Novemberi aratás

Csipkerózsika is olyan szép lehetett a mesében, mint amilyen az a törökkanizsai ültetvény, amely Fekete Károly tulajdonában áll. A csipkebogyó tulajdonképpen a termés, amelynek csodaszép virágzata a csipkerózsa, amit leginkább az út mentén láthatunk felbukkanni elvétve, itt-ott. A törökkanizsai határban viszont példás rendben, rendezett sorközzel, hatalmas területen pompázik és piroslik a bogyó, amit a hét elején arattak le. A nálunk még ritkaságszámba menő ültetvény nemcsak a szemnek nyújt tetszetős látványt, hanem az egészségnek is nagyon jót tesz. Az viszont, aki valaha is próbálkozott a csipkebogyó szedésével, majd feldolgozásával, akár teának, akár lekvárnak szánta azt, tudja, hogy valódi türelemjáték mindkettő. Feketééknél ugyanakkor erre is van megoldás!

A kifejezetten erre a célra kialakított, avagy felszerelt kombájn, ha nem is pillanatok alatt, ám viszonylag gyorsan elvégzi a szedést, majd zsákokba kerül a termés, hogy aztán tovább utazzon, akár egészen távoli országokig is. Egy valami azonban megmarad nekünk, mégpedig a csipkebogyó-velő, az nem kerül külföldre, az csakis a mienk, ugyanis míg sok esetben azzal kell szembesülnünk, hogy az általunk megtermelt élelmiszerek legjava külföldön köt ki, addig Fekete Károly úgy döntött, a csipkevelő csakis nekünk jár! Jellegzetes íze miatt ugyanis igazi ínyencség lehet a konyhánkban, az ebédlőasztalunkon.

Fekete Károly törökkanizsai üzletember, termelő a csipkebogyó népszerűsítője nemcsak a környéken, hanem a világ számos egyéb területén is. Sok országba hívják előadóként, hogy ossza meg másokkal is azokat a tapasztalatait, amelyeket a termelés során szerzett. Ő pedig megy, és nem fukarkodik a tudás átadásával, hiszen nem sajnálja azt másoktól sem. A hét elején, aratáskor jártunk az ültetvényén, ahol a csípős hidegben beszélgettünk a csipkebogyóról, annak gondozásáról és felhasználásáról, amelyek egyaránt az ötletgazdag és merész tulajdonost dicsérik.

– Hatodik éve termeljük a csipkebogyót. Voltam egy tanácskozáson Budapesten, ahol az organikus termelést helyezték előtérbe. Ott hallottam először a csipkebogyó bio módszerekkel való termesztéséről. Az összejövetelen felvillantották a lehetőséget, sőt fel is kértek, hogy magam is kezdjek el a csipkebogyó termelésével foglalkozni – kezdte a legelején a történetet Fekete Károly, aki arra is rávilágított, hogy a kezdetekkor azért nem volt annyira egyértelmű számára mindez, mint amilyennek ma tűnik. Talán semmi sem az, amikor újdonságról van szó, hiszen mindenkiben kelt némi félelmet az, hogy a megszokottól eltérően valami teljesen mást, valami teljesen újat próbáljon ki, aminek óriási tétje van. Azt szokás mondani, hogy a megszokott utak a megszokott helyre visznek, a könnyű utaknak azonban soha sincs akkora eufóriája, mint az újaknak. Saját merészségünk ugyanakkor, vagy néha elég csupán bátorságnak nevezni, egészen jó végeredményt hozhat. De vajon tudhatnánk-e ezt anélkül, ha meg sem próbálnánk, ha feladnánk az út közepén? Aligha. Megtorpannánk, majd újabbnál újabb magyarázatokkal szolgálnánk saját magunknak is arra vonatkozóan, hogy miért nem tettünk rá kísérletet. Fekete Károly megpróbálta. És milyen jól tette! A német és osztrák cégek egykoron a régi Jugoszláviából nagyon sok csipkebogyót vásároltak fel, mert ezen a vidéken köztudottan kiváló a beltartalma.

