A Magyar Állami Népi Együttes különleges bemutatóra készül május 10-én. Az Ezerarcú Délvidék a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be a Délvidéken élő népek sokszínű hagyományos kultúráját. A próbák szünetében kerestem fel az együttes vezetőjét.
A mostani bemutató egy hosszabb munkaprogram negyedik állomása.
A Magyar Állami Népi Együttes egyik legfontosabb küldetésének tekinti a határon túli területek táncos-zenei hagyományainak színpadra állítását. A folyamat vége felé járunk, amelynek nyomán lassan körüljártuk a Kárpát-medencét. Egy antológia jellegű válogatás készült Felvidék kultúrájáról Kincses Felvidék címen, majd ezt követte a Megidézett Kárpátalja. Erdélyt Az örök Kalotaszeg és az Édeskeserű mutatta be: míg az előbbi egy kisebb tájegység tradícióját képviselte, addig az utóbbi szinte a teljes erdélyi tánc és zenei hagyomány lenyomata.
Hogyan foglalná össze a délvidéki előadás koncepcióját?
Délvidéken is folytatjuk a korábbi összeállítások szellemiségét: nemcsak az ott élő magyarok, hanem a velük együtt élő különböző nemzetiségek kultúráját is ugyanolyan erővel és érzékenységgel jelenítjük meg a színpadon. Igen, azt gondoljuk a tradícióról és a teljes magyar kultúráról, hogy Szent István országában a nemzetiségek évszázadokig éltek együtt, hatással voltak egymás hagyományaira, és egyben gyarapították is a másikat.
E sokszínűség miként jelenik meg a színpadon?
Nagyon nagy területet kellett figyelembe venni. Természetesen a műsor gerincét a délvidéki magyarság táncai adják, szám szerint négyet válogattunk ki. Emellett a jelen uralkodó nemzeteinek, a szerbeknek és a horvátoknak a tánchagyományait is bemutatjuk. Ezen kívül a románok táncaiból is idézünk, valamint sváb és cigány táncok is helyet kapnak a válogatásban, de megemlékezünk az ott élő bukovinai székelyekről is.
Minden előadás színpadra állítása csapatmunka eredménye. Ebben a műsorban két fiatal alkotót mindenképpen ki kell emelnem: Kocsis Enikőt és Fitos Dezsőt, akik más egyebek mellett a koreográfiákat is jegyzik.
Március elején egy egész napos programmal mutatkozott be a Vajdaság a Hagyományok Házában. Részt vett a rendezvényen?
Természetesen. Erős szakmai szálakkal kötődünk az ottani együttesekhez. Nagyon dinamikus és fiatal csapatok dolgoznak Délvidéken, mindig öröm látni produkcióikat. Amikor arra járok, megtekintem munkájukat, s ha itt lépnek fel, akkor is találkozunk; egyszóval részese vagyok az ünnepeiknek. Az említett bemutatkozás zárásaként is egy kiváló előadásnak lehettünk tanúi, a hagyományokból fakadó erényt hűen állították színpadra. A tánckultúra két legfontosabb elemében a virtuozitásban és a lélekben is sokat nyújtottak.
Említette, hogy nagyjából bezárult a Kárpát-medencét reprezentáló kör, de még nem beszéltünk Szlavóniáról, Burgenlandról és Muravidékről.
A délvidéki összeállítás nem kizárólag a Vajdaságot öleli fel, a mai Horvátország területén élő magyarság is megjelenik, s Muravidéket is érintjük egy-egy zenével és tánccal. Ezeken túl dél-alföldi és dél-dunántúli táncok is színpadra kerülnek, hiszen a trianoni határok jelen előadásban sem vehetőek figyelembe. Valóban, Burgenlandra is figyelmet kell fordítani, hiszen ott is élnek magyarok. Ez viszont nehezebb feladatnak mutatkozik, hiszen az ottani hagyományos táncok erősen a feledés homályába vesztek.
Két év múlva ünneplik megalapításuk hetvenedik évfordulóját. Mi maradt meg a megálmodó, Rábai Miklós örökségéből?
Egy felelős vezetőnek az identitását többféle forrásból kell merítenie. Elsősorban az ezeréves hagyományból kell töltekeznie, emellett figyelembe kell vennie a színpadi néptánc történetét éppúgy, mint a saját együttesének történetét is. Változott a világ, az akkori világsikerű koreográfiák a mai mindennapokban már nem használhatók. Ez egy korai időszak volt, Rábai az akkor rendelkezésére álló ismeretek, történelmi és néprajzi háttér birtokában nyújtotta tudása legjavát. Viszont a kiváló koreográfus még nem támaszkodhatott azokra a kutatásokra, amelynek vezéralakja Martin György volt. Vezérelvemnek tartom, hogy új kérdésekre új válaszokat kell adnunk. Azonban, minden jeles ünnep, így a már említett évforduló is kiváló alkalmat adhat a múlt felidézésére, tisztelgésre az elődök előtt.
Kodály Zoltán híres művét, a Kállai kettőst az Együttes énekkarának írta. Az énekkar korábbi kiválásával a vokális kultúra szenvedett csorbát?
Nagyon sajnálom, hogy 1985-ben az énekkart leválasztották az Együttesről. Meggyőződésem, hogy egy néptánc előadásban az éneknek egyenrangú szerepe van. Viszont, a saját magam eszközeivel próbálom a kérdést megoldani; évekkel ezelőtt elindítottam egy szisztematikus énekképzést a táncosok számára. Sikeresen, az ebben résztvevők teljes természetességgel szólaltatnak meg ma már kórusműveket. Így például a Tánckánon Hommage à Kodály Zoltán című előadásunkat a zeneszerző Esti dalával zárjuk. Az októberben bemutatott Liszt mozaikok előadásban pedig Liszt Ferenc Laudate Dominum című művét az együttes művészei együtt éneklik a Szent Efrém Férfikarral.
