…az amid…, ahogy megérinti az idegvégződést:
Ragyogj!, ragyogj! tovább, Kentucky kék Holdja! Felém hömpölyög ez a muzsika, a Klubban a jampik vedelik a Rolling Rockot, szívják a talpas Lucky Strike-ot. Mialatt somolyogva a csaj felé kacsintok a pult mögött, a tejeskávémba borítok hirtelen egy teljes féldeci barna rumot, hadd szóljon.
A színpad jó füstös, ahogy szeretjük, a parkett viszont fényárban: az ablakon át besüt az a tündöklő, Hold anyó fényes orcája, az a huncut, ravasz, vigyorgó! A nyelvem alatt olvad el az éjszaka bársony illata. Vágás/sötét/fény, majd:
Idegpályáimon végigvibrál a következő fényes pillanat feszültsége. Ring a csípőm, lassan forgok körben, bólogatva a monotonon simogató zene ritmusára, átkarol a kollektív magány felhőtekintete – keringő a Világ köldökének örvényében. Don’t You want somebody to love?… Kiittam már fenékig az Éjfél sápadt ónkupájának édes zamatú borát, mégis elemészt az örök Szomjúság, Galambom, Csillagom ragyogó… Töltök még.
Töltés. Újratöltés. Pillanat.
Gombalövők, üszögférgek, távoli kenderföldek titkos zergenépe! Cserjék, mézelő akácok, nádbugák és pomagránátok zsenge rügyei a roppanásban, rágyújtok! Rágyújtok!, rágyújtok!
Nincs megállás, pillantásnyira sem, forgás, csak forgás. Csak forgás közben sodorint egy karcsú cigit a prímás, a csodás balalajkás. Mélyen leszívom a füstöt, málnás mélyéről harmatot szürcsölök, miközben körben forogva lassanként eltűnök önmagamban, felolvadok a Titkos Kollektív Tudat sztrádájának tejeskávészín aszfaltján.
Most csak a dobok… csípőmön az aranydukátok csörgése az Időtlenség propellerzúgásává állandósul. Hej, rege-rejtöm. Ősi anyagmintát csípek a mennyeket, poklokat takaró selyemkárpitból. Pajkos mozdulattal kifésülöm a kócos tincseket a harmadik szemed bársony ereszetéből, a tüdőként táguló Univerzum a halál óramutatója. Másodpercre pontos.
Tik.
Tak.
Tiki-taka-ta! Duplázom a tempót, a cselló szapora üveghangjainak kristálylétráján tekintetem a mennyezetig feltipeg. Tipegek, topogok, csak rázom, csak rázom a szivárvány rongyokat. Szárnyam alá veszem óvón az eszeveszett nyáréjszakát, cs-ssss, a zene frekvenciát vált, túl a hallhatón, tapinthatón, illatfelhőivel elillanok magam is, boldogan elveszve a csend ózonharmatában, most visszamosolyog rám a Hold, most még itt vagyok… most már nem.
…
És lehunyom a szemem, és felnyitom a szemem, második lap.
…
…a képernyőre vetül a színes árnyékom. Rámás csizma van rajtam és rakott szoknya. Jefferson különjárata berreg végig a szoba tündöklő kék Égboltvásznán. A bokám beledagad, egyszerűen beledagad a Táncba.
