Régi ismeretség fűz Krizsán Szilviához, az Újvidéki Színház többszörösen is díjazott színművésznőjéhez. Ráadásul elmondhatom, nem teljesen felületes ez a kapcsolat, annak ellenére sem, hogy hosszú évekig csak futólag találkoztunk. Az évek azonban szerencsére mit sem tompítottak egyéniségének sokszínűségén, vagy finom öniróniával átitatott humorán. Szilvia társaságában soha nem unatkozhat az ember, erre ő maga sem képes. Ha éppen nem úgy jön ki a lépés, hogy színpadi munkáiban megfelelően kamatoztatni tudja túlcsorduló alkotásvágyát, megtalálja ennek egyéb formáit.
Láttuk őt már többször rendezői szerepkörben, folyamatosan részt vesz filmes projektekben, nagy sikerrel próbálta ki magát íróként, különböző műhelymunkák keretében folyamatosan foglalkozik fiatalokkal, vagy éppen varrodának rendezi be otthonának egy jelentős területét. Arra voltam kíváncsi, az év végi leállásban milyen formában tör elő belőle a tettrekészség, illetve lecsillapodik-e bármikor a Krizsán-hurrikán.
Mint kiderült, jelenleg szó sem lehet leállásról, hiszen 50. születésnapjára készül az Újvidéki Színház, január végén és február elején nagy szabású rendezvénysorozattal ünnepel az intézmény, többek között egy előadás is készül, melynek próbái a karácsonyt megelőző héten is zajlanak. Szerencsére sikerült beleférnem a feszes menetrendbe egy kávé erejéig, s miközben Szilvia otthonába invitál, még néhány percig a munkáról diskurálunk.
‒ Az idei év nem volt túlságosan megfeszített, részt vettem egy új előadásban, és filmes projektjeim is voltak. Ez utóbbiak közül különösen jó élmény volt számomra egy fiatal, mesterdiplomás, požarevaci rendező vizsgafilmjében részt venni. Egy nagyon érdekes karaktert formálhattam meg, s a munkafolyamatot is nagyon élveztem. A felkészülés alatt többször le kellett utaznom Požarevacra, táncjeleneteket próbálni. A tánc volt az egyetlen pontja a filmnek, amitől félelmeim voltak, de szerencsére ezt is zökkenőmentesen megoldottuk. Szeretem az előadásokat is, amelyekben folyamatosan játszottam a múlt évadban, így tényleg nem érzem megterhelőnek az elmúlt időszakot. A jövő év elejét nyilván meghatározza az Újvidéki Színház ünnepségsorozata, ezenkívül több munka kapcsán voltak megbeszéléseim, de korai volna ezekkel kapcsolatban konkrétumokat megfogalmazni, meglátjuk, mi realizálódik ezekből ‒ mondja Szilvia, miközben már főzi is a beígért feketét. Eközben én megkörnyékezem a két kamasz csemetét, akik jólnevelt mosollyal, de némi gyanakvással a szemükben méregetnek. Örömmel tapasztalom, hogy a gyanakvást csillogás váltja fel, amint a családi körben eltöltött ünnepi emlékek felidézésére kérem őket.
Karácsonykor mindenki együtt van, szilveszterkor viszont szétszéled a család (Fotó: Ótos András felvétele)
‒ Az ünnepeknek megvan a maga különleges hangulata, és azokat igyekezzük még mindig együtt tölteni. Vándorolva ünnepelünk, mert a rokonság vidéken él. A szentestét és karácsony napját a verbászi nagymamánál, a másnapot a pirosi rokonsággal töltjük, ez nálunk a hagyomány ‒ kezdi a szegedi középiskolásként már egyre önállóbb Lujza.
‒ Egyébként hozzám a szilveszter közelebb áll. Aznap szétszéledünk, már egy ideje mindenki a saját társaságával ünnepel. Szeretek visszagondolni az együtt töltött szilveszterekre is, mikor nálunk, vagy valamelyik osztálytársamnál jöttünk össze. A szülők is barátok voltak, így nagyon vidám szilveszterek voltak ezek, szép emlékként maradtak meg.
