A Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XXIV. Találkozóján a topolyai Mara amatőr színtársulat egy fődíjjal és három különdíjjal gazdagodott. Ejzler Evilának a Táborosi Margaréta által rendezett Svejk című darabban nyújtott alakításáért a legszebb színpadi beszédért járó fődíjat, a Szántó Róbert-díjat ítélte oda a zsűri.
Miként szeretted meg a színházat?
– A Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumba jártam, és az irodalomtanárnőnk, Tóth Ágota tanárnő nagyon szerette a színházat – ő szorgalmazta a színházlátogatást. Leginkább a Szabadkai Népszínház és a Kosztolányi Dezső Színház előadásait látogattuk. Nagyon jó volt, hogy egy-egy előadás megnézése után irodalomórán megbeszéltük az előadásokat, igazából így szerettem meg és értettem meg a színházat.
Hogyan kezdtél színészkedni?
– Annak idején Szabadkán volt a Színitanoda, ahol a Szabadkai Népszínház színészei voltak a tanárok. Másodikos gimnazista voltam, mikor felvételiztem a tanodába, és fel is vettek. Ott színpadi mozgást, beszédtechnikát, színészmesterséget stb. tanultunk, majd a tanév lezárásaként egy vizsgaelőadást készítettünk. Aki ott levizsgázott, az az idősebb színitanodásokkal együtt készített előadást a következő évadban. 2009-ben Kálló Béla és Hajvert Ákos, akiket a Színitanodából ismerek, Topolyán rendeztek a Marának, s mivel tudták, hogy topolyai vagyok, megkérdeztek, hogy egy darab erejéig játszanék-e a „marásokkal”. Megvallom, sokat tanakodtam rajta, de végül elvállaltam. Az első találkozás a Mara Amatőr Színház színészeivel rendkívül pozitív emlék számomra, mivel az elejétől kezdve úgy kezeltek, mint aki már régóta a csoport tagja, egy nagyon befogadó és szerethető közösségben találtam magam. Így kerültem ide, és azóta is itt játszom.
Hogyan tudod összehangolni a munkát és a színészkedést?
– Fontos megemlítenem, hogy a Mara Amatőr Színházban minden korosztály képviselteti magát, tehát a diákoktól a munkás felnőtteken át egészen a nyugdíjasokig, mindenki mással foglalkozik, mégis mindenki beépítette a saját életébe a színházat. Jelenleg újságíróként dolgozok a topolyai Tájékoztatási Központban, s nekem a munka mellett a fő hobbim a színház, illetve a színészet. Úgy hiszem, hogy mi ezt mindannyian szeretetből csináljuk, ezért úgy alakítjuk, hogy mindig össze tudjuk egyeztetni a munkát a színházzal. Sokan nem értik, hogyan lehet ezt csak szeretetből csinálni, mivel mi ezért nem kapunk fizetést. Ez tényleg abból fakad, hogy szeretjük a színházat, amit csinálunk, és egymást, hiszen csak így tud jól működni a csoport.
Szántó Róbert-díjas lettél, mit jelent ez számodra?
– A XXIV. Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók találkozóján idén nekem szánta a zsűri ezt a díjat, melyet minden évben kiosztanak a legszebb színpadi beszédért. Nagyon örültem neki, nemcsak azért, mivel ez az első színészi díjam, hanem azért is, mert ez egy jelképes elismerése annak, hogy valamit jól csinálsz. Nekem fontos a színpadon való szép, érthető beszéd, erre mindig figyelek is. Természetesen a Mara számára mindig kihívást jelent ez a szemle, mindig igyekszünk ott lenni és megmérettetni magunkat. Alapvetően mégsem a díjakért csináljuk, én legalábbis biztos nem, mert ha azért csinálnám, lehet, hogy már régen nem is színészkednék.
Mit jelent ma Vajdaságban amatőr színésznőnek lenni?
– Szerintem nagyon jó dolog. Ez már valamilyenfajta szubkultúra itt a vidékünkön. Például Magyarországon – véleményem szerint – nincs annyira erős vonala az amatőr színjátszásnak, mint Vajdaságban. Érdekes, hogy a városokon túl, számos falunak van a művelődési egyesületeken belül működő amatőr színjátszó csoportja. Az is fontos tényező, hogy vannak olyan intézmények (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség), amelyek felkarolták az amatőr színjátszás ügyét itt, Vajdaságban. Ez egy nagyon jó dolog, hogy itt tudunk amatőrszínészkedni, büszke vagyok arra, hogy ilyen különleges hobbim van.
