Van az egyik, és van a másik. Az emez meg az amaz.
Az egyik azt mondja, adjál. Szemei üvegesek. Reggel, délben, este. A másik szeme szikrákat szór. A szikrák a konyha kövére csapódnak. Sisteregnek, dühösen villognak jobbra-balra. Kárörvendve röhög, amelyiknek még fénye van. Aztán nem röhög. Mintha hamuval szórták volna tele a sötétzöld kerámialapokat. A másik kiabál. A másik ordít. A másik vijjog. Vijjogva üvölti, hogy soha többé. Az egyik a kezét nyújtja. A keze reszket. A keze kér. A keze követel. Megáll a levegőben. Ha kell, órákig áll a levegőben. Szemeiben mozaikdarabkák. Azok üvegből vannak. Keretbe zárva. A másik végigmasíroz a konyha kövén, vagyis a hamun. Mint egy katona. Kirohan, behozza. Emez türelmesen vár. Ajkai összezárva, kezeit nem kulcsolja össze. Elég a jobb. A levegőben. A balt zsebre vágja. Amaz a kezébe nyomja, szitkozódik, őrjöng. Nem néz rá. A hamuban topog, míg üvöltözik. Míg bereked. Emez a fészkéhez csoszog, beletottyan. Szemeiben egésszé olvadnak össze a mozaikdarabkák. A szeme fényes. A szeme étkes. A napfényt falja, az meg ömlik be az ablakon. Amaz nem söpri fel a hamut a konyhában. A hamu színe lilásszürke. Szőnyeg. Egyedi darab. Holnap is megteszi. Tartós. Ha majd leesik a hó, akkor is megteszi.
A nap hangtalanul perzseli az udvart, a házat. Szúrós csápjaival magában hahotázva integet. Erős, mint a bivaly. Mint egy nagy csorda bivaly. Azok a bivalyok vörösek. Dühösek nagyon.
De már be kell vinni a bablevest. Ideje van. A bableves finom. Benne az oldalasdarabkák versengve lökődnek a felszínre. Porcogósak. Az egyikben kettőnél több porcogópálcika van. Hát lökődik, lökődik előre. Könyököl, fújtat. Míg a bableves az asztalig utazik, csata dúl a fazékban.
A fazék már középpontban, az asztalon. Illata betölti a szobát.
Az egyik azt mondja:
– Ti édesen eszitek a bablevest? Ecet vagy savanyúság. Az igen. Hozd már!
A másik felpattan, dünnyögve a konyhába siet. Almaecetet hoz, csak az van itthon.
Az egyik leszopogatja a háromporcogós oldalast. Közben megvetően méregeti az almaecetes flakont.
Fölkel, kacskaringózva csoszog az ajtó felé.
Énekel. Jaaaj, de széles, jaj, de hossszú az az út. Aaamelyiken régi babám elindút.
Mint aki szerelmes.
Vagy mint aki nem.