‒ Nekem viszont nincsenek különösebben ünnepélyes érzéseim karácsonykor, mert egyébként is gyakran van együtt a család ‒ veszi át a szót Kristóf, a nyolcadikos nagyfiú.
‒ Mivel a nővérem az északabbra élő nagynénéméken keresztül utazik Szegedre, így elég sokszor találkozunk. Persze ezt nem negatív értelemben mondom, mert szeretünk együtt lenni. Visszaemlékezni inkább a karácsonyokra szeretek, a lakás vagy a fa díszítése nagyon szép emlék, illetve a verbászi mamámnál töltött régi karácsonyokra gondolok szívesen, mikor az unokatestvérekkel együtt játszottunk, majd vacsora után tüntetni kezdtünk, hogy bontsunk már ajándékot. Ezek nagyon kedves emlékek ‒ meséli Kristóf.
Krizsán Szilvia (Fotó: Ótos András felvétele)
VISSZA A GYÖKEREKHEZ
‒ Ezt a tüntetést, amit mesélnek a gyerkőcök, konkrétan úgy képzeld el, hogy táblákat készítettek és masíroztak az egész házban le-föl, hogy elő az ajándékokkal, mi pedig dőltünk a röhögéstől. Majd természetesen hamar felpattantunk és engedtünk az igen jelentős nyomásnak ‒ egészíti ki a családi emléket nevetve Szilvia, miután hallótávolságon kívülre kerülnek a gyerekek. ‒ Lenyilatkozom azért, amit a fiam nem akart: azt mondta, ha ő kitálal a médiában, hogy milyen nálunk a karácsony, akkor engem becsuknak ‒ mondja el még mindig nevetve a nyilvánvalóan viccnek szánt gyermeki odaszúrást.
‒ Nálunk a karácsonyra rendesen rá kell készülni, nagytakarítással és annak minden idegbajával együtt, s közben az ember szájából nyilván elhangzik egy-két keményebben megfogalmazott utasítás. Abban hiszek, hogy az ünnep nem azon az egy napon ünnep, mert akkor az csak egy buli. Az évek során alábbhagytak ugyan bennem is a lehetetlen elvárások, de a díszítésben mindenképpen ki tudom élni magam. Kicsit megelégelte már a családom a nagyon színes, nepáli beütésű ízlésemet, ezért aztán elhatároztam, hogy lecserélek mindent. Nemrégiben megjelent itt is egy általam külföldről ismert üzletlánc képviselete, és már október óta folyamatosan eljárok és nagy örömmel vásárolom a különböző, de nagyon egymáshoz illő díszítőelemeket. A karácsonyfát 24-e előtt nem díszítjük fel, de a lakás felöltöztetése még advent idején megtörténik. Azt mindig a gyerekek végezték.
‒ Ezek a szokások megmaradtak kamaszkorukban is?
‒ Lujzi lányom járt élen abban, hogy a legkisebb zugot is kidíszítse, ez a szokása viszont sajnos alább hagyott most, hogy Szegeden tanul. Tavaly éppen egy nagy munkával voltam elfoglalva, és keseregtem is, hogy mi lesz a karácsonyi nagytakarítással, hogyan is lesz minden kész. Arra érkeztem haza egyik nap, hogy a gyerekek együtt kitakarították és teljes díszbe öltöztették az egész lakást. Nem ezt szánták karácsonyi ajándéknak, de nekem nem adhattak ennél szebbet. Szóval azt gondolom, hiába nagy kamaszok ők, a ráhangolódás nekik is fontos.
A csendes, vagy kevésbé csendes ráhangolódás után mozgalmas napok következnek, hisz az ünnepekkor folyamatosan úton van a család.
