Egy igazi civil kezdeményezésnek vagyok részese már évek óta. Első alkalommal, még Pannónián, résztvevőként csöppentem bele, azóta szervezőként vagyok benne, eleinte inkább otthonról, Magyarországról, néhány éve ismét itthonról, Újvidékről. A tavalyi kényszerű szünet után (amire azért került sor, mert senki nem tartotta támogatásra méltónak a munkánkat) idén ismét megszerveztük a Szenteleky–Leskovac Műfordítótábort, ezúttal a nyolcadikat, és már sokadszor a kishegyesi Kátai-tanya vendégei voltunk egy augusztusi hosszú hétvégére.
Amikor néhány éve bekapcsolódtam a szervezésbe, még csak magyar–szerb és szerb–magyar műhelymunkák voltak, és elsősorban az újvidéki Magyar Tanszék és a belgrádi Hungarológia hallgatóira számítottunk – noha szerintem mindig is úgy került meghirdetésre a tábor, hogy kezdő és már gyakorlott műfordítókat egyaránt várunk. A műhelymunkák mellett irodalom- és kultúrtörténeti előadásokat hallgathattak a résztvevők, esténként pedig könyvbemutatókat, irodalmi és zenés programokat szerveztünk, volt vendégünk Annus Gábor, Benedek Miklós, Bíró Tímea, Faragó Kornélia, Zvonko Karanović, Vladimir Kopicl, Bojan Krivokapić, Mesterházi Mónika, Terék Anna, Tolnai Ottó, Vickó Árpád, az Üvegplafon c. esszékötet szinte teljes írógárdája, de megszerveztük például az irodalmi folyóiratok (fő)szerkesztőinek eszmecseréjét is.
Aztán Orovec Krisztinának, a tábor egyik állandó szervezőjének, aki a becsei KMV műfordításait is zsűrizte, eszébe jutott meghívni az ott bizonyító műfordítópalántákat, és milyen jól tette! Az ő kérésükre kerültek be a tábor programjába az angol és a német műhelymunkák, és vált az egész tábor kissé mássá, kevésbé akadémikussá.
Az évek során lettek állandó előadóink, például Marko Čudić, Orcsik Roland, Utasi Csilla – aki egyszer belekóstolt a táborba, utána minden évben igyekezett jönni, így volt ez például a Belgrádba vendégtanárként érkező Bogár Edittel is, aki új témaként behozta a finn irodalmat és a sci-fit, de akit sajnos túl gyorsan elveszítettünk korai halálával. Állandó műhelyvezetők is kerültek: az angolosokkal Bakos Petra, a magyar-szerbesekkel Radics Viktória dolgozik már évek óta.
Azért mondom, hogy a tábort civilek/önkéntesek szervezik, „alulról”, mert az évek során gyakran változtak a „hivatalos” szervezők, amelyek a rendezvény pénzügyi részét, elszámolását bonyolították: a Híd Kör Egyesület és a sziváci Szenteleky Kornél Magyar Művelődési Egyesület mellett a Forum Könyvkiadó Intézet volt az, amely fölkarolta a tábort, pályázatot írt, pénzt szerzett, támogatásért kilincselt: az idén a Magyar Nemzeti Tanács és Újvidék város szavazott meg támogatást a tábornak, de az a tény, hogy sikerült nyolcadik alkalommal is sort keríteni a rendezvényre, néhány civil szervezőn múlik, és tulajdonképpen érthetetlen, milyen alapon volt a tábor egy ideig az MNT kiemelt rendezvénye, és milyen alapon került ki később ebből a körből (miközben a tavalyi egy alkalomtól eltekintve éppen az MNT volt a legkitartóbb és leginkább bőkezű támogatónk).
Szóval, miután idén a Forum Könyvkiadó Intézetnek és a Dombos Egyesületnek (illetve mindkettő színeiben Virág Gábornak) sikerült a fent nevezett két forrásból támogatást szereznie, tavasszal egészen konkrétan harmadmagammal láttam neki a szervezésnek: kitaláltuk az időpontot, lefoglaltuk a helyet, megírtuk és szétküldtük a fölhívást, a néhány éve működő gmailes címen fogadtuk a jelentkezéseket (és kicsit megijedtünk a jelentkezők nagy számától), táblázatokat készítettünk a ki-mikor érkezik, és húsos vagy vega menüt kér-e kérdések és egyéb óhajok kapcsán, a facebookos eseménynél bemutattuk az előadókat (akikkel persze szintén több körben egyeztettük az időpontokat és az előadások címét), utazási kisokost írtunk a távolabbról érkezőknek (és sikerként könyveltük el, hogy csak egy emberért kellett autóval elugrani Szabadkára, mert lekéste az utolsó buszt is).
De mivel mindez annak érdekében történt, hogy végül összesen 34 műfordító(jelölt) eltölthessen két és fél munkás napot Kishegyesen, sorolom azt is, mi történt a tábor ideje alatt.
