Szerző: Marija Šimoković
2. rész
Mindegyik fénykép kis méretű, 6x9 cm-es, fekete-fehér, színezés nélküli. Egymásra téve, kicsi csomagban, egyszerű befőttes gumival átfogva. Összetapadva kerültek elő a tulajdonos festőállványa mögül. A pincében. Kék papírba csomagolta őket, ilyenbe kötötték valaha az iskolai füzeteket és tankönyveket. A penész kellemes szagát árasztotta, megidézve ezzel a pince mélységét és sötétségét, ahol fényben gazdag, legjobb tájképeit festette. Véletlenül akadtam rá, miközben petróleumlámpát kerestem. A napfényes udvaron, ahova felhoztam, így mind sérülékenynek tűnt.
Hetedik kép
Két összeragadt fénykép. Mindkettő a szőlőben készült. Az átláthatatlan homokdűnéken ötásónyi szőlőültetvény. Nagyapám keze munkája. Gusztáv ötven évig gondozta, nagy szeretettel. Az első képen Gusztáv, kerek kőhordóban keveri a rézgálicot. Csak a bal keze és törzse látszik. A nap már lemenőben, narancsszínű sugarat vet a hónaljára. A közelben kivehetőek a sínek, amelyeken a Budapestre tartó vonat halad. A nap lassan rakja össze óráit a biciklikormány kosarába. A bicikli a szőlődombi barackfának támaszkodik, a kőhordó közelében. Szinte hallani a bicikli kerekei alatt a murva ropogását a sínek mellett, miközben a 15 kilométeres utat teszi meg hazafelé.
A másik képen hasonló a díszlet – csupán a kőhordó mellett, a szőlőben áll még egy megmunkálatlan deszkákból összetákolt fakunyhó is. Gusztáv fején barna kucsma, ugyanilyen színű régi pulóvert visel, viseltes, de tiszta nadrággal, ismét naplemente, de már Gusztáv számára is. Mint aki tudatában van a pillanatnak, üdvözletképp magasra emeli a barackfa ága felé a jobb kezét, amellyel egész életében mások kívánságát teljesítette. Ajkán a mindenkinek megbocsájtó mosoly.
Nyolcadik kép
A Palicsi-tó partján, május elsején, a munka ünnepén. A tó mellett, a női- és férfistrand között Gusztáv és még vagy tíz fiú, a legjobb éveikben. Mintha mind a parádéra készülne, a legjobb ruháikban. Ünnepélyesek. Gusztáv széles szárú, sötétbarna pantallóban és ingben, nyakkendő nélkül, bal lábát egy padra emeli a parkban, elnéz a távolba, a képen túl, mintha várna valakit. Felsejlik az oroszlánbőgés a közeli állatkertből, a rezesbanda a pavilon színpadán már készülődik a zenéhez. Délelőtt van. Az ünnep szinte tapintható.
Kilencedik kép
Ugyanolyan öltözékben, mint az előbbi leírás szerint, Gusztáv a fűben ül a zenei pavilon előtt egy határozott és fiatal, gyönyörű, hosszú hajú leánnyal, akit – úgy tetszik – az előző képen annyira várt. A lány mezeivirág-mintás zsorzsett ruhát visel, viruló és mosolygós. Az őt átölelő Gusztáv karjaiban nyugalom, békesség. Hiába játssza a rezesbanda a május elsejei repertoárt, Gusztávban hegedűszó és egy régi tiszántúli szerelmes dal éled. Egymás mellett ülnek, szorosan, mint akik táncolnak. Csak az ég jelenti a határt.
Tizedik kép
Alig olvasható a fényképről az újságcikk: Tegnap este az egész városban a nagyérettségiket ünnepelték. Az egyik azonban tragikusan végződött. A Karagyorgyevics téren, hajnal előtt, egy 18 éves, megkéselt fiatalembert találtak. Az orvosok szerint megmenthető lett volna, ha előbb találnak rá. Így – elvérzett. Az új reggelre tekintő kék szemét senki nem zárta le. Kezében az oklevél, amelynek tanúsága szerint nemzedéke legjobb tanulója volt, és a jutalom – ösztöndíj az orvosi egyetemre. Neve Ceglédi Béla, és kérjük mindazokat, akik bármit tudnak róla, jelentkezzenek a legközelebbi rendőrállomáson.
Vujicsics Marietta fordítása
Nyitókép: pixabay.com
