Erénynek számít-e az életkor? – vetődik föl a kérdés időskorú ember esetében, a felelet pedig csak látszatra kézenfekvő, hiszen örökölt tulajdonságokon meg szerencsén, mondhatjuk: véletleneken is múlhat a hosszú élet. Benne az egyéni érdem igazán csak az életmód megválasztása lehet.
Az újság esetében sem sokkal másabb a helyzet, legföljebb az éveket számláljuk másként: tisztes korú emberből egyre több van, patinás lapból pedig mind kevesebb. Nem az öregség vitte el őket, hanem a korántsem minden tekintetben örömteli legújabb kor. A megmaradtak pedig bizonytalanul tekintenek a jövőbe.
A nyolcvanadik évében járó Magyar Szó a leghosszabb időt megélt újság ezen a vidéken. Hosszú évek során számos örömteli élményről tud mesélni, miként a megpróbáltatások egész soráról is. Mindebben a legfontosabb, hogy a sikerekért a dolgozók küzdöttek meg, és nekik kellett leküzdeniük az akadályokat is. Amikor tehát az újságról beszélünk, akkor elsősorban arra a több ezer munkatársra gondolunk – belsőkre és külsőkre, a hírgyűjtőktől a nyomdászokon át a terjesztőkig –, akik szerepet vállaltak abban, hogy a Magyar Szó hol kiválóan, hol nehézkesen, de teljesítse feladatát.
A rövid méltatásban átfutni sincs idő az eseményeket, inkább csak kiragadunk közülük néhányat. Nem érdemes azon morfondírozni, hogy milyen céllal alapította a partizánhatalom a lapot, nyilvánvalóan azért, hogy megnyerje magának a délvidéki magyarságot. A Szabad Vajdaságnak még nem kellett megküzdenie a cenzúrával, hiszen a szerb testvérlapból fordítottak szövegeket, a következő évben, 1945-ben kapta a Magyar Szó fejlécet és vált fokozatosan önálló szerkesztésű újsággá hivatalos cenzúra mellett. Néhány év múlva következett Tito összezördülése Sztálinnal, amely korszakot az újságnak sem volt egyszerű átvészelni. De túlélte. Amikor az ország kiheverte a feszült korszakot, felívelés kezdődött, az 1955-től 1970-ig terjedő másfél évtizedet aranykornak is szokás nevezni. Az újságra pedig azt mondták, hogy a világ legjobb magyar nyelvű napilapja. Nem valamiféle nagyképűségből eredt ez a megállapítás, hanem tényezők összjátékából: a jugoszláv polgárok nem éltek szigorú elzártságban, mint a keleti tömb országai; azóta sem járta annyi Magyar Szó-s újságíró a világot, mint akkoriban; szabadabban és más szemlélettel írhattak; látták, megtapasztalhatták Keletet és Nyugatot. Magyar rádiót hallgatva vagy később magyar tévét nézve az olvasók is tapasztalhatták a különbséget, nem véletlen, hogy az aranykorban némely napokon ötvenezernél jóval nagyobb példányszámot is elért az újság, eljutott minden második magyar család asztalára. Nyáridőben, turistaszezonban pedig a tengerpartra is.
Legnagyobb mértékben az 1990-es háborús évek tették próbára a lapot. Erre a korszakra az idősebbek és a középkorosztályhoz tartozók közül még sokan emlékeznek. A szerkesztőségnek a hatalommal szembeni háborúellenes kiállását nem sikerült megtörni, bár közel állt ahhoz, hogy a karhatalom lefoglalja a Forum-házat, és ahhoz is, hogy megszűnjön az újság. Esetleg külső emberekkel behódoló lapot hozzanak létre. Olyan egységes soha nem volt a szerkesztőség, mint azokban az években. Pedig hónapokon át fizetés nélkül dolgoztak, némelykor pedig a bér a napi élelemre sem futotta. A sztrájkok alig jártak eredménnyel, de látták a dolgozók a kockázatot, miszerint a munkabeszüntetés a hatalom kezére játszik, tehát a lap teljes leépüléséhez vagy megszűnéséhez vezethet, ezért folytatták a munkát.
A 2000-es évek elején a Magyar Szó nagy szerepet vállalt a magyarellenes atrocitások megfékezésében azzal, hogy fölfedte a történeteket, így nemzetközi színtérre került az igen égető gond. Hogy mennyire fájó volt ez a „kiteregetés” az akkori hatalomnak, bizonyítja, hogy a kormányfő ellátogatott a szerkesztőségbe, amit nem baráti beszélgetés, hanem kemény vita kísért.
Azóta a politikai viszonyok kedvezőre fordultak, de nem múltak el nyomtalanul a megpróbáltatások évei, ehhez társul, hogy az internet világa újabb kihívásokat támaszt. Így ma már valamiképp a nyomtatott és az online újság egybeforrva jelenti sokunk számára a Magyar Szót.
A vállalatvezetés pedig ebben a politikailag nyugodtabb, a sajtó számára mégis bonyolult helyzetben arra törekszik, hogy megtartsa a hagyományosat is az uralmat mindinkább átvevő virtuális újság mellett. A Magyar Szó székházát pedig igyekszik az újvidéki magyarság hasznos és sokszínű központjává építeni, hiszen egykor fontos és erős szellemi központja volt ez a tartományi székváros magyarságának.
Kívánjuk, hogy ebben az egyre kibogozhatatlanabb világban még sokáig maradjon velünk és nyújtson újabb szellemi javakat a Magyar Szó!
* A VMÚE által médiadíjjal kitüntetett Magyar Szó méltatása. Fodor István szövegét a zentai ünnepségen Homolya Horváth Ágnes olvasta fel.
Nyitókép: Ótos András felvétele
