Különleges koncerttel lepték meg a budapesti Madách Színház művészei szombaton este a szegedi Dóm téren a Szegedi Szabadtéri Játékok közönségét, amelynek tagjai Andrew Lloyd Webber a Madách Színházban már tíz éve óriási sikerrel futó műve, Az operaház fantomja című nagysikerű musical koncertváltozatát tekinthették meg.
A darab története szerint – miután elárverezik a párizsi Operaház teljes hajdani berendezéseit, köztük azt a csillárt is, amely a kikiáltó szerint egy azóta sem tisztázott baleset okozója volt (s a baleset tetteseként az Operaház Fantomját emlegették) – a csillár fényei újra felgyulladnak, és egyszerre régi pompájában kezd ragyogni az egykori Operaház. Felidéződik benne egy régi nagy szerelem története is, amelynek szereplői Raoul, a romantikus fiatal gróf és Christine, a bájos és tehetséges énekesnő. Ám kettejük között folyamatosan ott áll a titokzatos harmadik személy, az Operaház Fantomja, aki a színház alatti labirintusban él, és mindent elkövet a pár boldogságának beteljesülése ellen, szinte semmilyen cselekedettől nem riad vissza annak érdekében, hogy elnyerje Christine szerelmét.
Az operaház fantomját, Andrew Lloyd Webber egyik legsikeresebb, Gaston Leroux regényéből készült musicaljét 1986-ban mutatták be Londonban. A produkciót azóta számos szakmai díjjal tüntették ki, ám sikere a közönség körében is óriási, hiszen a Broadway leghosszabb ideje futó showjaként tartják számon, és egyben az első olyan előadásként, amely a musicalek Mekkájában megérte a tízezredik előadást. A Madách Színház előadásának különlegessége ugyanakkor egyebek mellett éppen az, hogy ez volt az első non-replica produkció, azaz a rendező, Szirtes Tamás nem a londoni vagy a New York-i előadások másolataként, hanem eredeti elképzelései alapján rendezhette meg a darabot. A premiert 2003. májusában tartották meg, és azóta – vagyis több mint tíz éve – töretlen a népszerűsége, hiszen csaknem hétszáz alkalommal összesen több mint félmillió néző előtt játszották a Madách Színházban.
Szegeden is óriási várakozás előzte meg Az operaház fantomját. Különösen azért, mert a Madách Színház vendégjátékát mindössze egyetlen alkalommal tekinthették meg az érdeklődők a Dóm téren, éppen emiatt – ahogyan az illetékesek többször is hangsúlyozták – az idei évad egyik kuriózumának számított. Hogy az előadás ilyen szempontból valóban kuriózum volt-e vagy sem, nem nagyon férhet kétség, ahogyan ahhoz sem, hogy igencsak megosztotta a közönséget, hiszen azok, akik koncertre számítottak, kiválóan szórakoztak, azok viszont, akik az eredeti igen látványos és mozgalmas előadást várták, csalódottan távoztak a Dóm térről. Az énekesek ugyanis sorba rendezett székeken foglaltak helyet a színpadon, amelyekről felálltak azon dalok idejére, amelyekben feladatuk volt, odaléptek a szintén sorba rendezett mikrofonok egyikéhez, előadták a dalukat, majd visszaültek a helyükre. A dalok között narrátor igyekezett megértetni a nézőkkel, éppen hol tart a történet, több-kevesebb sikerrel, hiszen a nézőnek mindvégig az lehetett az érzése, még akkor is, ha csodálattal hallgatta végig a kiváló művészek előadásában felcsendülő dalokat, hogy folyamatosan kívül marad a történeten. Bármennyire is szeretne, nem tud igazán belehelyezkedni a szituációkba, amelyek vagy nincsenek is megteremtve, vagy mire a néző eljuthatna addig a pontig, hogy egyik-másik dal segítségével mégis belehelyezhesse magát azokba, a narrációs részek újra meg újra visszazökkentik őt a valóságba, amelynek egyebek mellett az is fontos részét képezi, hogy a szegedi előadás nem egy előadás, hanem csupán egy koncert.
Igaz, koncertként nagyon is megállta a helyét Az operaház fantomja Szegeden, hiszen olyan kiváló művészeket láthatott és hallhatott a közönség, mint például fantomot alakító Sasvári Sándort, a Christine-ként tündöklő Fonyó Barbarát vagy a Raoult megformáló Bot Gábort, illetve további neves művészeket, Bajza Viktóriát, Barát Attilát, Kuthy Patríciát, Nagy Balázst, Pándy Piroskát, Rozsos Istvánt, Vikidál Gyulát és Weil Róbertet. A koncert zenei élménye azonos volt a színházi előadás zenei élményével, hiszen Kocsák Tibor karmester vezényletével a Madách Színház kórusa és zenekara segítette a tökéletes hangi megszólalást, ami minden kétséget kizáróan professzionális volt. Ám mivel a koncert hangulatát az alkotók egyrészt az előadásban is használt jelmezekkel, másrészt az előadásnak az óriáskivetítőn újra meg újra felvillanó képeivel igyekeztek különlegesebbé tenni, ezen momentumok még tovább erősítették a nézőben azt a kételyt, vajon elegendő-e számára a koncert élménye, ha a színházi előadás élményét is átélhetné, különösen ha úgy érkezett a Szegedi Szabadtéri Játékokra, hogy a rendkívül látványos és mozgalmas eredeti musical-előadásnak vagy legalább némiképp egyszerűsített, a helyszínre alkalmazott produkciójának élményével lesz majd gazdagabb. A válasz azonban, mint a színházművészet meg általában a művészet esetében oly sokszor, ezúttal is szubjektív és egyénre szabott.