– Engem is ezért kerestek fel, óriási igény volt és van a nálunk termelt, jó minőségű csipkebogyóra! A felkérésben azonban az is benne volt, hogy legyek úttörője a termelésnek, hátha mások is kedvet kapnak hozzá. Nagy mennyiségre van szükségük a felvásárlóknak, ugyanis aszkorbint nyernek belőle, és ahhoz, hogy egy gyár egész évben tudjon dolgozni, igencsak nagy mennyiségű termésre van szüksége, ami jelentős részben tartalmazza a C-vitamint – magyarázta a termelő, aki akkor tíz hektárral indult, annyival kezdte el a termelést, mára viszont már mintegy ötven hektáron terül el a gyönyörű, piros bogyós, hasznos és értékes növény.

– Nem volt kitől tanulnom, hiszen itt, a mi vidékünkön gyerekcipőben járt ennek a növénynek a telepített termesztése. Lengyelországban, Bulgáriában voltak ugyan rutinos termelők, a fortélyokat azonban természetesen megtartották maguknak – mesélte Károly, aki így azután a „Magad uram, ha szolgád nincsen!” jelmondattal, saját tapasztalatai alapján kezdte a kísérletezést. Mára azonban már ez a fázis a múlté, igen magas szinten hozzá is tud szólni a szakmai kérdésekhez, hiszen jól ismeri a technológiát, a tapasztalatait pedig más termelőkkel is szívesen megosztja, ráadásul nemcsak a környékben, hanem akár más országokban is.

– A csipkerózsa a fejlett gyökérzetének és nagy lombjának köszönhetően nagyon igénytelen növénynek tekinthető. A minőségtelen talajban is szépen megél, öntözés nélkül. Itt, Észak-Bánátban évente 350–400 milliliternyi csapadékunk van, és az is elegendő ahhoz, hogy jó terméshozamot érjünk el. A telepítésnél hektáronként négyezer növényre van szükség. Nagyon lényeges, hogy sűrűre ültessük, hogy ne vastagodjanak meg túlzottan gyorsan a termőszárak. Ha így járunk el, akkor csak a telepítéstől számított hatodik év után kell metszeni a magszárakat. Hatvan, legfeljebb nyolcvan centire kell egymástól ültetni a növényeket, a sorok közötti távolság pedig optimális esetben négy méter kell, hogy legyen – osztotta meg a legfontosabb tudnivalókat Fekete Károly, aki – mint ahogyan azt láthattuk is –, egyáltalán nem csinál titkot a termelés fortélyaiból.

– Nagyon lényeges az első két év talajművelése. Máskülönben nagyon elszaporodnának a kártevők, a talajban élő rágcsálók, köztük elsősorban a pockok és az egerek, ugyanakkor a vadállomány is jelentős károkat tud okozni. A másik fontos dolog a nedvesség óvása – említette meg a gazda, hozzátéve, a csipkebogyó a harmadik év után fordul termőre, akkor azonban még viszonylag gyér a termése, általában a negyedik évben hozza meg a várt mennyiségű betakarítandó bogyót. Fekete Károly ültetvénye ötödosztályú parcellákon van és hatodik éves, vagyis már teljes termőképességű.

– Jövőre még nagyobb terméshozamra számítunk. Tíz évig emelkedik a hozam, azután stagnál. Az idén négytonnányira számítunk hektáronként. Ez azt jelenti, hogy nagyjából négy kiló van egy bokron. Az ára, amennyiben organikus termésről van szó, mint amilyen a miénk is, akkor 1,3 euró kilónként. Fagyasztott állapotban az 1,5 eurós árat adják meg érte, szárítva pedig 2,5 euróért lehet eladni – ismertette az árakat.

– Nem akarok dicsekedni, de állíthatom, hogy sokkal kifizetődőbb, mint bármi másnak a termelése – fogalmazott Károly, hozzátéve, azért ne higgyük azt, hogy mindez semmiféle befektetéssel nem jár. Az aratást végző kombájnnak például kifejezetten erre a célra kell szolgálnia, aminek bizony megvan az ára. Újan akár a 200 ezer eurót is elérheti, de természetesen használtan sem minősül olcsónak. Most, a betakarításkor igencsak hideg volt, ám mint megtudtuk, ez elengedhetetlen.

