Egy tál meleg leves, piros lufik, fényfüzérek, Tito, majd Milošević képe a falon – utóbbit jobb azonnal le is venni. Teflon, benne tükörtojás, svercelt ruhák Olaszországból és egy lakodalom. Ilyen az Újvidéki Színház új előadása, az 1981. Ilyen, és még sokféle, hiszen száz év eseményeit nehéz egyetlen előadásba sűríteni. Mégis sikerült, és még arra is jut idő, hogy mindent megértsünk, összekössük a szálakat, és megismerjünk egy egész családfát.
A család, mintha a sajátunk lenne, mintha ott ülnénk a konyhában nagyapánk és apánk társaságában, miközben cigarettáznak és az új benzinjegyekről beszélgetnek. Otthonos a környezet, a szereplők is bevonják a közönséget, kiszólnak hozzájuk, elmagyarázzák ki kinek a rokona. Pontosan úgy, ahogy a nagymamánk is elmesélte esténként egy darab kalács vagy kávé mellett.
Több történetet is végigkövethetünk, melyek kissé különböznek, de mégis ugyanazok. Hallhatunk arról, hogyan épültek fel hidak, hogyan építették őket újjá, és ezeket miként bombázták le évekkel később. Megfigyelhetjük, hogy ugyanazok az események kire milyen hatással voltak.
A rendező, Tomi Janežič nagyon ügyesen bánik ezekkel a részletekkel, mindenki számára tisztázódnak a körülmények. Olyan valóságos az egész, hogy el is felejtjük, hogy ez nem történt meg, vagy nem pontosan így.
– Még február közepén kezdtünk el dolgozni, először egy hétig Zoomon beszélgettünk, Tomi volt a moderátor. A mi sorsunkat és történetünket meséltük el, de később elmentünk száz évvel korábbra is, így a családunk történetei is kibontakoztak. Nagyon érdekes volt, amikor valaki elmondott egy történetet, arra valaki más rákapcsolódott egy hasonló emlékkel. Ezt követően több mint háromszáz különböző helyzetgyakorlatot készítettünk el. A szabályrendszerünk a próbák alatt az volt, hogy nem lehet tévedni. Ez akkora szabadságot ad, hogy teljesen máshogy kezd el működni az agy. Bejártuk a színházat, mindenfelé léteztünk és csináltuk ezeket a kis jeleneteket. Ezeket szerettük, mert különböző élethelyzeteket, érzéseket mutattunk meg. Voltak olyanok is, amelyek szövegmentesek voltak, akadt, ami csak egy pillanatig tartott, csak egy érzelem vagy mozdulat jelent meg, és voltak olyan komplett jelenetek is, amelyekben minden volt, mint a vásáron. Ebből alakult ki a szövegkönyv, melyet Tomi írt meg – mesélte Figura Terézia.
– Minden adat, ami elhangzik az előadásban, az valós. 1981-ben tényleg nagyon sok minden történt Újvidéken. Ha eljönnek a nézők, megtudják, hogy mi történt itt és a világban is. 1980-ban Tito meghalt, úgyhogy ez fordulópont Jugoszlávia szempontjából is. Nehéz és megpróbáltató ez az előadás, de ezt is van alkalmunk kipróbálni a karrierünkben, hogy egy ötórás előadásban játszunk – hallottuk Pongó Gábortól.
Az Újvidéki Színház csapata kiegészült két vendégművésszel is, Jasna Đurišićtyal és Boris Isakovićtyal, akikkel a rendező már korábban is dolgozott.
– Azt hiszem, hogy az egyszerűsége a legnagyobb különlegessége ennek az előadásnak, mind a rendezés, mind a színészi eszköztár tekintetében. Az a benyomásom, hogy Tomi Janežić nagyon közel került az előadáshoz. Úgy peregnek a jelenetek, mint egy filmben – mondta Jasna Đurišić.
A jegyek a november 20-ai előadásra már elkeltek, de a hatalmas sikerét figyelembe véve valószínűleg még jó ideig repertoáron marad, ezért legközelebb decemberben tekintheti meg a közönség.
Nyitókép: Mintha a saját családunk hétköznapjai elevenednének meg (Dávid Csilla felvétele)
