A Tavares-jelentésről folytatott vitában Orbán Viktor nagyon fontos kérdésekre mutatott rá, amelyek korántsem egyszerűsíthetők le a Magyarország és az Európai Unió közötti „napi” konfliktusokra. Hihető, hogy a tisztánlátás sokaknak nem adatott meg, és nem látják (azóta sem), hogy az ő bőrükre is megy a játék. Gondoljunk csak arra, hogy az EP olyan témákra is igyekszik kiterjeszteni hatalmát, amelyek nem tartoznak a hatáskörébe. Az EU azon fáradozik, hogy minél több nemzeti hatáskört magához vonjon. A kettős mérce – amit szabad Jupiternek… – alkalmazása önkényt jelent a gyengébbekkel, kisebbekkel szemben. Nem is csak egyesült Európa, hanem birodalom építése zajlik. Magyarország pedig ezzel szemben a szabad nemzetek Európájának az élharcosa. A tagállamok jogainak szűkítése elsősorban a kis országokat sújtja, vagy ha nem is kicsik, de kevés hatalommal rendelkeznek. A birodalomban pedig helyettük is a nagyok döntenek.
Orbán Viktor bizonyosan azért igyekezett minél szervezettebbé tenni a Visegrádi Együttműködést, hogy a volt szovjet tömb országai – Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország – egységben nagyobb erőt tudjanak fölmutatni az érdeküket sértő uniós kezdeményezésekkel szemben. Részben a koronavírus-járvány, valamint a négy ország némelyikében történt kormányváltás és az orosz–ukrán háború visszavetette a V4-ek együttműködését, ami mérsékelte a brüsszeli elit gondjait. Idén február végén – egy év után – ismét találkoztak a négy ország vezetői. Szerénynek tűnnek a tárgyalások eredményei, de áttörésre nem is lehetett számítani, amikor a csehek és újabban a lengyelek a brüsszeli politikai irányt választották, a szlovákok és a magyarok meg a nemzeti érdekek védelmét. Eredménynek legföljebb azt tekinthetjük, hogy nem oszlott föl a V4-ek szervezete.
A magyar miniszterelnök a következő, 2014. év nyarán – újabb választási győzelem után –Tusnádfürdőn valójában azt a politikát fogalmazta meg, amit a kormány már négy év óta gyakorolt, mégis bejárta az egész világsajtót, amikor az illiberális demokrácia építéséről beszélt. Ennek egyik oka lehet az is – miként Törcsi Péter fejtegette a Demokratában –, hogy Nyugaton a második világháború óta liberális demokráciák épülnek, míg Magyarországon az SZDSZ korábbi politizálásának következtében igencsak ellenszenves politikai irányt jelent a liberalizmus.
Törcsi ezt írta: „…az illiberális demokrácia pusztán annyit jelent, hogy a normalitás uralkodik. Olyan pártoknak van országgyűlési többsége, amelyek számára fontos a nemzeti szuverenitás, az, hogy a család olyan intézmény, amely egy férfiból, egy nőből és jó estben több gyerekből áll, a határon túli magyarok pedig nem lesajnált kirekesztettek, hanem a nemzet részei. És ami a legfontosabb, hogy nem brüsszeli érdeket képviselnek Budapesten, hanem magyar érdekeket képviselnek Brüsszelben és világszerte.”
Ha eddig nem is volt kellően világos, hogy mi okozta a súrlódásokat, sőt a kemény csatározást Brüsszel és a magyar kormány között, és ha elfogadjuk Törcsi „definícióját”, minden érthetővé válik: a konzervatív magyar szemlélet és politika szinte mindegyik említett területen szembe megy az abnormálissal, tehát a szélsőségessé alakult nyugati liberalizmus eszméivel.
Az újabb események azonban újabb ellentéteket szültek: kicsúcsosodott a migránsválság.
