A Kőembertől az IT-fellegvárig

A Munkásegyetem toronyépületéhez félelmetes, gyerekkori emlékek fűznek. Egy hatalmas, hegyoldalnyi, kőből meg sziklából összegyúrt, borzalmas lény tör rám, kőhengerszerű szerkezetével tarol mindent maga előtt. Most, amikor négy évtized távlatából rákattintok az internetes filmbázis által családi kalanddrámaként kezelt Neverending Story egyik főhősének, Rockbiternek a fotójára, egy szelíd tekintetű, jámbor, mesebeli fantáziaszerzeményt látok. Akkor, ott, a toronyház földszintjén lévő moziterem vásznán azonban a Kőember végzetként hatott, dübörgő hangja besárgította még a nálam jóval bátrabb kisfiúk gatyáját is.

Azok, akik már a múlt évszázad ‘80-as évei előtt is eljártak a Munkásegyetem épületébe, bizonyára saját koruk tartalmaiból őrizgetik emlékeiket. 1968-óta ugyanis, amikor is az épületet átadták rendeltetésének, számtalan eseménynek, történésnek, vetítésnek és előadásnak volt a színhelye. A földszinti hallban gyakran tartottak festménykiállításokat, tárlatokat, különböző, művelődési rendezvényeket, zenés klipeket forgattak. Az első emeleten könyvtár működött már a ‘60-as évek végén is. Akkoriban, amikor az internet mai formája legfeljebb a legmerészebb sci-fi regények szerzőinek álmaiban jelent meg, ott bárki elolvashatta a friss sajtót, folyóiratokat.

Munkásegyetem

Ahogyan azt a toronyház elnevezése is sugallja, a központ mindenekelőtt a munkásosztály, a dolgozó nép számára nyílt meg, elsődlegesen azzal az elképzeléssel, hogy ott, egy fedél alatt a dolgozók továbbtanulhassanak. Egyesek számára a már meglévő tudásuk csiszolásának lehetőségét biztosította, mások számára az alapfokú képzést, az alapszintű iskolázottságot tette elérhetővé. Munkásiskolaként működött, esti tanfolyamokon, képzéseken keresztül tanított és nevelt. Sokan – egy merészebb becslés szerint nagyjából két és fél millióan – Itt tanultak nyelveket esténként, különböző szakcsoportoknak, műhelymunkáknak de egyéb, hasznos és emlékezetes kurzusoknak is otthont adott. És természetesen az Újvidéki Televíziónak.

Egy másik korból ezúttal a csaknem negyed évszázaddal ezelőtt aktív, Terra 021 táncos, elgondolkodtató performance-ok életre hozását megcélzó, az akkori nyomort művészi formában feldolgozó csoportosulást említjük. A hosszú évtizedek kreatív termését hűen elemző beszámolót ugyanis lehetetlenség lenne betű alapú felsorolásba sűríteni...

És akkor, 2000 áprilisában, egy verőfényes délelőtt lángokba borult a 13. emelet.

A tűzvész

A tűz állítólag a 12. emeleten működő, Duga név alatt tevékenykedő, városi előjelű tévéállomás szerkesztőségében ütött ki, rövidzárlat okozta. Azóta is találgatások tárgyát képezi, ugyanis a toronyépületből sugározta adását az akkori, politikai ellenzék talán leghangosabb szócsöve, a 021-es rádió is, így sokak szerint a Munkásegyetem épülete az elnyomó hatalom gyújtogatóinak áldozatává vált. A nyomozás utáni, hivatalos álláspont azonban balesetről, halálos kimenetelű tűzbalesetről szól, ugyanis az említett tévéállomás egyik alkalmazottjának, egy fiatal hölgynek a holttestét később megtalálták a felvonó fülkéjében. Belehalt a füstmérgezésbe.

Nekünk, akik aznap alulról, a Vajdasági brigádok utcába vezető Mileta Jakšić utcácskából néztük végig az épület kiégését és a benn tartózkodók lélegzetelállító „önmentést”, órákon keresztül borsózott a hátunk. A tűzoltóknak nem volt létrájuk, a toronyház körül nem lehetett elhelyezni légzsákokat, a bennrekedteknek túl magasról kellett volna kiugrálniuk. A legbátrabbak a betört ablakokon kilépve, köteleken, kábeleken aláereszkedve érték el az alsó emeleteket, ahonnan a tűzoltók már kimenthették őket a lépcsőházon keresztül. Az épület felett csapkodott a rendőrség Huey helikoptere, de a benne lévők megfelelő mentőfelszerelés, csörlő és emelőkosár hiányában nem sokat segíthettek.

Külső tűzlépcsője nem volt az épületnek, és mint utólag kiderült: belső sem. A tűz órákon keresztül tombolt, több, környező ház tetőszerkezete is lángra kapott. Sok ezren összegyűltünk a környéken, tátott szájjal vártuk a végkifejletet. A kimenekülők közül többen megsérültek, „megpörkölődtek”, vagy enyhébb füstmérgezéssel kezelték őket, de tulajdonképpen senkinek sem esett nagyobb baja.

A tűzeset hatalmas port kavart országos viszonylatban, elsősorban a már említett, esetleges politikai vonala miatt, de gyakorlatias kérdéseket is felvetett: hányan vagyunk életveszélyben nap mint nap a tűzvédelmi előírások hiánya vagy betartásuk mellőzése miatt?

A Munkásegyetem toronyépülete tehát a város egyik jelképe, jellegzetessége és Újvidék lakóinak jellemformálójaként évtizedeken keresztül mélyen belevéste magát a köztudatba. A benn zajló tevékenységek százezreket késztetettek munkára, gondolkodásra, alkotásra. A város egyik szellemi központjaként létezett, és ha hiszünk abban, amit nemrégiben bejelentettek az újvidéki önkormányzat illetékesei, a jövőben is az lesz. A polgármester három héttel ezelőtt, a felújított, régi-új épület megnyitóünnepségén azt mondta, hogy a valamikori Munkásegyetem ezentúl is az újvidékiek gyülekezőhelye lesz, és hogy főnixmadárként, a hamuból újjászületve és felröppenve ismét a város szimbólumaként büszkélkedhetünk majd vele.

Az új „munkásegyetemnek” nem sok köze van a munkásosztályhoz, legalábbis a hagyományos értelmezésben. Mi még nem voltunk benn, de azok, akik már voltak, egy „új világról” beszélnek. Állítólag a Google parancsnokságához és a hasonló, hi-tech irodaházakhoz hasonló munkahelyi-munkamegkönnyítő megoldásokkal találkozunk, egyebek között az IT- szektor egyik jellemző momentumával, a „tűzoltócsúszdával”. Ezen a „munkások”, azaz a programozók emeleteken keresztülesve, fenéken csúszva, jócskán lerövidült idő alatt elérik el a földszintet és a kijáratot.

Akármi is történik odabenn, a valamikori Munkásegyetem közel sem arról szólt, amiről a mostani. Új világ, új irányzatok, a jövő egyértelműen ChatBot-é, és ennek a cyberjövőnek Újvidék is a részévé válik. Előbb vagy utóbb.