Mint derült égből a villámcsapás, úgy érte a hír. Elbocsátások lesznek a cégnél, melynél hét éve speditőrként dolgozott. Azt rebesgették, tizennégy százalékos leépítés várható, a neveket megismerve reménykedett, hogy ebbe nem esik bele. De aztán a számot felkerekítették tizenötre, és ő lett a tizenötödik százalék. Vagyis a tizenötödik kirúgott, mivel a száz alkalmazottból tizenötöt utcára tettek.
Először fel se fogta igazán, hogy mi történik vele. Reggel nem kellett sehová sietnie, nem kellett idegeskednie, hogy elkésik. Amikor aztán idővel úgy-ahogy magához tért, munka után nézett. Azzal tisztában volt, hogy a szakmájában nem tud elhelyezkedni, hát mással próbálkozott. Beállt egy futárcéghez. Napestig lótott-futott a küldeményekkel, de szinte mindenhonnan elkésett. Nem volt hozzászokva a gyalogkakukk léthez, na meg nem volt biciklije sem, így busszal, villamossal döcögve, vagy éppen gyalog sohasem tudta teljesíteni a feladatát. Hamarosan felmondtak neki.
Tartalék pénze nem volt, bár mindig beosztott, ugyanakkor napról napra élt. Egyre kevesebbet evett. Időnként el-eladogatott valamit a holmijai közül. Így kótyavetyélte el először a hosszú, fekete kabátját, melyet utoljára anyja temetésén viselt, majd követte a sötétkék öltöny. Szinte észre sem vette, olyan váratlanul érkezett el a hónap vége. Háziasszonyának nem tudta kifizetni az albérleti díjat, de szerencsére volt még annyi személyes hitele, hogy kapott egy hónapnyi haladékot.
Muszáj volt állást találnia. Következő választása egy ügynökségre esett. Ott próbálkozott, azonban ügynöknek sem vált be. Hogyan is tudott volna hitelesen ruha- és cipőtisztító szereket megvételre ajánlani, amikor maga elhanyagolt, viseltes öltözéket, ápolatlan, kopottas cipőt hordott? Két hét után kitették a szűrét. Már a mindennapi betevő falatra is alig jutott, megvált hát a féltve őrzött, jobb időkre félretett bőrcipőjétől is. Már rég nem evett húst, egy kis gyümölcsre, kenyérre és sajtra azonban még futotta.
Jobb ötlete nem lévén, beállt lépcsőház-takarítónak. Azonban még ezt sem sikerült jól csinálnia. Túl alapos akart lenni, ezért sosem készült el időre, amikor pedig igyekezett gyorsabban dolgozni, felületesre sikerült a tisztogatás. Ekkor kerültek sorra finomabb anyagú ingei, meg kellett válnia azoktól is. Ott volt állás nélkül, pénz nélkül, megcsappant ruhatárral és életkedvvel. Közeledett a halasztott határidejű lakbérfizetés esedékessége.
Napközben már egy ideje szinte osont kifelé a lakásból. Igyekezett senkivel sem találkozni, különösen nem a főbérlővel. Félt, hogy az adósok börtönébe kerül, meghurcolják, megszégyenítik. Már nem telt gyümölcsre, kenyérre sem. A sarki fűszeresnél volt még ugyan egy kis hitele, itt olcsó sajtot kapott, azt eszegette napot sosem látott, sötét szobája magányában.
Eljött a lakbérfizetés előtti utolsó este. Másnap fizetnie kell. Így vagy úgy. Fizetnie, ha másért nem, az élhetetlenségéért. Magára zárta az ajtót. Fel-alá járkált a szűk kis helyiségben. Egyszer csak megállásra késztette a foncsorhibás falitükörből rábámuló kép. Milyen szürke kis ember is lett ő. Szürke öltöny, szürkévé vált, rosszul mosott ing, poros, fekete cipő. És mintha az arca is megszürkült volna. Fekete karikás szemek, beesett, sovány arc, meghegyesedett, hosszú orr, vékony, szinte átlátszó fülek. És a kezei is. Milyen soványak az ujjai, szinte karomszerűek. Kintről zajt hallott, összerezzent, mint mostanában minden ilyen hangra. Amióta úgy kellett ki-kiszöknie a házból, félénkké vált. Fokozódó idegességgel ide-oda kezdett futkosni a szobában. Le sem pihent, egész éjszaka ébren volt. Az asztal mellett elhaladva bekapta az utolsó falat sajtot.
Szállásadónőjének reggel első dolga volt, hogy felkeresse a fizetéssel elmaradt bérlőt. Bekopogott, majd lenyomta a kilincset, de az ajtó zárva volt. Lement a kulcscsomóért, majd rövid próbálkozás után engedett is az ajtó. Kinyitotta, és felsikoltott, mert lába mellett elszaladt egy nagy, szürke egér. A szoba üres volt…