MIGRÁNSOK ÉS MENEKÜLTEK
Magyarországon 2015-ben tetőzött a szinte egész Európát sújtó migránsválság. Napról napra szaporodott a déli határon átkelők száma, akikkel nehezen tudtak mit kezdeni. Nem akartak ők az országban maradni, Nyugatra igyekeztek. Augusztus végén Angela Merkel német kancellár úgy nyilatkozott, hogy a szíriai menekülteket nem küldik vissza abba a tagállamba, ahol beléptek az EU-ba, tehát Magyarországra. A szabályok szerint ugyanis az a tagállam felelős a menedékkérelem elbírálásáért, ahol az érintett belépett az EU-ba. (Ne foglalkozzunk azzal, hogy inkább Görögország volt az első uniós ország.) A „meghívásra” azonnal tömegek indultak el gyalogosan Ausztria felé, szeptember első napjaiban ezrek érkeztek Budapestre, meg is bénult a közlekedés a Keleti pályaudvaron, Horgosnál pedig megrohamozták a Szerbiából belépni igyekvők a lezárt határátkelőt. „Mindenki szír lett”, a migránsok eldobálták személyi okmányaikat, az állami szervek pedig nyilatkozatuk alapján fogadták el személyazonosságukat.
Akkor még valódi menekültek is érkeztek tömegesen (nem csak gazdasági bevándorlók), hiszen sok nő és gyerek is volt közöttük. Azóta szinte kizárólag férfiak, legtöbben fiatalok, jönnek a jobb élet reményében. A káoszt néhány nap alatt fölszámolták, a menekültek és más bevándorlók eljutottak javarészt Németországba.
A magyar kormány már korábban látta az illegális migrációval járó veszélyeket és azt, hogy kizárólag emberi erővel megállíthatatlan a törvénytelen határátlépés, így már június közepén döntött határzár, azaz kerítés építéséről a magyar–szerb és a magyar–horvát határszakaszon. A szeptemberi események bizonyították az előrelátás helyességét. Ennek ellenére a hazai ellenzék legnagyobb része és az uniós politikai elit is elítélte a magyar lépést, annak ellenére, hogy az alapszerződés szerint kötelező az unió külső határainak a védelme. Azóta is csak jelentéktelen összeget kapott az ország ilyen célra, pedig nagy költséggel jár a védekezés. Sokan belátták már a határzár indokoltságát, de a helyeslés elmaradt, meg az anyagi támogatás is. Amikor néhány hónappal ezelőtt egy-egy napon száznál is több határsértőt fogtak el a rendőrök, elképzelhető, hogy „szabad átjárás” esetén mennyien jönnének.
Eközben az unióban júliusban döntés született, hogy a túlterhelt Görögországból és Olaszországból helyezzenek át összesen 40 000 menekültet más tagállamokba, önkéntes alapon (önkéntes kvóta). Magyarország és Ausztria nem vállalta egy bevándorló átvételét sem, de később kiderült, hogy amely országok vállalták, azok sem valósították meg. Szeptemberben már összesen 120 000 menekült más tagállamokba történő áttelepítéséről született döntés az országok népessége és gazdasága arányában (kötelező kvóta). Magyarországnak 2353 menekültet kellett volna átvennie. Magyarország, Szlovákia, Csehország és Románia a döntés ellen szavazott. Magyarország és Szlovákia az Európai Bíróságon megtámadta a döntést, de a bíróság 2017-ben elutasította a keresetet.
Az unió azonban azóta sem hagyott föl a „kvótázással”. Mostanra újabb migrációs paktum készült, amelynek az alkalmazása alól senki sem vonhatja ki magát. (Ha egyáltalán sikerül bevezetni.) A szolidaritásnak ugyanis három formáját tartalmazza: a migránsok kvóta szerinti befogadását; aki nem fogad be bevándorlókat, annak anyagi hozzájárulást kell fizetnie, valójában több millió forintos büntetést migránsonként; a harmadik lehetőség hozzájárulni az EU határvédelmi képességeinek fejlesztéséhez. Igen ám, de ez utóbbiba nem tartozik bele a határvédelmi kerítés. Így Magyarország „dupla árat” fizetne: a határvédelemre és a be nem fogadott migránsokra is.