– Nem szabad, hogy megfagyjon a bogyó, ahhoz azonban, hogy a szárazanyag-tartalma elérje a legkevesebb 13 százalékot, bele kell nyúlnunk a késő őszi napokba. Ilyenkor néhány napig feszített tempóban kell dolgoznunk, ugyanis nyolc óra alatt kéthektárnyi terület takarítható be – magyarázta Károly, aki külön figyelmet fordít arra, hogy a termelés organikus legyen, hiszen – mint mondta – így van igazi keletje a különleges termésnek.

– A világpiac ajtaja nyitva áll az organikus termelés és termékek előtt. A csipkebogyó nagyon jó teának, lekvárnak is, ha organikus, a gyógyszeripar számára pedig ez a legfontosabb a tényező. A C-vitamin a fő termék, ugyanakkor a pektinek, tanninok is rendkívül fontosak, amelyek a gyermektápok fontos összetevői – tudtuk meg Károlytól, aki ma már nemcsak termelő, hanem szinte a csipkebogyó-termelés nagykövete is, hiszen rendszeresen tart különféle szakmai előadásokat, amelyekkel bejárja szinte az egész világot. Nemcsak a törökkanizsai határban fontos ugyanis a csipkebogyó, hanem a nagyvilág számos egyéb pontján is, ahova mások mellett éppen Fekete Károly viszi a hírét, és talán nem túlzás azt állítani, hogy őt magát pedig a csipkebogyó teszi világutazóvá.

– Számomra rendkívül fontos a népszerűsítés. Az ázsiai piacot is meg lehet célozni, mert azon a vidéken az állati tápokhoz is adják, ami bizonyítottan jót tesz az állománynak, különösképpen a baromfitenyésztésben érnek el vele szép eredményeket. Sokkal kevesebb az elhullás abban az állományban, amelyben adalékanyagként használják a csipkebogyót, mint abban, amelyben nem. Gríz formájában keverik a tápokhoz, így ott, ahol használják, nincs szükség sem oltásra, sem antibiotikumra. A legnagyobb területen Üzbegisztánban termesztik, ugyanakkor Kirgizisztánban is igen elterjedt, most pedig Afrikban próbálkozunk, kíváncsiak vagyunk, hogy ott milyen eredményeket tudunk elérni. Felkértek a talajviszonyok és éghajlati tényezők megfigyelésére, aztán meglátjuk. Angolában vannak olyan régiók, ahol 1600 milliliternyi csapadék esik évente, ott például egészen biztosan kitűnő eredményeket el lehet majd érni a csipkebogyó-termesztésben. Itthon nem tervezek nagyobb bővítést, inkább népszerűsíteni szeretném ezt az ágazatot a hazai termelők körében. Az egész országban, valamint a határainkon túl is szeretném jó hírét vinni a csipkebogyónak, hiszen például megfelelő eszközökkel ötvenhektárnyi területen egyetlen ember is simán el tudja végezni a betakarítását – mondta Károly, akinek jelenleg Németország és Ausztria jelenti a biztos a piacot. Mindkét országban ugyanaz a felvásárló, csak amíg egyik helyen a C-vitamin, addig a másik helyen a gríz a végtermék. Úgy fogalmazott, számára egy kis világutazást is jelent mindez, ami ugyan nem mindig tekinthető egyszerűnek meg könnyűnek, mégis óriási élvezettel és nagyon nagy szeretettel csinálja. Mindezek után persze arra is kíváncsiak voltunk, hogy a Fekete család mire használja fel otthon a karnyújtásnyira lévő csipkebogyót.

– Mi is nagyon szeretjük a belőle készült teát és a lekvárt is szívesen fogyasztjuk, amelyekkel az egész rokonságot igyekszünk ellátni. Törökkanizsán örülnek, hogy itt a csipkebogyó, főzik a lekvárt, amit sokáig nem tehettek ilyen könnyedén meg, ugyanis nehézkes volt harisnyában kicsavargatni belőle a velőt, illetve eltávolítani a magot meg a szőrt, most azonban már, hogy ki tudjuk nyerni belőle a csipkebogyóvelőt, szívesen főzik a lekvárt az emberek. Kéttonnányit szoktunk átdolgozni velőnek, és folyamatosan szoktatom rá a helyieket is a csipkebogyólekvárra! A velő ugyanis nem megy se Németországba, se Ausztriába, a velő csak a miénk!