A tavaly mozikba kerülő thaiföldi dráma angol címe (szó szerint ’éhezés’ lenne) sokkal jobban illene a filmhez. Láttunk már néhány népszerű mozit „főzős” témában, ott van például az Én, a séf vagy Az ételművész, csakhogy amíg az említettek könnyedebb alkotások, addig a Sóvárgás mondandója ezeknél mélyebb, görbe tükröt tart a társadalom, elsősorban annak gazdag(abb) rétege felé, nem kímélve senkit és semmit. Ehhez pedig a jól bevált témakört hívja segítségül. Létezik ugyanis egy olyan étteremtípus, amely jól megmutatja a hatalmas szakadékot a szegény és a gazdag társadalmi rétegek között. Ez a fine dining.
A fine dining a magas minőségben elkészített ételkülönlegességeket jelenti. Már-már egy művészeti ágról van szó, vagyis a célja a szemek gyönyörködtetése, nem pedig az ember jóllakatása, éppen ezért híres a rendkívül kis adagjairól és a magas árairól. Fine dining étterembe járni olyan, mint Rolexet viselni vagy Ferrarit vezetni: státuszszimbólum, a gazdagok vagy a gazdagság látszatát keltők rögeszméje. A szegények a fine dining legnagyobb ellenségei, ők képviselik azt a társadalmi réteget, amely képes mindenkinél objektívebben megállapítani az ár-érték arányt, és tudását kamatoztatni azzal, hogy elkerüli ezeket az éttermeket. A film a két társadalmi réteg egymással való szembenállását mutatja be a főzés, a fine dining és az élet általánosabb eseményei szempontjából.
A karrierépítés kérdése alapvető eleme a Sóvárgásnak, a film valósághű és igen naturalista módon mutatja be, hogyan találhatjuk magunkat hirtelen a csúcson, majd hogyan zuhanhatunk ugyanilyen hirtelen hatalmasat. Amikor pedig rájövünk, hogy a talajtól lejjebb nem eshetünk, megértjük, hogy nem szabad keresztülgázolni mindenen és mindenkin, elveszíteni méltóságunkat és valódi énünket, a legfontosabb, hogy emberek maradjunk, és megelégedjünk azzal, amink van. Mindezt az elsőre közhelyesnek ható, de valós és rendkívül keserű tanulságot a főszereplő, Aoy szemszögéből nézhetjük végig, aki a legszegényebb társadalmi réteg szerény szakácsából válik először egy híres fine dining séf egyik kuktájává, majd a séfnek hátat fordítva annak groteszk másolatává. A lányból hamarosan a séfhez hasonló hírnevű szakács válik, ám gyorsan átveszi annak minden embertelen tulajdonságát: ordít, dobálózik, mindenkit lenéz, elfordul a szeretteitől. (Úgy viselkedik, mint Gordon Ramsay A pokol konyhájában).
A számára addig szinte láthatatlan felsőbb társadalmi osztály egyszerre fontossá válik, próbál a soraiba kerülni, de a gazdagok továbbra is ugyanúgy láthatatlanként kezelik, mintha fal választaná el őket egymástól. Bár mindkét irányból érdemes megvizsgálni az egymáshoz való viszonyulást, a lány viselkedése kerül a figyelem középpontjába, hiszen végigkísértük az útját, láttuk, amikor koszos, tésztaszagú ruháit séfkabátra cserélte, tudjuk, hogy megérdemli a sikert, hiszen sokat tett érte, és tudjuk, hogy sajnálnunk kellene, amiért egyszerre szakad a nyakába a gazdagok és a szegények minden terhe, holott ő már egyik csoporthoz sem tartozik igazán. Ő a szegény lány, akire társai felnéznek és irigykednek, a gazdagok pedig a hírnevét és a nevetségesen túlcsicsázott madáreleségét markolják két kézzel. Séfként hiába főz a gazdagoknak, sosem válhat belőle vendég, ő mindig a kiszolgáló lesz, hiszen kezdetben még a fogás tetején díszelgő ehető virágot sem tudta volna megvenni, amikor pedig az új munkájával némi keresethez jut, és jobban megismeri a vendégeket, talán még undorítóbbnak találja az életmódjukat, emiatt már nem is kíván csatlakozni hozzájuk.
A Sóvárgás visszatérő motívuma egy különleges tésztafogás, mely a földhözragadtság, a szegénység, a család és a valódi, őszinte érzelmek szimbóluma. Aoy egész életében tésztát főzött családi éttermükben, de ezzel a fogással vívta ki előbb a séf, majd még sok más ember elismerését is. Ez az az étel, amely segítségével megpróbálja felvenni a harcot a végtére is szörnyű fine dining koszttal és jelképesen az álságos viselkedéssel, a gazdagok sznobizmusával. Ám végül rá kell jönnie, hogy a harc mindaddig hiábavaló, amíg az említett réteg nem a főztjére kíváncsi, hanem a nevére. „Ezek az emberek tudják, ki vagyok. Már ki is választottak győztesnek”, mondja a séf a lánynak, miután egy közös főzést követően hiába volt Aoy a jobb szakács, mégis alulmaradt. A séf ezzel a mondattal az előítéletesség problémáját érinti, de a film nem kíván érdemben foglalkozni ezzel a kérdéssel.
A Sóvárgás kitűnő alkotás, mely bár a keleti kultúrára épült, ebből merít, és sokkal erőteljesebb jelentéssel bír például az indiai kasztrendszerben élők szemében, a nyugati néző számára is igen elgondolkodtató lehet, hiszen a társadalmi rétegek egymástól való elszigeteltsége valós és globális probléma.
Nyitókép: forrás: Netflix