Egyéb árnyoldalai is vannak a paktumnak, szakemberek állítják, hogy nem megfékezi, hanem menedzseli a migrációt.
Egyértelmű, hogy a nyugat-európai országoknak nincs szándékukban megállítani az illegális migrációt (sem). Érthető, hogy vannak országok, amelyek bevándorlás útján próbálják pótolni a hiányzó munkaerőt. Kényesebb kérdés, hogy a népességfogyást szintén így szeretnék megfékezni, de az már érthetetlen, hogy miért nem szervezetten viszik be a hiányzó munkaerőt, hogy ne kelljen milliárdokat költeni a bevándorlók szociális gondjainak megoldására. A humánus szempontok sem elhanyagolhatók, ám erre mondják a magyar kormánytagok, hogy helybe kell vinni a segítséget, nem behozni a bajt. Már számos országban elismerték, hogy bevándorlók tömegei képtelenek beilleszkedni az európai társadalmakba, sokan válnak bűnözőkké, a terrorizmus kockázata nő, a kitoloncolás elenyésző mértékben sikeres, mindennek ellenére hívei maradtak akár az illegális bevándorlásnak is. Nyilván az is szándékos, hogy nem különböztetik meg a menekülteket a gazdasági meg illegális bevándorlóktól. Emellett milliárdok (dollárban és euróban számolva) kerülnek embercsempészek ezreinek a zsebébe, bűnszervezetek sokasága él a migránsokból. Mindezt ne látnák az unióban?
Végül pedig: igaz, hogy az alapértékek fogalma (alighanem tudatosan) tisztázatlan, úgyszintén eltérő az európai értékek jelentése, de azt senki nem vonhatja kétségbe, hogy a mértéktelen bevándorlás előbb-utóbb fölszámolja az európai értékeket, a konzervatívakat és a liberálisokat egyaránt: veszik a keresztény kultúra, teret nyer az iszlám. De úgy tűnik, mindez a már megtapasztalt és várható következmény kevés ahhoz, hogy méltányolják Magyarország észszerű törekvéseit. Erénnyé vált Európában az önpusztítás.
A Sargentini-jelentés megosztotta a balra tolódó Európai Néppárt frakcióját is (MTI–Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsőd)
HÁBORÚ, ÚJABB PRÓBATÉTEL
Mindenféle eljárások ellenére 2018-ban újból kétharmaddal nyerte meg a parlamenti választást a Fidesz–KDNP. Az uniós fősodornak nem tetsző eredményt követően készült is az újabb, ezúttal a Sargentini-jelentés Magyarország jogállamiságáról. (Benne a migráció kezelésének negatív jelenségeiről is.) Az előkészületi szakaszban Szijjártó Péter külügyminisztert is meghallgatták, aki az egész jelentéstervezetet „minősített hazugságok gyűjteményének” nevezte, a parlamenti folyamatot pedig „koncepciós eljárásnak.” (Figyelmeztették is kijelentése miatt.) Korábban jeleztem, hogy az újabb jelentésekkel nem foglalkozom részletesen, mert „ugyanarra az alapra épülnek”, mint a Tavares-jelentés. Fontos mozzanat azonban, hogy ezzel összefüggésben indult el – az EU történetében először – a 7. cikk szerinti eljárás, az EP szerint ugyanis „Magyarországon fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és rendszerszintű sérülésének”. A jelentés megosztotta a balra tolódó Európai Néppárt frakcióját is, amelynek a Fidesz és a KDNP is tagja volt. A Fidesz, mielőtt kizárták volna, kilépett a frakcióból, és azóta sem tartozik egyikhez sem.
