A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház idei Desiré fesztiválja hétfőn ért véget. A zárónapon a Jadran színpadon három előadást láthatott a közönség.
Színház
Főpróbahét van az Újvidéki Színházban, ugyanis Jean Genet A paravánok című előadásán Dino Mustafić rendező már a végső simításokat végzi.
Nagy veszteség érte 2016-ban a vajdasági és az egyetemes magyar irodalmi és színházi életet, amikor Gerold László színikritikus, irodalom- és színháztörténész, esszéíró, szerkesztő, egyetemi tanár távozott az élők sorából. A közismert kritikus idén lett volna 80 éves, ennek apropóján szervezett online kerekasztal-beszélgetést a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum.
Két nap szünet után a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiválja vasárnap folytatódott a Szarajevói Háborús Színház SARTR, a cetinjei Zetski dom Királyi Színház, a Belgrádi Drámai Színház, valamint a szarajevói MESS Nemzetközi Színházi Fesztivál MESS Színpadának koprodukciójában, Tomi Janežić rendezésében készült Ez nem az című előadással.
Csütörtökön ismét két előadást tekinthettünk meg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiválján. Az első a Zombori Népszínház Werner Schwab darabja alapján készült Elnöknők című produkció volt.
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiváljának szerdai napján a belgrádi Stanica