyezni táplálékot, fel kell tölteni a kiürült etetőket, mert ellenkező esetben nagy csalódás érheti a madarakat. Idővel megszokják, hogy biztos táplálékforrásra találnak az etetőnél, ezért nem szabad félbeszakítani az etetést, mert éhen pusztulhatnak a kis tollas apróságok.
Hosszú télre van kilátás, ha téli vendégmadaraink, a fenyőpintyek, hósármányok, a csonttollú, süvöltő nagy csapatokban jelennek meg vidékünkön. Ritka téli vendég Vajdaságban a hóbagoly, amely a magas északon költ. Megjelenése sokak szerint egyenlő a havazással. Télen a nem befagyó vizek környékén rendszeresen megfigyelhetünk néhány jégmadarat. Ha gyakori a jégmadár, hosszú és fagyos télre van kilátás, legalábbis ezt állítja a népi bölcsesség.
A folyton égre tekintő ember a háziállatok és a ház körül élő, az emberhez szegődött állatfajok, különösen a madarak viselkedéséből sok értékes tapasztalatot gyűjtött az időjárás alakulására vonatkozóan. Az udvaron kapirgáló tyúk is madár, bár már alig hasonlít vadon élő őseihez. A tenyésztésbe fogott szárnyasok sem veszítették el az évmilliókkal ezelőtt szerzett időjósképességüket. A nép megfigyelte, hogy ha a házi szárnyasok a szokásosnál többet és a megszokottnál tovább, késő estig táplálkoznak, ezt azért teszik, mert belső barométerük jelzi: nehéz nap köszönt rájuk, eső, hó vagy fagy közeledik.
A hegyvidéken él a szirti fogoly, amely a fácán egyik rokona, és rendszerint reggel és este keres táplálékot. Ha azonban napközben látunk szirti foglyot táplálék után kutatni, biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan esős idő érkezik. Vajdaságban nem él a szirti fogoly, de a fácán ugyanúgy viselkedik, elegendő tehát a fácán táplálkozási viselkedéseit megfigyelni, hogy következtetni tudjunk az időjárás alakulására.
Még javában benne vagyunk a télben, de mint ahogy szokás mondani: január, február, itt a nyár! A nappalok hosszabbodásával növekszik a megvilágítás időtartama, a nap egyre több energiával sugározza be a most még puszta síkságot, a felmelegedés meg fog érkezni, az idén is lesz vége a télnek.
Előfordult már, hogy február második felében megérkeztek vidékünkre az első bíbicek, a közelgő tavasz előhírnökei. Amikor már a pacsirta is megszólal, nincs esélye a télnek, adja helyét az enyhülésnek. A felmelegedés közeledtét előre érzik a verebek, és vidáman csiripelve ujjongnak. A házak körül télen-nyáron ott sündörgő balkáni gerle rokona, a vadgerle vonuló madár, az olvadással megérkezik költőterületére. Télen a városok terein, az utcák fáin, szemétdombok környékén keresgélő varjak fekete seregei az első meleghullám megérkezése előtt elhagyják az emberlakta vidékeket, és az erdőkbe, távolabbi mezőkre teszik át tartózkodási helyüket, a fészkeléshez készülődnek. A seregélyek harmonikaszerűen hullámzó seregei egymást követve érkeznek haza.
A téli vendégmadaraink száma megcsappan, megindulnak északi otthonaik felé. A hideg elől Észak-Európából elkóborolt ragadozó madarak számára a mi telünk enyhe (kivéve a legzordabb periódusokat). A fenyőpinty kontinensünk legészakabbi vidékeit lakja, nagy csapatai novemberben jelennek meg, és márciusig maradnak. Minél korábban tűnnek fel, annál keményebb hideg köszönt ránk, s minél hamarabb távoznak, annál előbb jön a tavasz.
A sirálycsapatok mozgása és viselkedése sokat elárul az időjárásról. A tengerek és tavak lakói precíz időjósok. Hegyes szárnyukkal kitűnően repülnek, kedvező légmozgás esetén hosszan vitorláznak, jól úsznak a víz felszínén, mégis ha vihar közeledtét érzik, nem repülnek ki a nyílt vízre, a tengerre vadászni. Tartanak a sok veszélyt rejtő vihartól, inkább a parton, biztonságban várják be az ítéletidő elvonulását. A homokfövenyen kószálnak, vagy a sziklák közé húzódnak. Hiába a derűs, szép idő, ha a sirályok a parton maradnak, biztos, hogy vihar lesz. Fél nap sem telik bele, és tajtékzó hullámok csapkodják a partokat, zuhog az eső. A tengerészek tudják, hogyan lehet a sirályok viselkedéséből megjósolni, milyen idő várható. „Ha parton sétál a sirály, tengerésznek feje fáj, ha a sirály vízen ül, az idő is felderül.”
Tehát a madarak legtöbb faja jól vagy kevésbé jól, de mindenképpen reagál a közelgő időváltozásra. Honnan ered ez a már-már misztikus képessége a madaraknak? Több feltételezés is kialakult a madarak időjósképességének a megmagyarázására, de mind a mai napig nem sikerült megtalálni a madarak „barométerét”. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a választ a madarak üreges, csőszerű csontjaiban kell keresni. Az üreges csontok kapcsolatban állnak a madár kilenc légzsákjával, amelyek a test különböző pontjain helyezkednek el. Feltételezik, hogy ez a rendszer működik úgy, mint egy barométer, reagál a légnyomás változásaira. A levegővel teli csontokban végbemenő nyomásváltozást érzékelik a madarak.
Egy másik elképzelés szerint: a madár testét borító fedőtollakban rejlik a megoldás kulcsa. A toll csévéje (alsó, üreges része) mélyen ül a tolltüszőben. Itt idegvégződések sokaságát találjuk. A légköri nyomás változására megváltozik a nyomás a tollcséve belsejében, és ezt érzékelik az érzékeny idegvégződésben. Ez lenne az a precíz berendezés, amely figyelmezteti a madarat a közelgő időváltozásra? Nem tudjuk teljes bizonyossággal. Egy azonban biztos, a madarak csodálatos világa, ha gyermekeinknek is megőrizzük őket, még sokáig el fogja kápráztatni a földhöz ragadt embert.