Magyarország és az unió kapcsolata a további években sem változott meg lényegesen, kötelességszegési és egyéb eljárások követték egymást – persze az ilyesmi más államok esetében sem ritka –, majd a 2022-ben kitört orosz–ukrán háború újabb próbatételt hozott az együttműködésben, miközben a Fidesz–KDNP sorozatban negyedszer is kétharmaddal megnyerte a választásokat. Orbán Viktor korábban is gyakran hangsúlyozta, hogy „Nekünk Magyarország az első!”, és a gyakorlatban is ezt követte. A magyar kormány kezdettől fogva a béke mellett állt ki, tűzszünetet és béketárgyalásokat szorgalmazott, miközben a többi uniós ország a győzelem reményében azóta is segíti Ukrajnát, javarészt fegyverekkel is. Magyarország a harci eszközöknek az országon keresztül történő szállítását is megtiltotta. Az első naptól kezdve azonban folyamatosan segíti, ellátja a nyugati országokba tartó és Magyarországon tartózkodó menekülteket, meg szállítja a segélyeket Ukrajnába. Most bizonyosodott be, hogy a valódi menekültekkel igenis humánusan bánik.
Az unió szankciók tucatját vezette be Oroszországgal szemben, miközben Magyarország kétkedve fogadta ezek hatékonyságát. (Később bebizonyosodott, hogy igaza van, annak ellenére, hogy valamelyest gyengítették Oroszországot.) Azt hirdették az EU-ban, hogy a szankciók a háború mielőbbi lezárását szolgálják, de kiderült, hogy erős a háborúpárti „lobbi”: a háború kezdete után két hónappal elkészült egy béketerv, amit a tárgyalások előtt – nyilván amerikai és brit nyomásra, de mindenképp közvetlen brit beavatkozásra – Ukrajna elutasított.
A szankciók jelentősen megnehezítették az európai gazdaság működését, főként az orosz energiaforrások importjának megtiltása miatt. Magyarország azonban elérte, hogy a gáz mellett orosz olajat is behozhasson a Barátság olajvezetéken. A kedvezmény néhány országnak jár, amelyek csövön kapják az olajat.
Meggyengült az európai gazdaság – ezen belül nagyon jelentősen a sok mindenre kiható német – a megdrágult energiahordozók miatt (is). A németeket (közvetve Magyarországot) a rossz kormányzás is sújtja.
Mintha az unióban kevesellték volna a bajokat: a megtámadott országnak kedvezve vámmentesen „ráengedték” Európára az ukrán mezőgazdasági termékeket, pedig korábban azt nyilatkozták, hogy ezek nélkül a termékek nélkül humanitárius katasztrófa következik be Afrikában. A magyar kormány számos intézkedéssel igyekezett enyhíteni a gondokon, több országban viszont semmit sem tettek. A bizonytalan minőségű és olcsó ukrán termékek mellett az uniós szabályozások és a mezőgazdaságnak nyújtott korábbi kedvezmények megvonása vagy annak szándéka miatt Európa-szerte hatalmas gazdatüntetések kezdődtek határlezárásokkal, mert az uniós intézkedések tönkre teszik a kontinens mezőgazdaságát.
Az unió minden eszközzel igyekszik kedvezni Ukrajnának, ha magának kára is származik belőle. Az EU-csúcson határoztak, hogy megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások Ukrajnával. Orbán Viktor a szavazás előtt kivonult a teremből, 26 ország pedig megszavazta, bár mindenki láthatja, hogy az ország képtelen teljesíteni a szükséges feltételeket. Ezt követően Ukrajna 50 milliárd eurós támogatásáról döntöttek. A magyar miniszterelnök elsőre nem támogatta a javaslatot, majd a második ülésen különböző garanciák mellett elfogadta.
Mély kátyúban van az unió szekere, fogas kérdés, hogy miként evickél ki belőle.
(Befejező része a jövő hétvégi számunkban)
Nyitókép: Magyarországon 2015-ben tetőzött a szinte egész Európát sújtó migránsválság (MTI/Sóki Tamás)
