Ada központját két tornyos épület uralja, az 1795-ben épült Szentháromság katolikus templom egyedi, égbenyúló fémszerkezetű tornyával, illetve a vele szemben álló hagymakupolás tornyú községháza, amit 1873-ban húztak fel. A községháza sárgára festett homlokzatú, egyemeletes impozáns épület, amely az utcai erkélyével, az oszlopos bejáratával és tornyával, valamint azokhoz kapcsolódó két épületszárnnyal inkább tűnik úri kastélynak, mint közigazgatási központnak, a helyi önkormányzat székhelyének. A létrejöttének százötvenedik évfordulóját tavaly ünneplő épületet néhány esztendeje teljesen felújították, így újra régi fényében pompázik Ada központjában.
A városháza, ahogyan a helybeliek nevezik, szállónak épült, ahol a vendéglátáson kívül vélhetően nagy mulatságokat is tartottak a díszteremben, ami ma a községi képviselő-testület ülésterme, majd közel száz éve községházává alakították, akkoriban a földszinten posta és üzletek is működtek. A helyi kocsmák jégellátására jégverem is volt az udvarában, ahol hadbírósági ítélet alapján embereket is akasztottak a II. világháború ideje alatt.
Az adai községháza története a múlt homályába vész, az épületről és történetéről keveset tudni. Bár az épület elmúlt százötven éves, kevés írásos anyag található róla, és a helybeliek is keveset tudnak mesélni a történetéről. Végül két helytörténettel foglalkozó adai személy, Vastag János nyugdíjas és Mészáros Júlia tervezőgrafikus segítségével jutottam adatokhoz és korabeli újságokhoz, amelyek felhasználásával sikerült elkészíteni ezt az összefoglalót, ami rövid betekintést enged az épület történetébe.
Korabeli fotó Adáról: előtérben a régi városháza, a háttérben az Erzsébet Szálló látható (Mészáros Júlia tulajdona)
A községnek ráfizetéses nagyvendéglő
Az adai községháza mostani épületét, a nagyvendéglőt, ami előbb az Erzsébet Szálló, majd a Korona Szálló nevet viselte, 1873-ban építette a község 130 000 forintért. Az épületet minden évben bérbe adták. 1898-ban az egyévi bérletért 2500–3000 forintot kínáltak, ami a község számára kész ráfizetés volt, mert az állandó javításokat neki kellett fedeznie. A kiadások felemésztették a bérletet, így a nagyvendéglő bérbeadása nem hozott hasznot a községnek. Mindezt Tóth István adai tanár, könyvtárigazgató, író és helytörténész írja az Emberek, események, évszázadok című rovatában a Magyar Szó napilap hasábjain 1973. augusztus 31-én. A helytörténeti jellegű tárca Ada oktatásügyének gondjai! címet viseli, és az egykori Ada–Moholi Ellenőr újság 1898-as írása alapján számol be arról, hogy Ada polgárai egy értekezleten azt követelték a községtől, hogy minél előbb állítsanak fel a településen polgári leány- és fiúiskolát. Az írás nemcsak a helyi oktatás helyzetéről és intézményeiről, vagy éppen azok hiányáról szolgál érdekes adalékokkal, hanem a jelenlegi községházáról, vagyis az akkori nagyvendéglőről is. A polgári iskolapárti polgárok ugyanis azt javasolták 1898 nyarán a községnek, hogy zárja be az amúgy is üresen álló nagyvendéglőt, mert a kocsma helyett pénz nélkül polgári iskolához juthat, ha városházává alakítja az épületet. A javaslat szerint a régi városházát ezzel szemben szabadítsák fel, irodáit helyezzék át a nagyvendéglő emeleti részébe, az alsó helyiségeket pedig adják ki üzleteknek. Így a városháza épülete felszabadulna, és kisebb átalakításokkal, sőt anélkül is el lehetne benne helyezni a polgári iskolát. A tárcából azt is megtudhatjuk, hogy a régi városháza a mai Park Szálló helyén állt, és még 1849-ben építették erre a célra. Tóth István azzal zárja írását, hogy a terv megvalósult, bár nem azonnal. A polgári iskola ugyanis 1913-ban kezdte meg működését, igaz, nem a tervezett épületben, a nagyvendéglőt pedig az 1930-as években alakították át városházává. A polgári iskolát viszont a régi terv szerint a korábbi városházán alakították ki és nyitották meg újra.
Jégverem és rendőrállomás
Vastag János az elmúlt években megjelent Községünk értékei című helytörténeti füzetében röviden foglalkozik a községháza történetével is. A kutatásai megerősítik, hogy az épület eredeti funkciója szálloda volt, „nagy vendégfogadó”, ami Erzsébet Szálló néven működött. Újabb adalékként megemlíti, hogy a maga nemében impozáns épület tornya fából készült, ami az 1930-as évek közepén leégett. Az újjáépített torony szilárd anyagból készült, és akkor kapta a mai, hagymára emlékeztető kupoláját. Mint közigazgatási székhely, községháza, a két világháború közötti időktől működik, aminek pontos dátuma ismeretlen számára. A rövid ismertetőben leírja, hogy az emeleten voltak az irodák, a földszinten pedig a főbejárattól balra a posta, jobbra pedig üzlethelyiségek kaptak helyet.
Az eredetileg szállóként működő épület dísztermében egykor nagy mulatságokat tartottak (Gergely Árpád felvétele)
A városháza története után kutatva felkerestem Vastag Jánost is, akitől megtudtam, hogy múlt század 60-as éveiben az udvarban rendőrállomás épült garázsokkal a rendőrség számára közmunkában. A községháza történetéről elmondta, hogy az 1873-ban felhúzott épület elsődleges funkciója szálloda volt. Akkoriban is okkersárga színű volt az épület, amelyet viszont a múlt század 70-es éveiben, Hegyi Mihály községi végrehajtó tanács elnökének idején, kékeszöldre festettek.