Az idei előadások sorát Utasi Csilla, az újvidéki Magyar Tanszék tanára kezdte, akit – mivel az idén az eddiginél is több magyarországi érdeklődőnk volt, akik mit sem tudtak a táborról – arra kértem, mutassa be nekik a tábor névadóit, Szenteleky Kornélt és Mladen Leskovacot. A második előadónk, Király Edit, az ELTE-ről érkezett, és az osztrák Doderer magyar fordításai kapcsán látható/láthatatlan írókról és intézményekről beszélt, és arról, miért volt oly körülményes és miért tartott oly sokáig, mire megjelenhettek a Doderer-fordítások.
Szombaton Marko Čudić beszélt nekünk a fordítás lábjegyzetekkel való ellátásáról egyik saját munkája, Szabó Magda Ókút c. kötetének szerb fordítása kapcsán, majd Nádori Lídia műfordító avatta be az érdeklődőket a fordítói önreflexió szépségeibe. Radics Viktória a bibliafordításokról elmélkedett, Orcsik Roland pedig azt mutatta be, hogyan szabadult be Tandori Dezső a nagy szlovén költő, Tomaž Šalamun dzsungelébe.
Vasárnap Rácz Péter, a balatonfüredi Magyar Műfordítóház lelke tartott össznépi műhelymunkává alakuló előadást A műfordítás madártávlatból címmel, majd végül Dušanka Zvekić Dušanović beszélt az utóbbi évek egyik legjelentősebb szerb nagyregényének, Đorđe Lebović Semper idemjének magyar fordításáról, amely 2021-ben jelent meg a Forum Könyvkiadó traN(S)zakció műfordítás-sorozatában, és dicsérte meg többször is a fordító, Radics Viktória munkáját.
Az előadások mellett igyekeztünk minél több időt hagyni magára a műfordításra, idén hat csoportban folytak a műhelymunkák. A legnagyobb létszámú az angol csoport volt, amely Bakos Petra vezetésével Elisabeth Smart, Alice Oswald és Jacob Sam-La Rose szövegeit fordította magyarra, angolra pedig Koncz István, Domonkos István és Tolnai Ottó verseit (szóval egy füst alatt kis vajdmagy irodalmi gyorstalpalót is kaptak a csoport tagjai).
A német csoportot az idén Nádori Lídia vezette, Karen Duve egyik prózájával foglalkoztak, de sort kerítettek két résztvevő már elkészült fordítására is, azaz Louis Holm és Rudolf Bayr szövegére.
Idén, az egyik jelentkező kérésére, először volt olasz csoportunk, utolsó pillanatban sikerült műhelyvezetőt is találnunk Sandra Buljanović Simonović személyében.
A magyar–szerb fordítókat ismét Marko Čudić okította, aki ezúttal egy igazán nehéz szöveget választott, a csoport egy többszerzős, készülő, átfogó magyar irodalomtörténeti kötet egyik fejezetét fordította és merült el ennek során a barokk és a rokokó irodalomban.
A szerb–magyar csoport ezúttal is kettévált, az egyik Orcsik Roland vezényletével szerb versek átköltésével foglalkozott, a másik pedig kissé rendhagyó módon nem is szerb, hanem horvát író, Olja Savičević Ivančević dalmát szlengjében mélyedt el – itt mutatkozott meg leginkább, milyen jó, ám eltérő ötleteik voltak a különböző nemzedékeknek, hiszen a középiskolástól a nyugdíjasig terjedt a résztvevők kora.
A tábor többéves hagyománya, hogy a műhelyvezetők vállalják a kezdő műfordítók további mentorálását, több nálunk kezdő műfordító első próbálkozásainak megjelenését támogattuk már egy-egy tábor után.
A záró beszélgetésében fölmerült, hogy jövőre lehetne több pihenőidőt is betervezni, az idén két irodalmi esttel igyekeztünk lazítani a valóban kicsit sűrűre sikerült programot: szombaton Sandra Buljanović Simonović beszélgetett Bencsik Orsolyával, akinek a Több élet című kisregénye nemrég jelent meg szerbül, Vickó Árpád fordításában, a Forum Könyvkiadó Intézet és az Akademska knjiga közös kiadásában, vasárnap pedig Harkai Vass Éva faggatta Kukorelly Endrét a legújabb köteteiről.
A minden eddiginél népesebb VIII. Szenteleky–Leskovac Műfordítótábor nagyszerű hangulatban zárult, most úgy látjuk, mindenképpen folytatjuk jövőre is. Az előadók-műhelyvezetők honorját még csak ez után fogjuk kifizetni, de már lefoglaltuk a Kátai-tanyát, szóval nyugodt lélekkel zárhatom a beszámolót a szokásos fordulattal: Jövőre, veletek, ugyanitt!
Nyitókép: Lakatos János felvétele