‒ A szenteste és a karácsony napja kötelezően a szüleimnél zajlik. Ebből valahogy akkor sem engedtünk a húgommal, amikor kirepültünk a házból. Eleinte az udvarlókat is haza vittük szenteste, majd a férjeinkkel és a gyerekeinkkel járunk vissza ünnepelni. Ez az este kötelezően a meghitt családi együttlétről szól, 16 éve sajnos már édesapám nélkül. Anyukám készíti a nem túl hagyományos menüt, ami egy ünnepi raguleves, ezeket sültek és saláták követik, a mákos dolgokat pedig hanyagoljuk, mert nem szereti nagyon senki. Ide jön a Jézuska, a már hagyománnyá vált tüntetés után felbonthatja mindenki az ajándékot. 26-án anyósomnál gyűlik össze a család másik fele, a sógoromékkal is ott találkozunk, tehát az ünneplés nálunk nem fejeződik be karácsonykor ‒ részletezi Szilvia a családi hagyományok sorrendjét.
MALACÜNNEP
A különösen elfoglalt emberek körében megfigyelhető trend, hogy üdüléssel töltik az ünnepeket, önmagukat kényeztetve próbálnak feltöltődni, kikapcsolódni. Ismerem Szilviát annyira, hogy tudjam, karácsonykor szóba sem kerülhet semmilyen wellnesses elvonulás, de el tudom képzelni, hogy a szilveszter vonatkozásában már megfordulhatott a fejében ilyen jellegű elvágyódás.
‒ Nem, soha nem tölteném ezeket az ünnepeket üdüléssel, se a gyerekekkel, se a gyerekek nélkül ‒ teszi helyre gondolataimat Szilvia. Azt is hozzáteszi, számára az újévvárás nem egy jelentős ünnep.
‒ Nagyon szemben áll bennem a két ünnep. A karácsonyt nálunk sok születésnap is körbeöleli, ez még különlegesebbé teszi és hozzájárul ahhoz, hogy valóban egy ünnepségsorozat legyen. Több napon át emelkedett a hangulat és az embernek van ideje megélni az ünnep szépségét. A szilveszter meg egy malacünnep. Csak egy nap, amibe igyekszünk beleszorítani mindent, mert valaki kitalálta, hogy ez a nap különleges. Gyorsan készülünk, gyorsan eszünk, gyorsan bulizunk, aztán megyünk haza. Valami hiányérzetem mindig marad utána ‒ vallja Szilvia, majd gyorsan hozzáteszi, mindezzel együtt nagyon rosszul érezné magát, ha nem adná meg a módját ennek a napnak is.
‒ Csupa ellentmondás bennem a szilveszter, mert persze kicsinosítom magam az ünnep kedvéért, közben semmi értelmét nem látom, de ha nem tenném meg, akkor meg az lenne a bajom. Félreértés ne essék, attól még ez egy nagyon jó alkalom a szórakozásra, csak számomra nem igazán ünnep. Azt is tartom, hogy nem túl zajosan, de jókedvűen és lehetőleg társaságban töltjük a szilvesztert, és soha nem volt ebben akadály, hogy gyerekeink vannak. Nyilván, amikor egészen kicsik voltak, akkor az ember túlságosan megviselt egy hosszan tartó ünnepléshez. Azt azonban a legnagyobb elfoglaltságok és meggyötörtség állapotában sem engedtük magunknak, hogy begubózzunk. Több társaságunk is van, mindkettőnknek megmaradtak a gyerekkori barátok, mindig odafigyeltünk arra, hogy szervezzünk velük programokat, ha nem szilveszterkor, akkor máskor. Mikor a gyerekek iskolásak lettek, nagyon egymásra találtunk a szülői közösséggel, ugyanis hozzánk hasonlóan vidám, társaságkedvelő emberek. A születésnapokat és a szilvesztereket is rendre együtt töltöttük, a gyerekek egy pillanatban elaludtak egy rakáson, aztán ment a buli tovább. Hasonlóan kamaszos lendülettel próbáljuk tölteni az újévvárásokat azóta is, hogy már nincsenek velünk a gyerekek.
Erre a végszóra kapcsolódva magam is csak azt kívánom, mindannyian kamaszos lendülettel billenjünk át az új évbe, és lehetőség szerint őrizzük is meg azt.
Nyitókép: Kamaszos lendületéből mit sem vesztett Krizsán Szilvia (Fotó: Ótos András felvétele)