– A szállóban az emeleti részen voltak a szobák és a nagyterem, ami mai napig is megvan. A mai irodahelyiségek voltak valamikor a szobák. Közülük némelyik már el van rekesztve, némelyiket kibővítették. Az épület belső elrendezése is változott az idők során. A nagyterem, vagyis a képviselő-testület díszterme pedig bálterem volt, karzattal. Ott bármilyen mulatságot és rendezvényt meg lehetett tartani. Adán az 1800-as évek végén nem nagyon volt ehhez hasonló terem, amit ilyen célokra ki is használtak volna – mesélte Vastag János.
A városháza alsó szintjén, a földszinten, ha szemből nézzük, akkor az épület bal oldalán kapott helyet a posta-, a távíró- és telefonállomás. Az épület jobb oldalán, a mai ügyfélfogadó iroda helyén viszont üzlethelyiségek voltak, amelyek bejárata az utcára nyílt. Maga is emlékszek arra, hogy ott volt a Borovo cipőüzlet, mellette pedig egy hentesüzlet.
– A Macedónia városrész felőli oldal, ahol ma az ügyfélfogadó iroda bejárata van, valamikor be volt födve, be volt építve egy nagyon díszes nagykapuval az utcára. Az akkori jármű a fiáker volt, a városnak volt saját kocsisa, az udvarban pedig istállók voltak. A befedett részen várták a vendégeket, onnan indultak ki, esetleg ott szálltak ki és mentek be az épületbe. Ez egy fedett és kikövezett rész volt, ahol akár csapadékos időben is nyugodtan és szárazon közlekedhettek a vendégek. Ezt a múlt század 60-as éveinek végén bontották le. A nagykapuról, a szárazkapu bejáratról nem maradt semmiféle fénykép, mert kerestem. Egy képet sikerült szereznem, ahol félig látszik a kapu – hallottuk az Ada község nevezetességeit kutató nyugdíjastól, aki hozzátette, hogy korábban a városházához jóval nagyobb telek tartozott.
– A telket fal és épületek szegélyezték. Tudomásom szerint a sarokig, ahol a buszállomásra fordulunk be, valamint maga a buszállomás területe is teljes egészében a városháza tulajdona volt. Az utcafronton hosszú épület volt, aminek az első részét tűzoltólaktanyának is használták. Lehet, hogy más is volt, de azt nem tudom. Utána voltak istállók, kocsiszín a fiákereknek, valamint az udvarban egy jégverem volt építve, amit nádtetővel fedtek le a talajjal egy szintben. A jégveremnek volt lejárata, és ott tárolták a jeget, mert akkoriban még nem létezett mélyhűtő. Minden kocsma onnan szerezhetett be jeget a hűtőszekrényébe. A múlt század 30-as, 40-es éveiben a Tisza is másként viselkedett, mint manapság, mert telente 30–40 centiméter vastagságú jég is képződött rajta, amit a későbbiekben mélyhűtésre használtak. Télen begyűjtötték a jeget, és ameddig lehetett, tárolták. A jégverem kapacitásáról nem tudok semmit, azt azonban igen, hogy az adai kocsmák onnan szerezték be a jeget. Már amelyik megtehette, mert sok kiskocsma volt. Adán akkoriban több mint 30 kocsma működött, amelyek között voltak nagyobb kapacitásúak is – magyarázta Vastag János.
– A rendőrség épülete a 60-as évek vége felé épült fel a helyszínen, miután elkapta a mai szociális központ épületét, mivel a testületnek kellett a nagyobb hely és a használható terület. Az udvarban lévő régi épületet lebontották, és a helyén akkor épült ki a jelenleg is álló épületszárny a buszállomás irányába a járműgarázsokkal együtt. Az utóbbiakat tudomásom szerint már elbontották. Ezt úgy építették ki az akkori rendszerben, hogy a közönséges kihágás miatt 10–20 napos elzárást kapott embereket nem küldték el Szabadkára, a börtönbe, hanem ott berendeztek nekik egy-egy szobát, és ők gyakorlatilag felépítették a mesterek felügyelete alatt az épületet – hallottuk az idős férfitől.
Akasztás az udvaron
Az adai községháza épületéhez nemcsak vidám, hanem gyászos pillanatok is kötődnek. Ezek közül talán a legismertebb eset a II. világháború ideje alatt történt, amikor 1941. október 18-án, Adán a rögtönítélő hadbíróság kötél általi halálra ítélt több helybeli kommunistát, név szerint Bakos Kálmánt, Krizsán Mátét, Halász Józsefet és ifjú Varga Jánost. Urbán János író Haláltépett élet című könyvéből tudjuk, hogy a honvéd vezérkar főnöke Krizsán Máté halálos ítéletét életfogytiglani, ifjú Varga Jánosét tizenöt évi fegyházbüntetésre változtatta. A Bakos Kálmán és Halász József fölött kimondott halálos ítéletet viszont 1941. október 20-án délután öt órakor végrehajtották. A halálraítéltek valamivel négy óra után az adai községháza egyik udvarra néző földszinti irodájában, a siralomházban búcsúzhattak el gyermeküktől, feleségüktől. A kivégzett személyeknek a háborút követő évtizedekben a községháza bejárati folyosóján emléktáblát állítottak, amely ma is eredeti helyén található.
Nyitókép: A több mint százötven éves épületet néhány esztendeje teljesen felújították (Gergely Árpád felvétele)
