A srác mindig itt adta fel a levelet. Novellákat címzett egy folyóiratnak. Ez még nem volt teljesen a központ, csak annak a széle, pereme. Daninak már sok írása megjelent. Most egy hetven év körüli férfi lett figyelmes rá. Mindig errefelé vásárolt be. Szimpatikusnak tűnt neki a fiú. Dani bedobta a levelet a levelesládába, aztán uzsgyi, indult haza. De az öreg egyszer csak megszólította:
– Hát te mit adsz fel itt mindig?
– Novellákat.
– Gondoltam.
Dani lehajtotta a fejét.
– Most miért búsulsz? – kérdezte az öreg.
– Nem búsulok. Csak kínos erről beszélni.
– De miért?
– Mert nem tartozik másra. Magára sem.
– Jól van, na. Csak megkérdeztem.
– Nincs semmi baj.
Majd Dani rágyújtott. Az öreg is. Leültek egy padra. Mindkettejüknek melege volt.
– Irigylésre méltóan fiatal vagy – mondta az öreg.
– Higgye el, az életem nem az.
– Van már lakásod?
– Hát hogyne. Nincs nekem arra pénzem. Az apámmal élek, kettesben.
– Gondoltam. Hiszen azért is kérdeztem. Van munkád?
– Van. De keveset keresek. Csak az irodalomnak szeretnék élni.
– Abból nem lehet megélni.
– Nem is azért foglalkozom vele.
– Ilyen naiv kijelentést! Ma már senki nem csinál semmit ingyen! Nemhogy az egyik legnehezebb szakmát!
– Mégse keresek a novellákkal pénzt.
Az öreg nagyot sóhajtott.
– Nem is kaptál még soha fizetséget az írásaidért?
– De igen. Az egyikért tízezer forintot.
– Az is valami.
– Egy novelláért nem is várhatok el többet!
– Hát… Valóban. És hol dolgozol?
– A postán.
– Van időd írni?
– Még szép, hogy van.
– És miről szoktál írni? Mik foglalkoztatnak?
– Bármi, ami eszembe jut. Lecsúszott emberek. Munkanélküliek, hajléktalanok…
Az öreg erre komoly képet vágott.
– Vidám dolgokról nem is írsz?
– De írok. Az agyam olyan, mint a szeizmográf, néha jókedvem is van!
– Néha?
– Á, ez csak vicc volt. Persze, hogy írok vidámabb dolgokról is.
– Fiatal koromban én is próbálkoztam versekkel.
– Versírásban gyenge vagyok. De időnként azt is szoktam.
– És szórakozni eljársz? – kérdezte az öreg.
– Nem nagyon.
– Gondolhattam volna.
– Nem érdekel. Úgy nem jutna annyi minden az eszembe – mondta méltóságteljesen Dani.
– Barátaid vannak?
– Vannak. Például egy író. Ő sem szórakozik valami sokat. Több barátom nincs.
– Milyen embernek tartod magad az életben?
– Ezt miért kérdezi? Ugyanúgy csinálok mindent, mint a többiek. Tudok bevásárolni, takarítani.
– Apádnak nincs túl sok gondja veled?
– Nincs. Nekem van sok bajom vele. Vágynék az önálló életre, de nem kapom meg.
– A postai béredből nem tudsz önálló életet kezdeni?
– Nem. Egy lakás rengetegbe kerül. Albérletbe meg nem akarok menni.
– Értelek.
– Nem. Maga átlagember. Soha nem értheti meg a magamfajtát.
– Nagyképű azért ne legyél – mondta az öreg bölcsen.
– Nem vagyok elájulva magamtól – válaszolta Dani flegmán.
– És mit csinálsz ma ezután? – kérdezte az öreg.
– Írok. Meg olvasok. Ha meg úgy tartja a kedvem, rejtvényt fejtek. És maga?
– Én megöntözöm a virágaimat, leviszem a kutyámat sétáltatni, este meg tévézek.
Dani elmosolyodott.
– Mi olyan vicces?
– Nekem nincs kutyám. Ki nem állhatom az állatokat.
– Ne légy ilyen! A kutyák szeretik a gazdájukat.
– Biztos.
– Voltál már szerelmes?
– Még nem igazán.
– Nagy kár. Hozzád egy intelligens nő illik.
– Igen. Én is azt hiszem. Lehet, hogy a leendő párom Csehországban él.
Az öreg szinte nevetett.
– Ugyan. Magyar nő is illik hozzád. Ismerkedj! Ne mindig csak az irodalom kösse le a figyelmed!
– Lacival nagyon jó barátok vagyunk. Neki sincs barátnője.
– Légy önmagad! Egy ilyen tehetséges, jóképű fiatalember sok mindent megérdemel az élettől!
– Épp ezt fejezem ki írásban.
– Inkább oldd meg a gondjaid, ne az írásba menekülj!
– Ez csak rám tartozik.
– Te tudod. Na megyek.
– Viszlát!
– Helló! – mondta az öreg bizalmasan.
Másnap ismét összefutottak. Dani örömittas hangulatban volt.
– Képzelje, megjelenik az egyik novellám! – mondta az öregnek.
– Nahát! Gratulálok! – örült ő is.
– Most nincs időm beszélgetni.
– De valamit azért hadd kérdezzek meg!
– Tessék!
– Miért postai úton adod fel a leveled?
– Mert ilyen elvarázsolt író vagyok! És rossz a számítógépem, mert szegények vagyunk.
– Értem.
Dani feladott egy újabb levelet. Az öreg meg indult a szeretőjéhez randevúra.
