2024. szeptember 9., hétfő

Mellékletek

Sándor büszkén mutatta meg az általa készített szebbnél szebb darabokat (Fotó: Horváth Attila)

A kosárfonás megkeményíti a kezet

A mindennapjaink része a bevásárlás, és amikor elmegy az ember a boltba, vagy a piacra beszerezni a szükséges alapanyagokat, akkor a legtöbben vászontáskát vagy vesszőkosarat viszünk magunkkal. A k...

Kitörölhetetlen két év

Két évvel az eddigi legrigorózusabb korlátozások felfüggesztését követően a koronavírus-járvány ismét leszálló ágba került, immár több hónapja csökken, illetve stagnál a járványmutatók mindegyike. A hazai és a nemzetközi szakma ennek ellenére óvatosságra int, a szakértők szerint egyelőre indokolatlan lenne befejezettnek minősíteni a világjárványt.

Pajkaszegen megálltunk egy szóra

A múlt hét végén egész Esztergomig jutott el az az észak-vajdasági, jelesül zentai és magyarkanizsai különítmény, amely eredetileg egy dogori sportkonferencia, illetve különböző együttműködési megállapodások miatt utazott el egészen addig. Erről már szóltunk a sportoldalainkon, az viszont megér egy misét, milyen helyekre jutott el a csapat.